A PestiSrácok.hu információi szerint a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai múlt hét pénteken elfogták Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció korábbi tagját. Az elhíresült bajai hamis videóval is összefüggésbe hozott férfi a gyanú szerint társaival együtt magát TEK-esnek kiadva több millió forintot vett át fiktív üzleti tevékenység lebonyolításához.
Múlt hét péntek este a TEK munkatársai Kaposvár mellett elfogták Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció korábbi tagját – tudta meg a PestiSrácok.hu. A bajai hamis videóban is közreműködő férfit többek között különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják, akinek ügyét átadták a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Értesüléseink szerint a férfit négy társával együtt már előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben kerestük a TEK sajtóosztályát, ahol annyit megerősítettek, hogy a kérdéses időben valóban elfogtak olyan személyeket, akik a TEK munkatársainak adták ki magukat.
A kormányra hivatkoztak
Információink szerint a történet előzménye, hogy még 2017 tavaszán a hatóságok olyan adatok birtokába jutottak, hogy egy ekkor még beazonosítatlan férfi és társai csalást követett el Debrecenben: több millió forintot vettek át az ügy egyik sértettjétől feltehetően fiktív üzleti tevékenység lebonyolításához. Az átvert sértett erről úgy nyilatkozott, hogy a pénz átadásakor a csaló egy fekete színű, feltehetően páncélozott Mercedes gépkocsival érkezett, két személy kíséretében. Ők fekete nadrágot, bakancsot, barett sapkát, és TEK-es feliratú pólót viseltek, sőt oldalukon még maroklőfegyver is volt. A csaló férfi neki azt mondta, hogy politikai kapcsolata is vannak, és a kormány ezért biztosít neki ilyen fokú védelmet.
Gyurcsányék emberét fogták el
Értesüléseink szerint néhány hónappal később Budapest VIII. kerületében is feltűnt az „álTEK-es” konvoj: egy mikrobusz, egy sötét színű Audi Q7 és egy Mercedes személygépkocsi. Az autókon kék színű megkülönböztető jelzés volt, valamint azokban egy-két fő, TEK feliratú ruhában, oldalukon fegyverrel, bilinccsel. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálódott, majd bekapcsolódott a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) is. Ezután derült ki, hogy a magukat terrorelhárítóknak kiadó banda vezetője Kőrös Gusztáv, aki korábban a Demokratikus Koalícióban politizált, valamint ő készítette 2014-ben a bajai hamis videót, állítása szerint az MSZP megbízásából. Az elfogásuk után az is kiderült, hogy több személy viselt fekete bevetési ruhát, taktikai mellényt, rajta elöl jelvényszámot imitáló számsor, TEK POLICE, hátul TEK felirattal. A taktikai mellényeken kívül több személynél volt maroklőfegyver, illetőleg géppisztoly. Az elfogás során a TEK feliratú bevetési ruhában lévő gyanúsítottaktól és járművükből kerültek elő a lőfegyverek. Később megállapították, hogy a maroklőfegyverek valójában gáz-riasztó fegyverek, a géppisztolyok pedig airsoft fegyverek voltak. A bilincseik fémből készültek, azok olyanok voltak, mint a rendőrség által használtak.
Vezető kép: Hir TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS