Van az ukrajnai háborúnak egy olyan oldala, amit nem látunk. A média a legtöbb esetben csak a...
Nem csoda, hogy minden nő Magyar Pétert akarja, aki saját elmondása alapján meg is kaphatná őket. De...
Liz Krueger, New York-i demokrata politikus egy egészen radikális ötlettel állt elő: azt szeretné, ha New York...
Azt már megszokhattuk, hogy a cégek, akikkel valaha valamilyen kapcsolatba kerültünk, különböző típusú hírlevelekkel bombáznak bennünket. Néha...
Ábrahám Róbert nyomozása több szálon fut. Lakatos Márk ügyében ugyan még nem született ítélet, de valószínűleg okkal...
Ábrahám Róbert olyan fába vágta a fejszéjét, amelybe eddig csak kevesen merték. Nem kisebb célt tűzött a...
Mondhatnánk, hogy még mindig az amerikai választás eredményétől hangos a világsajtó (és az internet), de ez nem...
Az Ábrahám Róbert által feltárt, Lakatos Márk nevéhez köthető botrány sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Pár hete egy...
A woke megjelenésével olyan kifejezések kerültek be a közbeszédbe, amelyek létezéséről azelőtt még csak nem is hallottunk....
Magyar Péter október 23-án is hozta a formáját. A Mester ismét háromórás rendezvénnyel szórakoztatta az unatkozó közönségét,...
David Pressman amerikai nagykövet rendszeresen oszt szét óriási összegeket a (szerinte szabad) sajtó munkatársai között, annyira azonban...
Magyar Péter október 5-én újabb gigantikus tüntetést tartott – ezúttal a közmédia épülete előtt. A több százezres...
Fókuszcsoport Ádám legújabb videójában villámgyors gondolataival küzdve azon bosszankodik, hogy léteznek Fideszes fiatalok. Nem tudom, mi járhat...
Árad a Duna. Mielőtt még valaki félreértené, a válasz nem, ez nem egy újabb péniszirigységgel küzdő politikus...
Bese Gergő esete példátlan. Akkor is botrány lenne, ha egy hétköznapi pap tett volna ilyet, de onnantól...
A konzervatív körök élesen kritizálták az ABC moderátorait a keddi elnöki vita után, amely Donald Trump és...
Az oktatás tipikusan az a terület, amiről mindenkinek megvan a véleménye. Van, aki szerint túl laza, ezért...
Szeretnénk azt hinni, hogy az ellenzéki oldalon nem értik, mi szükség van a mobiltelefon iskolai tiltására, de...
A mesterséges intelligencia egy ideje már velünk van és segíti az emberiség munkáját. A különböző szoftverek írnak,...
A nyári uborkaszezon egyik szépsége, hogy nem csak bármiről lehet, de “bármiről” is kell beszélgetni, ha már...
Ma startol el a Tranzit, a nívós politikai fesztivált immáron hetedik alkalommal rendezik meg Tihanyban. A rendezvényen...
Érmekkel, de sajnos aranyérem nélkül zárultak számunkra a kajak-kenu versenyek a párizsi olimpián. Az utolsó nap két...
A világsajtó mindent megtesz annak érdekében, hogy agyonhallgassa az Egyesült Királyságban zajló eseményeket. A britek éppen porig...
Az Európai Parlament arról szavazott, hogy kiadjanak-e egy közös, európai nyilatkozatot, amelyben elítélik a Trump elleni merényletet....
A szokásostól eltérő Különvélemény videóval jelentkeztünk ezen a héten. A Skandinávia elrabolt gyermekei című dokumentumfilm adta az...
Július 4-én (ismét) tragikus baleset történt az Árpád hídon. Egy őrült taxitolvaj a forgalommal szemben próbált menekülni,...
A világ kifordulni látszik magából. Egy tetoválószalon munkatársa úgy döntött, hogy magára varratja Karácsony Gergely legszebb vasárnapi...
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a...
A szivárványközösség tagjai idén is elnyomva érezték magukat, és a leírhatatlan rettegés közepette több tízezren vonultak Budapest...
Bár a felvétel időpontjában még nem tudtuk, de már sejteni véltük, hogy Karácsony Gergely, ha orrhosszal is,...
Magyar Péter óriásit ment az ATV-ben, ahol olyan vállalhatatlan stílusban beszélt a csatornáról, valamint annak műsorairól és...
Magyar Péter hónapok óta túráztatja a híveit, akik szemmel láthatóan belefáradtak a belpesti messiás végeláthatatlan beszédeibe. Elvitathatatlan...
A mesterséges intelligenciát sokan összetévesztik egy érző, gondolkodni képes robottal. A valóságtól talán ez a megfejtés áll...
A haladósajtó kommentszekciójából megtudtuk, hogy a szombati Békemeneten jó, ha pár száz ember lézengett. A szakképzett telexes...
Elkezdődött Nagy Ádám és Szabó Márton, ismertebb nevükön Fókuszcsoport Ádám és Csoki rágalmazási pere. A YouTube-csatornájukon futó...
Osváth Zsolt többek között a bulvárban való dagonyázással vált híressé, majd beleszeretett a Gyurcsány család által koordinált...
Az Eurovíziós Dalfesztivál ma már a legkevésbé sem a zenéről szól. A pucér pélót lóbáló és ördögnek...
Egy hagyományos földi halandó ennyi 360 fokos fordulattól már szédülten esett volna össze, de Magyar Pétert, a...
Dancsó Péter szokatlan videót posztolt a nemrég David Pressman társaságában Rubik-kockázó Pamkutyáról. Dancsó látszólag a Pamkutya által...
Ma ismét bebizonyosodott, hogy Magyarország a csodák földje. Itt szinte minden lehetséges, és annak az ellentéte is....
Vitézy Dávid, az LMP főpolgármester-jelöltje kiadott egy 164 oldalas könyvet, amit ő szerényen csak “programfüzetnek” nevez. Rajta...
A CPAC Hungary 2024 idén is összehozta a világ vezető jobboldali politikusait és gondolkodóit. A rendezvény második...
Magyar Péter kiábrándult fideszesek tömegéről beszélt, de vajon hány ilyen embert állt szombaton a Kossuth téren? Külön...
Furcsa dolog a politikai pszichózis és vallási fanatizmus keveredése. Mindkettő arra készteti az embert, hogy kizárja a...
Magyar Péter két “Rogán Antalozás” között azzal házal, hogy maga mellé állította a kiábrándult fideszeseket. Izgalommal vágtunk...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS