Pesti Srácok

Több nagyáruház szigorúbb létszámkorláttal indult újra

Több nagyáruház szigorúbb létszámkorláttal indult újra

A legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott, miután Magyarországon a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót. A boltokban tíz négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése a kereskedők feladata, amit különböző módon oldanak meg, és vannak olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartanak be.

A Decathlon Magyarország például a jogszabályi lehetőségnél 5-7 százalékkal kevesebb vevőt enged be áruházaiba, hogy biztosan elkerüljenek bármilyen tumultust. Az ellenőrzést úgy oldották meg, hogy minden áruházban plusz egy biztonsági őr dolgozik, aki egy applikáció segítségével számolja az érkező és távozó vásárlókat – mondta el az MTI kérdésére Herczeg Lilla vállalati kommunikációs igazgató. Hozzátette, hogy a kisebb üzleteknél emiatt előfordulhat várakozás. A sportáruház-lánc a sporteszközök kipróbálására a pandémia miatt csak korlátozottan nyújt lehetőséget, az áruházai melletti sportpályákat pedig továbbra is zárva tartja.

Ugyancsak a jogszabályi korlátnál kevesebb vevőt enged be az Ikea. A svéd bútoráruház-lánc 15 négyzetméter látogatási limitet vezet be egy vásárlóra, így az Örs vezér terén 1100-an, Budaörsön 1000-en, Soroksáron pedig 1300-an lehetnek egyidőben – közölte a cég. Bevezetnek egy látogatószámláló rendszert, amelynek köszönhetően a vásárlók előzetesen ellenőrizhetik az áruházak aktuális szabad kapacitását a weboldalon. Az előkészítési munkálatok miatt Budaörsön és az Örs vezér terén péntektől, míg Soroksáron szombattól várják a vásárlókat, a megszokott nyitvatartással. Az áruházak éttermei, kávézói, játszóházai továbbra is zárva maradnak.

Újranyitottak a MediaMarkt áruházai is, az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően tíz négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd az üzletekben, amibe nem számítanak bele a 14 éven aluliak, a 65 éven felüliek és a fogyatékossággal élő személyek segítői. A beléptetést a MediaMarkt dolgozói a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák. A társaság ügyvezető igazgatója, Szilágyi Gábor arra számít, hogy az átmeneti boltzár feloldásával a fizikai áruházak forgalma heteken belül visszaáll a lezárást megelőző szintre. Emlékeztetett arra, hogy a boltzár előtti hétvégén az áruházi forgalom megháromszorozódott, és a MediaMarkt webáruházában is hetven százalékkal nőtt a látogatószám. A nyitás után a forgalomban ennél sokkal kiegyensúlyozottabb változásra számít – jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője az MTI kérdésére elmondta: a Spar üzleteibe kizárólag bevásárlókocsival vagy bevásárlókosárral lehet belépni, és egy bevásárlókocsit vagy bevásárlókosarat csak egy vásárló használhat. Ez azt jelenti, hogy csak annyi bevásárlókocsi és bevásárlókosár érhető el az áruházak bejáratánál, amennyi személy az eladótérben a kormányrendelet szerint egy időben tartózkodhat. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a 14 év alatti kiskorúak, illetve a 65 év feletti vagy fogyatékossággal élő személyek segítői. A társaság áruházaiban általánosságban a nyitvatartási idő meghosszabbodik, hogy a vásárlóknak több ideje legyen a bevásárlásra; az aktuális nyitvatartási információk a spar.hu weboldalon az áruházkeresőben érhetők el – tette hozzá.

Az Auchan az MTI érdeklődésére közölte: minden áruházukban előre meghatározták az egy időben maximálisan bent tartózkodók számát, amelyet ráadásul az engedélyezettnél alacsonyabb számban szabtak meg. A bent tartózkodó vevők számát folyamatosan ellenőrzik. Hozzátették, hogy az első nap után nem tapasztaltak fennakadást, sem a nyitvatartás, sem pedig a négyzetméter-alapú korlátozás nem okozott problémát vásárlóik számára. Betartják a legszigorúbb járványügyi előírásokat, a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása továbbra is kötelező; ezeket figyelmeztető plakátok, padlómatricák és a biztonsági munkatársaik segítségével is jelzik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.