Feladta a rendőrség a Romkert felgyújtása miatt indult nyomozástPDPámer Dávid Az alvilág titkai 2016 május 10. Felfüggesztette a Romkert felgyújtása miatt, kilenc évvel ezelőtt indult nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a hatóság azután fejezte be eredménytelenül az egy ember halálával végződő bűncselekmény nyomozását, hogy egy részben visszavont tanúvallomásnak köszönhetően a felbujtással gyanúsított Tanyi György után a feltételezett elkövetővel szemben is meg kellett szüntetni az eljárást.
Szabadon engedték a fogathajtó meglövésével gyanúsított Tanyi-fivéreketSZSzenvedi Zoltán Magyar ugar 2015 szeptember 18.
Tanyi György szerint azért vették elő, mert terhelő vallomást tett több magas rangú rendőrreSZSzenvedi Zoltán Magyar ugar 2015 április 24.
A Vizó-birodalom tündöklése és bukása - "Én vagyok Vizoviczki László, a Sziget ura!"SZSzenvedi Zoltán Az alvilág titkai 2014 július 11.
Eladhatja a nemrég visszaszerzett reptér mellett az állami vagyon nagy részét a Tisza-kormány? Forró drót május 17.
Tartson ki, Elnök Úr! Összegyűlt a százezer aláírás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett Forró drót május 17. Példátlan kiállás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett.
Öt és fél millió forintot kell fizetnie Pócs Jánosnak, mert Ruszin-Szendi zsírleszívásáról írt Forró drót május 17.
Prolihergelés megállás nélkül: Most Havasi Bertalanba állt bele Bütyök Forró drót május 16. Magyar Péter még mindig nem tud kilépni a kampányüzemmódból. Megy a prolihergelés, az uszítás ezerrel, úgy hogy közben teljhatalmat gyakorol az ország fölött, a rokonaival vannak tele a bíróságok és kézivezérli az erőszakszerveket. Vannak azonban, akik így is ki mernek állni vele szemben. Ilyen Havasi Bertalan is.