Pesti Srácok

Takaréklángelme akcióban: hárommillió fideszes készül Márki-Zayra szavazni a vásárhelyi guru szerint! – Karantén a Pesti TV-n

Takaréklángelme akcióban: hárommillió fideszes készül Márki-Zayra szavazni a vásárhelyi guru szerint! – Karantén a Pesti TV-n

Szinte hihetetlen, de a címben leírt gondolatot Márki-Zay Péter vélhetően majdnem teljesen komolyan gondolja, ugyanis szerinte a fideszesek jó része azért szavazott Orbán Viktorra, mert ő még nem lépett porondra. Most viszont egyértelmű a helyzet: a kényszerből a Fideszre szavazók fellélegezhetnek, hiszen itt a megmentő, a jobboldali keresztény, aki Gyurcsány őszödi beszédét igazságbeszédnek titulálta, és aki örömmel ölelgeti Karácsony Gergelyt.

A Karantén sok mindent megélt már, itt azonban elgondolkodtunk, hogy vajon tényleg egy mesteri poén első felét ízlelhetjük, vagy tényleg akkora a baj bizonyos elmék kanyarulataiban. Sajnos az utóbbi válasz tűnik egyértelműnek, de Márki-Zay forradalma mind semmi ahhoz képest, hogy Dobrev Klára vörös kondérjából lassan kifut az összefogás gusztustalan főztje. Gyurcsány felesége a jobboldali kormányzást szidta ismét negédes mosolyok közepette, sőt, kijelentette, hogy Orbán csak a gazdagokat segíti és ebből aztán tényleg elég volt.

Nem is soroljuk fel a családokat segítő kormányintézkedéseket, ha már a gazdagok istápolásáról beszélünk; sokkal jobban ide kívánkozik Gyurcsány Ferenc 2010 előtti döbbenetes és katasztrofális országrombolása, ahol a szegényből földönfutó, a tisztes polgárból pedig szegény lett, miközben a szemlőhegyi villában Dagobert bácsiként ugráltak a pénzesőben. Dobrev a nyilvánvaló demagóg hazugságán kívül azt az elmés gondolatot is kiejtette a száján, miszerint a kormányzáshoz kormányzóképesség is szükséges. Kommunistáéknál láthatóan a nagy igazságok kimondása időnként rendkívül fontos, ám erre az egyszerű kérdésre ők már megadták többször a választ: fogalmuk sincs a kormányzáshoz és kedvük sincs dolgozni.

A Karantén, túllépve a két veretes jelöltön, átnyargalt a jelenleg 4–5 százalékon vitézkedő MSZP-hez, akik a káosz újabb fokára értek, hiszen miután a szoci fejesek nagy része már Dobrevre adta le a voksát, Tóth Bertalan társelnök kiállt négy fiatal MSZP-s bájgúnárral egy sorba és kijelentette, hogy mint hős balos, aki a zöld és baloldali forradalomban hisz, Márki-Zay Pétert támogatja. Izgalmas kijelentés ez, hiszen a szokásos populista lózungokat elismételve érdekes, hogy egy jobboldali keresztényt támogat és nem az igazán balos Dobrevet. Lehet, hogy a szociknak elegük van a sok szalámiból, amit Gyurcsány Feri nyom le a torkukon, apró szeletekre szedve a pártot. Végül a bátor Jobbik is szóba kerül a Karanténban, hiszen a legjobb ellenzéki jelöltekről deliráló Steinmetz Ádám szerint elérhető az ellenzéki összeborulás számára a kétharmad is. Az egykori kiváló vízilabdázó sajnos egyre mélyebbre süllyed, hiszen Gyurcsányékkal karöltve a populista demagógiát hangoztatva járatja le magát nap, mint nap.

PestiSracok facebook image

A teljes műsor itt nézhető meg.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.