A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult közérdekű bejelentéssel Tényi István, mivel álláspontja szerint a Vig Mór-féle számlagyár ügyében...
Azért valósult meg ötmilliárd forinttal drágábban, de kevesebb tartalommal a Lánchíd felújítása, mert a fővárosban „fosztogatás és...
Továbbra is nagy erőkkel zajlik a nyomozás a Városháza-gate ügyében, a rendőrség pedig az eddig elkülönített bűnügyeket...
A napokban robbant be a sajtóban a hír, miszerint lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Karácsony Gergely...
Lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal arra a házra, amelyben Tordai Csaba ügyvédi irodája is van. Tordai...
Karácsony Gergely a jelek szerint a főváros vezetését úgy képzeli el, mintha a Gyermeknevelés kezdőknek lapjairól olvasná...
Hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza-gate kapcsán. Budapest első embere a Fideszre kenné...
Hivatali visszaélés miatt feljelentés tesz Karácsony Gergely, mivel – mint fogalmazott – két tanú egybehangzó állítása szerint...
A baloldali vezetésű főváros sleppjére költhették el Karácsony Gergelyék azt a kétszázmilliárd forintos tartalékot, amit az előző...
Három személyt is meggyanúsított a Városháza-gate-ként elhíresült, a fővárosi baloldalhoz köthető korrupciós ügyben a rendőrség – értesült...
Néhány fővárosi ingatlan értékesítésénél felmerült annak a gyanúja, hogy a vállalkozók visszaoszthattak pénzeket. Az üggyel kapcsolatban Kiss...
Nagyot ment a héten, s végül csak beállt a főpolgármester is a hibbant eurofil politikusok hosszan kígyózó...
Csák Imre, a Városháza-ügy koronatanúja nevét és arcát vállalva nyilatkozott a botrány részleteiről. Mint mondta, a fővárosi...
Igazságügyi szakértők vizsgálják a titokzatos Anonymus által a nyomozó hatóságnak átadott hangfelvételek tartalmát; ezt megerősítette Budai Gyula...
A kezdetektől fogva mondtuk, de most már a kormányhivatal is megállapította, hogy Karácsony Gergely bosszúbizottságának se jog-,...
Miközben Karácsony Gergely főpolgármester azt mondja, hogy a kormány kivérezteti a fővárost, a Fővárosi Önkormányzat cégeinek vezetői...
Kiderült, milyen összegű prémiumokat kaptak a fővárosi cégvezetők. Bár Karácsony Gergely szerint a “gonosz kormány kivéreztette Budapestet”,...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata szerint a Főváros minden, az elővásárláshoz szükséges információt megkapott az V. kerülettől azokról az ingatlanokról,...
Érthetetlen, hogy Niedermüller Péter (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) erzsébetvárosi polgármester miért nem tett semmit a szerinte gyanús kerületi ingatlanvásárlások ügyében,...
Egyre elképesztőbb magyarázkodásba fognak az ellenzéki beszélő fejek. Pulai András például a Városháza-ügy kapcsán már arról beszélt,...
Szóval az úgy volt, hogy nem úgy volt. Már az elejétől kezdve nem úgy volt, sőt éppen...
Márki-Zay Péter londoni kiruccanásának talán legfontosabb indoka az volt, hogy találkozhasson Bajnai Gordonnal, hiszen a fórumára mindössze...
Részletes tanúvallomást tett az első számú tanú arról, a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolt közreműködésével miként...
Megkezdődtek a tanúkihallgatások a Városháza eladása miatt indult, illetve ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásokban – értesült a PestiSrácok.hu. A...
Megtartotta utolsó ülését a Városháza eladását vizsgáló bizottság, ahol a baloldali többség Soproni Tamás összefoglalóját fogadta el,...
Mint arról tegnap beszámoltunk, megtartotta utolsó ülését a Városháza eladását vizsgáló bizottság, ahol a baloldali többség a...
Utolsó ülését tartotta hétfőn délelőtt a fővárosi Városháza feltételezett eladását vizsgáló bizottság, amelynek a mai nappal lejárt...
A főpolgármester papírcsomagolással, dobozhajtogatással és cipekedéssel töltötte a napját, pedig a Városházán is akad bőven tennivaló. Nem...
Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került üzleti...
Karácsony Gergely hétfőn, a Városháza eladásával kapcsolatban létrehozott vizsgálóbizottsági ülésen kijelentette: minden fővárosi cégvezető kapott jutalmat, még...
Karácsony Gergely főpolgármester vádaskodott a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén, ahelyett, hogy válaszolt...
Év végi jutalmat kapott Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője – mondta a Városháza-gate-et vizsgáló fővárosi bizottság...
Hihetetlen, de Karácsony Gergely a legutóbbi, hétfői vizsgálóbizottsági ülésen igyekezett tizenkilencre lapot húzni, azaz a Városháza baloldali...
Karácsony Gergely hétfőn nagyon kiakadt a Városháza-ügy kivizsgálására létrehozott bizottság ülésén. A főpolgármester láthatólag nem tudott mit...
Elnézve Karácsony Gergely csütörtöki ATV-s szereplését, visszatérni látszik a tutyimutyi mamakedvence, akit az önkormányzati választás során megismertünk...
Nehezen tudnám elképzelni Putyin elnököt, amint Karácsonnyal rivalizál a budapesti Városházáért. Legközelebb majd Karácsony biciklijére vet szemet,...
A budapesti Városháza gyanús ingatlanügyeinek kivizsgálására létrehozott, A fideszes kezdeményezésre létrehozott bizottság hétfőn hallgatta meg a Budapest Főváros...
A Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfőn meghallgatta Tordai Csabát, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ...
Amerikai beruházónak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát – írja a Magyar Nemzet. A portál Budai Gyula...
A Városháza eladásának botrányába keveredett egykori miniszterelnök, a róla kiszivárgott kompromittáló hangfelvételek kapcsán feljelentést tesz, mert kifogásolja...
A Városháza-ügy a budapesti baloldali városvezetés legújabb és morálisan legsötétebb botránya, pedig a 2019-es önkormányzati választásokat követően...
A Városháza-gate ügyének egyik kellemetlen mellékszála Bajnai Gordon szerepe, aki az Anonymus-hangfelvételek tanúsága szerint komoly befolyással rendelkezik...
A főváros baloldali vezetése egyáltalán nem vállalja a politikai felelősséget a Városháza-gate kapcsán – hangsúlyozta Tarlós István...
Aki ismeri Karácsony Gergely “munkásságát”, biztosan tudja, hogy mindig mindenért felelősséget vállalt és vállal, hiszen erről volt...
A főváros baloldali vezetése egyáltalán nem vállalja a politikai felelősséget a Városháza-gate kapcsán. Abszurd, hogy Karácsony Gergelyék...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS