Pesti Srácok

Török Gábor szerint ez a legerősebb Orbán-kormány, amit valaha láttunk (Videó)

Az ötödik Orbán-kormány megalakulásával politikai értelemben a 2010 utáni kormányok legerősebbike jött létre – jelentette ki Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politológus azt is elmondta, hogy szerinte várható volt Jakab Péter lemondása.

Török Gábor szerint az ötödik Orbán-kormány a 2010 utáni kormányok legerősebbike. A politológust elmondása szerint nagyon sok minden meglepte a kormányzat összetételét tekintve. Álláspontja szerint egyfajta „best of” kormány állt össze, ráadásul sok lehetséges név szóba került előtalálgatásként a választásokat megelőzően – szemlézi a beszélgetést a Mandiner. A politológus úgy látja: szinte mindenki tagja lett Orbán Viktor új kormányának azok közül, akikre korábban gondoltak az elemzők, de azok is benne maradtak a kabinetben, akiket sokan erős embernek tartottak ugyan, viszont azzal számoltak, hogy kikerülhetnek a kormányzatból.

– fogalmazott a politológus az InfoRádióban. Török Gábor arról is beszélt, hogy a miniszterelnök szempontjából mindez egy nagyon kedvező helyzet, amelyben szinte az összes szereplőt érdekeltté tette a kormány sikerében, de abban is, hogy a kormány sikeréért egymással vállvetve, ám valójában egymással szemben is dolgozzanak, azonban semmiképp sem Orbán Viktorral szemben. A politológus szerint az új kormányban mindenkinek nagyon szűk, kijelölt mozgástere van, ezek a mozgásterek ugyanakkor néha közös metszetekben is kirajzolódnak, amik fölött ott a miniszterelnök, akinek nyilván szabad átjárása van az egyes tárcák és az egyes költségvetési tételek fölött is.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az Inforádiónak Török Gábor. Jakab Péter lemondásával kapcsolatban Török Gábor elmondta: kikerülhetetlen volt, hogy legyen következménye annak a kudarcsorozatnak, ami a Jobbikot jellemezte, és már a korábbi elnökségek ideje alatt is megvolt.

– fogalmazott.

Forrás: InfoRádió; Fotó: ATV

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.