városháza-gate
Tessék, csak tessék, eladó a Városháza! – Orosz, amerikai és olasz befektetőknek is eladásra kínálták a főváros legdrágább épületét
Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került üzleti körök végül elálltak a vásárlástól. Sajtóinformációk szerint azért hiúsult meg az üzlet, mert a közvetítő túl sok jutalékot kért. A befektetők szerint Berki Zsolt kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, ezért visszaléptek.Városháza-ügy – Karácsony elismer, a főváros tagad, melyikük hazudik?
Karácsony Gergely hétfőn, a Városháza eladásával kapcsolatban létrehozott vizsgálóbizottsági ülésen kijelentette: minden fővárosi cégvezető kapott jutalmat, még az a Barts J. Balázs is, aki a kapcsolódó hangfelvétel tanúsága szerint dobra verte volna a főváros legdrágább épületét. A főpolgármester állításának némileg ellentmond, hogy a Magyar Nemzetnek a Főpolgármesteri Hivatal már letagadta a vagyonkezelő jutalmazását, vagyis a főpolgármester szavainak ellenkezőjét mondták.Városháza-ügy: próbálja kihúzni Karácsonyt a slamasztikából a baloldali többségű vizsgálóbizottság
Karácsony Gergely főpolgármester vádaskodott a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén, ahelyett, hogy válaszolt volna a feltett kérdésekre – mondta Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke szerdán a TV2 Mokka című műsorában. A polgármester azt mondta, a vizsgálóbizottságban többsége van a Karácsony Gergelyt támogató szövetségnek, így megszavazták, hogy mennyi és milyen kérdéseket lehet feltenni a főpolgármesternek, valamint azt is, meddig tarthat az ülés.Milliós jutalmat adott Karácsony a Városháza-ügy egyik főszereplőjének, de a főpolgármester most már tagad
Év végi jutalmat kapott Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője – mondta a Városháza-gate-et vizsgáló fővárosi bizottság legutóbbi ülésén Karácsony Gergely. A főpolgármester hozzátette: minden cégvezető kapott jutalmat. „Ha egy cégvezető nem alkalmas a jutalomra, akkor ki kell rúgni. Ha pedig bízunk benne, akkor pedig ösztökélni kell arra, hogy jól vagy még jobban végezze a munkáját” – fogalmazott. Szerdán az Origo kérdésére a Fővárosi Önkormányzat azt válaszolta, hogy nem kapott jutalmat Barts Balázs. Azt, hogy Barts jutalmat kapott, azt egyébként maga a főpolgármester mondta még két nappal ezelőtt.Trágársággal palástolta zavarát a Városháza-ügyben Karácsony Gergely (videó!)
Hihetetlen, de Karácsony Gergely a legutóbbi, hétfői vizsgálóbizottsági ülésen igyekezett tizenkilencre lapot húzni, azaz a Városháza baloldali körök általi sunyi eladási kísérletét viccre venni. A súlyos, korrupciós botrány nehéz hónapokat okozott eddig is a főváros baloldali vezetésének, a főpolgármester pedig az igazán kellemetlen ügyben már védekezni sem akart, inkább trágárkodott és mosolyogva beszélt mellé. Baloldali politikustársai a sértegetést sem vetették meg, hiszen a nem az eszéről ismert Horváth Csaba egyszerűen lehülyézte a vizsgálóbizottság fideszes elnökét, Kovács Pétert, érdemi válaszokra azonban egyik baloldali bizottsági tag sem volt képes. Budai Gyula országgyűlési képviselő volt a Pesti Riporter vendége, aki kendőzetlenül mondta el véleményét a baloldal utóbbi éveinek legnagyobb botrányáról, amelyért nem hajlandóak vállalni a felelősséget.Karácsony a Városháza-ügy tárgyalásán: sz*rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken (Videó!)
Karácsony Gergely hétfőn nagyon kiakadt a Városháza-ügy kivizsgálására létrehozott bizottság ülésén. A főpolgármester láthatólag nem tudott mit kezdeni a bizonyítékokkal és a szokásos stílusában reagált: a hangfelvételekről azt állította, hogy azok nem számítanak és semmit nem bizonyítanak. Úgy tűnik, érzi, nem lesz elég ide az, hogy ő nem tud semmit. És természetesen Putyin van minden mögött, ha valaki elfelejtette volna. A Karácsony számára egyre kínosabb történet ügyében hétfőn megszólalt a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja is, miután a főpolgármester igyekezett politikai ellenfeleire kenni az elképesztő mutyi történetét, amelyről hamarosan videotudósítással jelentkezünk.Hogy mi a túrót tehetne még Karácsony? Mondjuk ne falazzon!
Elnézve Karácsony Gergely csütörtöki ATV-s szereplését, visszatérni látszik a tutyimutyi mamakedvence, akit az önkormányzati választás során megismertünk ugyan, de kevésbé szerettünk meg. Szinte elhisszük neki, hogy tényleg semmi köze a Városháza eladási kísérletéhez. Szinte. Mert hiába a teátrális kirohanás az ATV-ben, hogy "mégis mi a túrót tehetne még", jól tudjuk helyettesétől, Kerpel-Fronius Gábortól, hogy maga a főpolgármester rendelt meg egy tanulmányt, amely a Városháza eladásáról (is) szól. Szóval van még egy dolog, amit megtehetne Karácsony Gergely a Városháza-ügyben: abbahagyja a mellébeszélést és felelősséget vállal a történtekért.Tarlós: Karácsonnyal az a legnagyobb probléma, hogy főpolgármesterként rendszeresen állít valótlanságokat
Nehezen tudnám elképzelni Putyin elnököt, amint Karácsonnyal rivalizál a budapesti Városházáért. Legközelebb majd Karácsony biciklijére vet szemet, ha így megy tovább – minderről Tarlós István beszélt a Ripostnak. A főváros egykori első embere leplezetlen őszinteséggel jellemezte utódját, akiről azt mondta: rendszeresen állít valótlanságokat. Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem lepődik meg Karácsonyék viselkedésén, reakcióin, hiszen ez „hagyományos bolsevik típusú védekező ösztön”.A városházi machinátor Tordai Csaba mögött kötődik össze Gyurcsány és Bajnai klánja a Soros-hálózattal
A budapesti Városháza gyanús ingatlanügyeinek kivizsgálására létrehozott, A fideszes kezdeményezésre létrehozott bizottság hétfőn hallgatta meg a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnökét, Karácsony Gergely főtanácsadóját, Tordai Csabát arról, hogy valóban rajta keresztül fut-e át minden, a főpolgármesterre tartozó szerződés, hiszen az egyik Anonymus-videóban ez hangzik el. Tordai a meghallgatásán azt állította, hogy ez badarság. Az elnök-főtanácsadót már régóta tolja maga előtt a baloldal: a főpolgármester figyelmébe maga Bajnai Gordon ajánlotta, aki az egyik Anonymus-hangfelvételen azt is elárulta, hogy valójában két ember vezeti a Városházát, és az egyik Tordai. Bár e tény a tegnapi zavaros előadás után kétségbeejtőnek is nevezhető, a jogász végzettségű főtanácsadó pályafutása mégis kémregénybe illő: neve Gyurcsány Ferenc államtitkáraként, majd a Soros-hálózat ügyvédjeként, a Soros-média megalapítójaként és a Momentum jogi képviselőjeként tűnt fel. Ám a Tutiblog és a PestiSrácok.hu egy régi írása fedte fel: annak idején Tordai Csabának még ifjabb Apró Antallal (igen, azzal az Apróval...) is volt kapcsolata, hiszen cégeik együtt alapították meg a beszédes nevű Civil Support Kft-t. A kft. persze nem valódi civil ügyet segített, hanem anno Bajnai Gordon 2014-es, csúnyán besült miniszterelnök-jelölti kampányának hátterében tűnt fel. (Érdekesség, hogy a minden gyanú alatt álló vállalkozás sok évnyi szunyókálást követően a tavalyi baloldali előválasztásra aktiválta magát.) 2019-ben a fővárosi választók Tarlós István helyett nagy kalandba akartak vágni, ám lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy valójában csak a hazai és a nemzetközi baloldal régi köreit segítették újra hozzáférni a mézesbödönhöz.Ajánljuk még