A Wizz Air törökországi járatokkal bővíti a magyarországi kínálatát a következő hónapokban – közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
Az új járatok közül a Budapestről naponta közlekedő isztambuli kezd a legkorábban, március 31-én. A többi gép úticélja Antalya, ahová május 24-től Budapestről hétfőnként, szerdánként és péntekenként, június 10-től Debrecenből keddenként és szombatonként indulnak a gépeik. A jegyeket már meg lehet venni a Wizz Air honlapján és a telefonos alkalmazásában – írták. A légitársaság a múlt héten Szaúd-Arábiába indított két új járatot a magyar fővárosból; ezekkel együtt már 10 célállomásuk van Magyarországról a Közel-Keletre. Áprilistól a Perzsa-öbölnél található Dammámba is el lehet majd jutni a Wizz Air repülőivel. A kínálat tavaly bulgáriai, görögországi, németországi úticélokkal bővült, emellett Máltán leányvállalatot alapítottak, és ugyancsak 2022-ben az olaszországi bázisukat is bővítették.
A Wizz Air legutóbb közzétett adatai szerint 2023-as pénzügyi éve 2022. szeptemberrel zárult első fél évében utasforgalma 112 százalékkal, bevétele 149 százalékkal, működési eredménye 32,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A légitársaság adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) nyeresége az április és szeptember közötti időszakban 217,8 millió euróra emelkedett az előző évi 164,3 millió euróról, bevétele pedig 2,194 milliárd euróra nőtt 880,4 millió euróról. A vizsgált időszakban az utasforgalom 26,5 millióra emelkedett az előző év azonos időszakában mért 12,5 millióról, a kihasználtsági mutató 75,3 százalékról 86,9 százalékra nőtt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS