Pesti Srácok

Te kit választanál?

Te kit választanál?

Joe Biden amerikai elnök beszédet tartott Varsóban, és párhuzamot vont az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő, szovjetellenes közép-kelet-európai felkelések és a mai ukrajnai helyzet között, mondván: a demokráciáért és szabadságért folytatott harc nem ért véget a vasfüggöny leomlásával. Az USA elnöke szerint szovjet tankok nyomták el a demokratikus felkeléseket, de az ellenállás folytatódott, míg végül 1989-ben leomlott a berlini fal. Hozzátette: a demokráciáért folytatott küzdelemnek ezzel nem lett vége. Az elmúlt 30 évben az önkényuralom erői világszerte feltámadtak, amelyek megvetik a jogállamiságot, a demokráciát és magát az igazságot is.

Ez az utóbbi megállapítás rendben is lenne. De az, hogy két ország háborúját Biden összehasonlítja a magyar forradalommal és szabadságharccal, az enyhén szólva történelmi hamisítás vagy mély tudatlanságra vall. A magyarok 1956-ban a Rákosi-féle kommunista diktatúra ellen keltek fel, majd a szabadságért, hazájuk függetlenségéért vettek fel a harcot a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével. Ötvenhat abba a magyar szabadságharcos folyamatba illeszkedett, amelyben a magyarok az idegen uralom ellen harcoltak a Rákóczi-féle szabadságharccal kezdődően az 1848-49-es forradalommal és szabadságharcon át 1956-ig.

A magyar forradalmárok ütöttek először éket a bolsevizmuson, amelytől számíthatjuk a Szovjetunió gyengülését. Az orosz–ukrán háborúba nem szeretnék belemélyedni, de az tény, hogy két, kisebbségük millióit elnyomó rendszer csap össze: az egykori Szovjetunióhoz tartozó tagköztársaság az orosz birodalommal, amely kétségkívül évszázadok óta hódító szándékkal gyarmatosította a határaihoz közel álló országokat. Ukrajnában védelmi háború zajlik, nem forradalom. Két ország háborújáról van szó. Ezzel a kijelentéssel az USA elnöke összemosta, kisebbítette azokat a függetlenségi harcokat a bolsevizmus ellen, amelyek elsőként Budapesten, Berlinben, Prágában, majd Varsóban történtek. Ezzel nem tett mást, mintha Giuseppe Garibaldinak a franciák és a Habsburgok elleni, Olaszország egyesítéséért folytatott küzdelmét összehasonlította volna a bolsevik terrorista, gerillavezér Che Guevara harcával, aki erőszakos eszközökkel a világkommunizmust akarta exportálni.

Ébresztő, figyelni kell! A magyar balliberális, globalista ellenzék, a bolsi elődökhöz hasonlóan, Gyurcsány Ferenc vezetésével átvette a Nyugat "demokratáinak" iránymutatásait, újra hamisítják a történelmünket, átírják a valóságot. Tudatosan összekeverik ők is az ukránok harcát a mi forradalmunkkal. Részesei szeretnének lenni egy káosznak, az erős Magyarország szétzilálásának, amelynek révén hatalomba kerülhetnének. Háborúba akarják vinni hazánkat idegen érdekekért, nagyhatalmi célokért. Ehhez minden eszközt megragadnak. Kapitányuk, miniszterelnök-jelöltjük egyik felszólalásában már odáig ment, hogy Ukrajna a mi háborúnkat vívja. Miket beszél ez az ember? A mi háborúnkat mindig saját magunk vívtuk.

PestiSracok facebook image

Az országgyűlési választások előtt és április 3-án vasárnap újra nagyszabású csalásra készülnek, ami már el is kezdődött. Trükkök százait vetették be, mint például a törvénytelen adathalászat Bajnai és Ficsor cégeinek – DatAdat – segítségével, aminek révén százezrek adatai kerültek illetéktelen kezekbe a potenciális választók belegyezése nélkül. Ez nyilvánvaló csalás, a magyar választói törvény megsértése, ami eddig az itt vizsgálódó EBESZ tagjainak ingerküszöbét nem lépte át. Ők is részesei annak a külföldi beavatkozási kísérletnek, amely ezt a kártékony, tehetetlen ellenzéket hatalomba segítené. De a trükkök százai közül számítani kell a bújtatott átjelentkezésekre, az ide-oda utaztatásokra, a szavazatszámlálások megmásítására vagy az internetes hackertámadásokra. Vigyázni kell! Ez a szélsőballiberális és szélsőjobboldali szövetség (DK, MSZP, Jobbik, Momentum, Párbeszéd, LMP) mindenre képes a hatalomért és a pénzért.

Ezt már Medgyessyék, Gyurcsányék, Bajnaiék megmutatták. A jövőnk zálogát jelentő családprogramot felszámolnák, megnyomorítanák a vállalkozói középosztályt, a nyugdíjasokat, újra százezrek válnának munkanélkülivé és az egész társadalmat sújtanák a rezsicsökkentés eltörlésével. A rendet, a biztonságot felszámolnák azzal, hogy számolatlanul beengednék a migránsokat, berángatnának minket az orosz–ukrán háborúba és kiszolgáltatnák kiskorú gyermekeinket a genderelméletet gyártó beteges, homoszexuális, LMBTQ-ért rajongó egyéneknek, szervezeteknek. Vigyázni kell! Ez a balliberális egyesült ellenzék nemzetünk felszámolására készülődik. Magyarország védelmét, jogállamiságát szolgáló új alkotmányunkat a kukába dobnák, hagyományainkat, kultúránkat, több mint ezer éves történelmi múltunkat eltörölnék, újra eladnák külföldi üzletembereknek fillérekért stratégiai ágazatainkat, kiváló minőségű földjeinket. Idegen kézbe adnák gyógyfürdőinket, a legértékesebb kincsünket jelentő vizeinket, amely Európa egyik leggazdagabb vízbázisát jelenti és alárendelnék Magyarországot a brüsszeli bürokratáknak, a tervezett Európai Egyesült Államoknak és az USA érdekeinek. Soha nem látott külföldi beavatkozásnak vagyunk tanúi a választás napjaiban.

Vigyázni kell! Ennek az ellenzéknek egy része vérbeli leszármazottai vagy ideológiai örökösei a bolsevizmusnak, annak a kommunista, internacionalista eszmének, amely annyi szenvedést, kárt okozott a magyar népnek. Nem szabad elfelejteni, itt vannak közöttünk az 1956-os forradalmat leverő Apró Antal család követői, Gyurcsányok és Dobrev Kláráék, de számtalan kis Biszku, kis Marosán, kis Gerő Ernő, kis Kádár János képzeli magáról, hogy visszatérhet a régi világ. Visszatér, de nem a régi, hanem az új világrend térhet vissza, amelyet nem bolsevizmusnak, internacionalizmusnak, hanem globalizmusnak, világhatalmi őrületnek hívnak. Itt vannak tehát közöttünk a külföldről jól fizetett ügynökök, quislingek, akik a megtévesztés, az átverés mesterei. Csak meg kell nézni például az amerikás Márki-Zay Pétert, a Kanadából visszatelepült momentumos Cseh Katalint, a rákosista gyökerekkel rendelkező Donáth Annát vagy a párbeszédes Kabul rózsáját, Szabó Tímeát. Nemcsak a szájukat kell figyelni, hanem a kezüket is. Európai uniós pénzek, bőséges titkosszolgálati, Soros-féle javadalmazások kötődnek hozzájuk. Ingyen ők sem viszik a bőrüket a vásárra.

Vigyázni kell! Ők, akik megtagadták az MSZP, SZDSZ vezetésével – a Gyurcsány, a Göncz, a Kuncze, a Lendvai Ildikó, a Kovács Laci bácsi-félék – a határon túl élő, az ezeréves Magyarországtól békediktátummal elszakított magyar testvéreinket 2004. december 5-én. Ugyanezt teszik, vallják mai követőik, szövetségeseik, a szocialista Ujhelyi István, Márki-Zay Péter, a momentumos Fekete-Győr András és az élen továbbra is az egyesült ellenzék vezérével, Gyurcsány Ferenccel, kiegészülve az antiszemita, náci Jobbikkal.

A minap Huth Gergellyel együtt kaptunk egy levelet Székelyföldről, Oklándról, Kelemen Évától, az unitárius tiszteletes, Kelemen Levente özvegyétől. Azzal váltak feledhetetlenné, hogy megalapították a Tiszteletbeli Székely címet, amelyet azoknak a magyarországiaknak adtak, akik a 2004-es gyalázatos népszavazás után mindent elkövettek, hogy a székely–magyar évezredes testvériség fennmaradjon. Ma már több ezer tiszteletbeli székely dolgozik azon, hogy az erdélyi székelyek, magyarok kicsikart jogai megmaradjanak. Aggódó szavak a szomszédunkban zajló háborúról és a választásról, amit Kelemen Éva és gyermekei leírtak.

Íme:

Ennél szebben, fájdalmasabban ezt nem lehetett volna megírni, amit ez a rendkívül művelt, hazáját, székelységét, magyarságát féltő székely asszony írt. Ennyi tehát arról a lelki és szellemi kötődésről, amely bennünket a világ minden tájában élő magyarokat összeköt. Ne hagyjuk, hogy ezt ismét szétszakítsák! A baloldal ismét nagy árulásra készül!

Kiemelt fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.