Pesti Srácok

zöllei zoltán

Különleges harcászati módszerrel képzik a honvédkadétokat

Jurák Kata Magyar ugar 2020 július 30.
Rendkívüli riadalmat váltott ki balliberális körökben a honvédelmi oktatás újraindítása, szerintük ugyanis a kormány a hazaszeretet militarizálására készül – jelentsen ez bármit is. A hisztéria 2017-ben kezdődött el igazán, amikor Varga Tamás honvédelmi államtitkár bejelentette a középiskolai honvédkadét-program elindítását. A honvédelmi képzés miatt önkívületi állapotba került liberális gittegylet tagjai egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a diákok alapvető katonai ismereteket, harcászatot és önvédelmi technikákat is megismernek, ami nyilván vérlázító – legalábbis szerintük. Az általuk megélt valóságban vélhetően hatékonyabb lenne nyuszisimogatással megvédeni a hazát és helytállni egy éles bevetésen, mint a már megszerzett katonai tudással, amiről egyébként meggyőződéssel állítják, hogy káros hatással van a fiatalokra. A kadétképzés kíméletlen kritikai dömpingje közben, annak ízekre szedése mellett arról azonban mélyen hallgattak a független-objektív, haladó szellemiségű liberális hazafiak, hogy a programban egy nemzetközileg elismert, egyedülálló magyar módszerrel tanulnak például kézitusát a diákok. A technikát dr. Zöllei Zoltán ny. alezredes fejlesztette ki, aki a PS-nek adott interjúban kiemelte: a honvédelmi nevelés nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés.
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.