Éles tiltakozást váltott ki az iraki és a szíriai kormányzat részértől a két ország területe elleni pénteki amerikai légicsapás, ami washingtoni állítás szerint az Iráni Forradalmi Gárda és az általa támogatott fegyveres csoportok létesítményei ellen irányultak. A hét létesítmény közül három Irakban, négy pedig Szíriában található. Az ügyben megszólalt a Hamász és Irán is.
John Kirby, a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője azt mondta újságíróknak: a célpontokat úgy választották ki, hogy megsemmisítésük gyengítse, illetve aláássa az Iráni Forradalmi Gárda elitalakulat, és az általa finanszírozott és támogatott síita csoportok műveleti képességét, de egyúttal a támadások ne szedjenek civil áldozatokat. Az amerikai illetékes azt is mondta, hogy az Egyesült Államok előzetesen értesítette az iraki kormányt a légicsapások tervéről.
Az iraki kormányszóvivő hamisnak nevezte Washingtonnak azt az állítását, hogy egyeztetettek volna az országgal.
Az amerikaiak célja ezzel az állítással a nemzetközi közösség félrevezetése volt, az amerikai fél szándékosan meghamisította a tényeket
– mondta a szóvivő. “Kirívó agressziónak” nevezte a támadást, amelyben “16-an, köztük civilek vesztették életüket és 25-en megsebesültek”. Bagdadban bejelentették, hogy bekérették az amerikai ügyvivőt a külügyminisztériumba, és tiltakozó levelet adnak át neki. Az iraki kormányszóvivő egyúttal megvádolta a nemzetközi koalíciót azzal, “hogy eltért a mandátumától, valamint, hogy fenyegetést jelent Irak biztonságára és stabilitására nézve”. Szerinte a nemzetközi koalíció jelenléte miatt sodródik bele az ország regionális és nemzetközi konfliktusokba. Leszögezte:
Az iraki kormány mindent megtesz az ország területének megvédése érdekében.
A szíriai külügyminisztérium ugyancsak éles nyilatkozatot tett közzé, amelyben támadásként értékeli a területére mért amerikai csapásokat, és kategorikusan elutasít minden ürügyet, amellyel ezeket próbálnák indokolni. A közlemény szerint “az Egyesült Államok a globális instabilitás fő forrása, fegyveres erői pedig fenyegetik a nemzetközi békét és biztonságot; akcióik arra szolgálnak, hogy rendkívül veszélyes konfliktusok alakuljanak ki a Közel-Keleten”. A dokumentum szerint “Szíria elítéli az Egyesült Államoknak ezt a kirívó jogsértését, és határozottan visszautasít minden ürügyet és hazugságot, amelyet az amerikai kormány felhozott a támadás igazolására”.
A SANA szíriai állami hírügynökség pontosítás nélkül arról számolt be, hogy az amerikai támadások “katonák és civilek halálát okozták, és jelentős károk keletkeztek köz- és magántulajdonban”. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat értesülése szerint 23 Irán-barát fegyveres halt meg a légicsapásokban.
Megszólalt az ügyben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet is. Határozottan elítélte az Irak és Szíria elleni amerikai légicsapásokat, veszélyes eszkalációnak és ezen országok szuverenitásának megsértésének nevezve azt.
A leghatározottabban elítéljük az Irak és Szíria elleni amerikai agressziót. Azt veszélyes eszkalációnak, két arab ország szuverenitása megsértésének, biztonságukat és a térség stabilitását fenyegető veszélynek tartjuk
– áll a Telegram-csatornán ismertetett Hamász-közleményben. A szervezet szerint az Egyesült Államok “megszálló terjeszkedési tervei” részeként mért csapásokat Irak és Szíria területére, valamint azért, hogy “palástolja a Gázai övezetben a palesztin nép ellen elkövetett szörnyű bűneit”.
Az iráni külügyminisztérium is elítélte az Egyesült Államok Irakban és Szíriában végrehajtott légicsapásait, és stratégiai hibának nevezte azokat, amelyek csak fokozzák a feszültséget a térségben. Az iráni külügyminisztérium szóvivőjének közleménye szerint “az Irak és Szíria elleni pénteki támadás egy újabb hazardírozás és stratégiai hiba volt az Egyesült Államok kormányától, és ennek nem más lesz az eredménye, mint a feszültség és az instabilitás fokozódása a térségben”. Teherán azzal vádolta továbbá az Egyesült Államokat, hogy megsértette a megtámadott országok szuverenitását és területi integritását, valamint figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányát. A minisztérium képviselője szerint “az amerikai katonai támadások Irak, Szíria és Jemen ellen az izraeli rezsim céljainak elérését szolgálják”.
Az amerikai légicsapás-sorozat annak megtorlása volt, hogy a múlt hét végén Jordánia északkeleti részén, a szíriai határ közelében egy előretolt katonai támaszpontot dróntámadás ért, és ebben három amerikai katona meghalt, valamint több mint 40 megsebesült. A jordániai incidens az amerikai erők ellen sorozatossá vált közel-keleti támadások közül az első olyan volt, amely amerikai katonák halálát okozta.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Hadi Mizban
Facebook
Twitter
YouTube
RSS