Pesti Srácok

Török védelmi miniszter: A NATO magára hagyta Törökországot a terrorizmus elleni harcban

Török védelmi miniszter: A NATO magára hagyta Törökországot a terrorizmus elleni harcban

Törökország magára maradt a terrorizmus elleni harcban, miután a NATO londoni csúcstalálkozóján nem született egyezség – mondta Hulusi Akar török védelmi miniszter pénteken, Ankarában.

A tárcavezető az észak-atlanti szövetség december 3-ai és 4-ei vezetői találkozójával kapcsolatban kiemelte: Törökországnak, amely csaknem 70 éve NATO-tag, az a prioritása, hogy szövetségeseivel együtt számolja fel a terrorizmus jelentette veszélyt.

– fogalmazott Akar.

PestiSracok facebook image

A védelmi miniszter a "végső pont" kifejezés alatt megfigyelők szerint azt értette, hogy a NATO – Törökország előzetes felszólítása ellenére – nem minősítette terrorszervezetnek azt az észak-szíriai Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely ellen a török hadsereg október 9-én offenzívát indított. Ankara szerint az YPG a törökországi kurd fegyveres szakadárok szövetségeseként biztonsági fenyegetést jelent számára. A török vezetés a NATO-csúcs előtt jelezte: amennyiben a katonai szövetség nem hagyja jóvá azt a védelmi tervet, amely szerint az YPG fenyegetést jelent Törökországra, Ankara sem támogatja azt a másik aktuális védelmi tervet, amely a balti térséget (Észtország, Lettország, Litvánia) és Lengyelországot érinti. Törökország a találkozón végül elfogadta a balti térségre és Lengyelországra vonatkozó tervet. Az NTV török hírtelevízió csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök Londonban tett nyilatkozatára hivatkozva arról számolt be, hogy Ankara bár igent mondott, arra szólította fel a szövetséget, hogy ne hagyja egyedül a terrorizmus elleni harcban. Erdogan hozzátette: előzetesen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár és Andrzej Duda lengyel elnök is Törökország támogatását kérte telefonon. Stoltenberg a csúcstalálkozót követően újságíróknak arról beszélt, hogy a tagállamok nem vitatták meg az YPG megítélésének kérdését.

A török védelmi miniszter pénteken azt is mondta, hogy "egyes körök" igyekeznek a NATO semmibe vételének bizonyítékaként bemutatni Törökországnak a nemzetbiztonsága érdekében tett lépéseit, ami logikátlan és egyszersmind a tények eltorzítása. A hivatalos úton Rómában tartózkodó Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken a sajtó munkatársainak kijelentette: a balti térséget és Lengyelországot érintő terv nem jelenhet meg anélkül, hogy a Törökországra vonatkozót ki ne adnák.

– szögezte le. A török diplomácia vezetője hangsúlyozta: Ankara természetesen nincs a balti térség és Lengyelország ellen, de a NATO-nak az a feladata, hogy minden szövetségesét védje.

– hangoztatta Cavusoglu.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.