vigh lászló
Palkovics: a válságból való kilábalást segítik a magyarországi fejlesztések
Magyarország az elmúlt tíz évben mindent megtett azért, hogy gazdaságának elemeit, iparát, innovációs képességét erősítse, amelyek a válságokból való kiútnál sokat számítanak – fogalmazott Palkovics László pénteken, Zalaegerszegen.A zalaiak nem kérnek a baloldalból
Óriási sikert aratott a Fidesz petíciója Zala megyében. Jól mutatja Gyurcsány és csapata elutasítottságát, hogy a három választókörzetből álló megyének csak az első számú körzetében többen írták alá a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót, mint ahányan az egész megyében részt vettek az ellenzéki előválasztáson.Szijjártó Péter: a kormány a Flextronics Kft.-vel kötött szerződése százhúsz új munkahelyet teremt Zalaegerszegen és Sárváron
Közel kilencmilliárd forintos beruházással, ebből 3,6 milliárdos állami támogatással, százhúsz új munkahelyet teremtve, hosszú távú stabilitást biztosító autóipari beruházást valósít meg Zalaegerszegen és Sárváron a Flextronics International Kft. – jelentette be kedden a zalai megyeszékhelyen Szijjártó Péter.Szijjártó Péter szerint sikeres volt az előzés a kanyarban
A járvány ellenére sikerült a tömeges munkanélküliséget megelőzni, és a beruházások mértékét növelni azzal, hogy a 2010-ben választott gazdaságpolitikának megfelelően nem szociális, hanem beruházási alapon adott támogatást a kormány. Sikeres volt az előzés a kanyarban – jelentette ki Szijjártó Péter kedden, Zalaegerszegen.Azbej Tristan: Mindszentynek a nemzeti érdek mindig előbbre való volt, mint az egyéni szempontjai
Mindszenty próféta volt, olyan ember, aki történelmi időkben, történelmi karakterről tanúságot téve nemzeti egységet sürgetett; olyan zseniális államférfi, akinek a nemzeti érdek mindig előbbre való volt, mint az egyéni szempontjai – jelentette ki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár pénteken, Zalaegerszegen.Több, mint egymilliárd forintból újul meg Lentiben a Vörösmarty általános iskola épülete
Csaknem 1,9 milliárd forint ráfordítással újul meg Lentiben a Vörösmarty általános iskola épülete, a fejlesztéssel magasabb szintű oktatást tudnak biztosítani a zalai városban, valamint a környező 50 településen élő gyerekeknek – közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden, Lentiben.Palkovics: Erősíteni kell a magyar tulajdonú vállalkozásokat
Szükség van arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavasszal leálló gazdaság újból magasabb fokozatba kapcsoljon, ehhez pedig meg kell erősíteni a magyar tulajdonú vállalkozásokat, ezáltal Magyarország megerősödve kerülhet ki a vírus okozta válságból – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, Lentiben.5,2 milliárd forintból épül sport- és rekreációs központ Zalaegerszegen
Sport- és rekreációs központ épül Zalaegerszegen: a komplex turisztikai fejlesztés a Modern Városok Program, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, 5,2 milliárd forint költséggel valósul meg az Alsóerdőn. A sport- és rekreációs központ az élet újraindításának reményt keltő mozzanata: azt szimbolizálja, hogy a "nehéz hónapok után visszatérhetünk az ország gyarapodó, felívelő ösvényére" – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Zalaegerszegen, a projektindító sajtótájékoztatón.Gulyás Gergely: Zalaegerszegen jól használják fel a forrásokat
Zalaegerszeg azok közé a városok közé tartozik, amelyek rohamosan fejlődnek, ahol látszik, hogy jól használják fel a forrásokat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Zalaegerszegen, egy 1,7 milliárd forintos városfejlesztési projekt zárásán.Ajánljuk még