Pesti Srácok

Toroczkai a Polbeatben: Dugovicsként ugrottunk a mélybe, de magunkkal rántottuk a Jobbik árulóit (videó!)

Nem olyan könnyű átengedni Vona Gábornak és Simicska Lajosnak azt a politikai közösséget, a Jobbikot, amiért mi nemzeti radikálisok az életünket adtuk, vissza akartuk fordítani a folyamatot, vissza akartuk téríteni az eredeti útjára a Jobbikot, de nem sikerült, ezért alapítottunk új mozgalmat, új pártot - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Mi Hazánk mozgalom alapítója. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére elárulta, nem asszisztált a fordulathoz, alelnökként bizonyos dolgokat meg tudott akadályozni és azért maradt a pártban, hogy visszaszerezze azt a nemzeti radikálisoknak.

- mondta Toroczkai László. Hangsúlyozta, a mélybe, a szakadékba ugrottak, mint Dugovics Titusz, de legalább magukkal rántották a Jobbik árulóit is. Szerinte Vona Gábor és Radnai László, a párt kommunikációs stratégája is áruló, előbbi "a szememben nemzetárulást követett el azzal, hogy a Jobbik lehetséges koalíciós partnerének az LMP-t és a külföldről finanszírozott Momentumot nevezte meg a kampányban". Toroczkai véleménye szerint Vona Gábor vissza fog térni, legkésőbb két év múlva, addig bizalmasa, Sneider Tamás irányít elnökként.

A Polbeatben az is szóba került, hogy Toroczkai László Gyurcsány Ferenccel és más balliberális politikusokkal együtt részt vett a választási bukás utáni ellenzéki tüntetésen.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Toroczkai László.

Huth és Szarvas azt is megkérdezte Torczkaitól, hogyan fordulhat elő, hogy 2006 őszén Budaházy Györgyöt terrorizmus gyanújával letartóztatták, az elmúlt tíz év jó részét börtönben töltötte, miközben ő, a fő hangadó nem kapott komolyabb büntetést. Ahogyan megkérdeztük azt is, hogy vajon akkor is új mozgalmat alapított volna, ha bejön Vona és Simicska terve, azaz a Jobbiktól az LMP-n és az MSZP-n át Gyurcsányig az ellenzék alakít kormányt április 8 után? A válaszokat nézze meg a videón!

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben közvetítve a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.)

Készítette: Szerencsés Márton Dániel/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.