Pesti Srácok

Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán

Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében. A vizsgálat a négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg.

Az Integritás Hatóság közleményében azt írta, hogy a támogatást nyert Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal dolgozott, amely cégek extrém módon túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszertermékeket.

-tették hozzá. A hatóság az eljárásai alapján valószínűsíti, hogy az egyik projekt (RSZTOP-1.1.1-16-2016-00002) esetében a Halker Kft. vezette konzorcium 70 százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat, míg a másik projekt (RSZTOP-4.1.1.-16-2017-00001) esetében a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékkal, azaz bruttó 2,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat.

PestiSracok facebook image

-írták. Az élelmiszercsomagokba szánt egy kilogrammos kristálycukrot az SZGYF a KSH által mért bruttó fogyasztói árak majdnem ötszöröséért vásárolta meg, az átlagosan 266 forintos kristálycukrot 960 forintért szerezték be már a program kezdetekor, amelynek ára öt évvel később 1036 forintra emelkedett (szemben az akkor 262 forintos átlagárral). A közleményben idézték Biró Ferencet, az Integritás Hatóság elnökét, aki a vizsgálat eredményét értékelve úgy fogalmazott:

Biró Ferenc szerint "valószínűleg sajnos ez az ügy is egy lesz a sok közül, amelyekben mire érdemi előrelépés történik, addigra az elkövetők és az ellopott pénz nyomtalanul eltűnnek, gyakorlatilag következmény nélkül". Az Integritás Hatóság elnöke ugyanakkor hozzátette:

A négy vizsgált, SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, ebből 85 százalék európai uniós forrás volt.

-áll a közleményben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.