
Mély bölcsességről tanúbizonyságot téve az EU vezetése gyakorlatilag kizárta Törökországot az EU tagjelöltjei közül. A szokásos kedvességgel természetesen – boldogabb időkben hadüzeneteket is kulturáltabban volt szokás megfogalmazni.
Amúgy tényleg ideje volt, hiszen ha már a világ második legerősebb atomhatalmával majdnem háborúban állunk, illetve a világ második legnagyobb gazdasági hatalmával meg éppen összeveszőben vagyunk, mi baj lehet az ilyesmiből. Észre sem fogjuk venni. Egy-két millióval több menekült jön Európába évente? Bagatell.
Törökország nem mellesleg Oroszország után a térség második legerősebb katonai hatalma is, minek jóban lenni vele? Egy jogállamisági jelentéstől tutira becsicskul. A világ általános állapota annyira jó ugyanis, hogy sem barátokra, sem szövetségesekre nincs szükségünk többé, az úgynevezett “európai értékeket” mindenki lelkesen elfogadja, a muszlim bevándorlók beilleszkedtek az európai kultúrákba, sőt, haza akarnak menni az egyre jobb hellyé váló Afrikába, a nyersanyag és az energia olcsó, és a világ ura, a csodálatos USA mindent megtesz, hogy az emberi haladás bölcsője, az öreg kontinens a lehető legjobb hely maradjon a világon.
Tényleg mindenki szereti Európát, különösen a briteket, a franciákat, a németeket, akik annyit tettek azért, hogy a világ többi része is olyan remek hely legyen, mint Európa mondjuk 1944-ben. Na jó, volt egy kis lövöldözés, de az európai értékek legalább maradéktalanul érvényesültek. Milyen jó, hogy ezeket az értékeket például repülőgépről is le lehet dobni oda, ahol hiány van belőlük. És nekünk hálásnak kell lennünk azért, hogy ezt a dobálást például továbbra is az amerikaiak intézik helyettünk.
Na, de térjünk vissza a török diktatúrához. Nem szabad megszédülnünk attól az európai értékekkel ellentétes érveléstől, hogy a diktatúrák a sors kifürkészhetetlen akaratából legalább stabilak. Az egy kóros leegyszerűsítés, hogy a fejlett nyugatot leszámítva két politikai rendszer szokott stabilan fennmaradni: a diktatúra, meg a polgárháború. Ráadásul ki merne olyasmit mondani, hogy a líbiai polgárháború nem stabil? Jelen állás szerint nagyobb jövője van, mint bármelyik juntának a környéken; a líbiaiak is biztos szeretik, ha már ennyire ragaszkodnak hozzá. Mi, európaiak meg merő humanizmusból fegyvert szállítunk mindenkinek, nehogy valamelyik hadúr kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön.
A korlátolt agyunkkal el sem tudjuk képzelni, hogy az európai értékek és a liberalizmus előtt mekkora tér nyílna, ha mondjuk Törökországban is felváltaná az erős vezetőt egy európai orientációjú, LMBTQ-kompatibilis, euromuszlim gyenge vezető. Biztos egy kézzel megoldaná a kurd kérdést, megbékítené Erdoğan híveit és örömmel játszaná át a török gazdasági érdekeket az amerikaiaknak. Mert azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az európai értékek csodás érvényesülése esetén az amerikaiak egy vödörnyi ellopható értéket is hagynának az európai cégeknek. Mondjuk az amerikaiak talán nem örülnének Törökország katonai meggyengülésének, de ez a gondolat némi józan észt és emberi érzéseket feltételez, amit mi pont olyan reménytelenül keresünk az amerikai külpolitikában, mint az EU vezetőinek megnyilvánulásaiban és cselekedeteiben.
Mondjuk akárki is jön Erdoğan után (Allah adjon hosszú életet a fényességes szultánnak), az is egy regionális hatalom tetején fogja találni magát, és az ilyen emberek ritkán szoktak arra jutni, hogy a katonai és a politika erejüket átadják egy agresszív nőcik által vezetett NGO-nak, a 17. generációs emberi jogok érvényesülése érdekében. Az, hogy az EU, az EP és a többi hülye Törökországot vegzálja, miközben nagyságrendileg a törökök majdnem akkora kárt tudnak csinálni Európának, mint az oroszok, sokadszorra bizonyítja, hogy az EU-t szellemi fogyatékos elmebetegek vezetik, akik feltették magukban, hogy a világ legjobb helyét egy generáció alatt a pokol valamelyik bugyrává változtatják.
Az EU vezetői és az őket bábként mozgató beleurópai liberális elit az amerikaiakon kívül mindenkivel szemben agresszív, nagyképű, kioktató, köznyelvileg bunkó hangnemet enged meg magának. Emögött sem geopolitikai stratégia, erő, sőt, semmiféle célt feltételező megfontolás nem áll. Ezek az őrültek, amikor nincs jelen az amerikai tartótisztjük, ráadásul még azt hiszik, hogy ők tényezők és világpolitikát csinálnak. Ehelyett gyakorlatilag egy fél generáció alatt élik fel mindazt az anyagi, kulturális, hatalmi tőkét, ami Európának még megmaradt azután, hogy a hülye nyugatiak majdnem kiirtották magukat az egymással folytatott háborúik során.
Nem lehet eléggé túlbecsülni, hogy a jelen helyzetben mekkora szükségünk van Törökországra. Jelen pillanatban az EU már gyakorlatilag közveszélyesnek mutatkozik, ki akarja szakítani Európát a világgazdaságból és amerikai provinciává akarja tenni, továbbá képtelen kölcsönös érdekeken alapuló normális viszonyt felépíteni az EU környezetében lévő országokkal. Az egyik teljesen felesleges ostobaság követi a másikat. Az önálló magyar külpolitika még ellensúlyozza az EU ámokfutását, de a következmények jelentős része alól nem tud mentesíteni bennünket. Lassan fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit ér nekünk egy olyan EU, amely ugyanúgy akarja elszigetelni Közép-Európát a világtól, mint a Varsói Szerződés, annak a biztonsági garanciái nélkül? Az EU ráadásul nem is akarja megvédeni a kontinenst az esetleges népvándorlásból következő káosztól. És az ilyen káosz majdnem olyan szörnyű, mint egy totális háború.
Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin
Veletek
2023-09-22 at 22:44
Az EU fizet Törökországnak , vagy az a pénz is Ukrajnába ment ? Mostanában nem hallunk a megállapodás teljesítéséről. Remélem a török vezetőknek van annyi esze, hogy nem kívánnak az utasai lenni a második Titanicnak !
János
2023-09-20 at 09:05
Jó, a valóságot tükröző írás.
Sorrendben a reajcióim:
👍👍👍
😄😃😂
😠😡🤬
Gratulálok Botond, elő a buzogánnyal❗❗❗
Lacus
2023-09-19 at 16:31
Kitűnő írás tisztán és érthetően megfogalmazva, ha békét akarsz készülj a háborúra nagyon aktuális elvet. Sajnos arra ne várjon senki, hogy a szőke aszott ribit és a többi korrupt liberális férget a még kényelemben punnyadó állampolgárok lámpavasra teszik. Lehet a vasfüggöny visszaállítását is el kellene kezdeni egyenlőre szárnyas kapuval.
chatillon r
2023-09-19 at 14:14
az eu szakadék felé robogó vonatán szépen csendesen a csomagjainkkal menjünk az utolsó vagonba, készüljünk fel és amint érkezik a szakadék ugrás a száguldó vonatról
Patriot
2023-09-19 at 13:52
Kíváló cikk, élvezet volt olvasni!
Aki nem érti minek a rengeteg pénzköltés a hadseregünkre, gondolja végig mi fog történni, ha a törökók megunják a pökhendi brüsszeli mocskok piszkoskodását!
III
2023-09-19 at 13:09
Ha esetleg valamilyen oknál fogva ezek után, a törökök kinyitják a határokat és ránk zúdítják a 4-5 millió migránsukat, akiket jelenleg is eltartanak, na akkor lesz csak igazi “demokrácia” az EU -ban. Lehet , hogy ez a cél, mert nem úgy halad a terv , ahogy eltervezték?
Azt kell valahogy túlélni nekünk, a nyugatért már nem kár! Megérdemlik amit majd kapnak, nem kell ide háború, ez majd mindent is megold.
Szerencsére nem minket szemelnek ki a migránsok úticélnak, hanem a gazdag nyugat-európai országokat.Onnan még van mit elvinni, felélni, elfoglalni. Bécs,Berlin, Párizs stb.. csupa vonzó hely számukra, engedni kell őket, hagy menjenek.
Péter Pál Gonda
2023-09-19 at 12:40
Okos emberek a törökök!
Orientál
2023-09-19 at 12:35
Nyugatnak erre az arrogáns döntésére remélem a törökök megfelelő választ adnak.
Angie
2023-09-19 at 12:12
Szerintem addig örüljenek a törökök, míg nem tagjai ennek a nyakig szarnak! Nekünk biztosan jól jönnének, de igazából ők sem szeretik a brüsszelitákat!
Girolámo
2023-09-19 at 11:53
Ungarn,
Ha csak a térségünket nézzük,döbbenetes,ahogy bejött Brüsszelnek a pankráció.Mintha ezen vérszemet kaptak volna.
Az viszont nem valószínű,hogy az iszlám világgal szemben bármit is lépnének.
A törökökkel megy a játék,mert a törökök is egy speciális történelmi tudattal bír,és ezt hasznàlja is.
Ezt a történelmi alapot le akarják bontani,nem csak a törököknél.
Nekem úgy tűnik.
K
2023-09-19 at 11:43
Zolee2023-09-19 at 11:29
Bármit is mondasz, nincs igazad…:
A “számokkal” semmire sem megyünk akkor, amikor szemmel láthatóan és kirívóan az Európai Unió az USA gyarmata, és az EU egy második Szovjet Unió lett az állandó ideológiájával és a hülyeségeivel.
Az Európai Unió eredetileg csak gazdasági tömörülés volt ami a béke pártján állt, mindezek helyett ma pont az ellenkezője, egy háború párti katonai tömörülés(katonaság nélkül) ami undorító ideológiákkal kínozza a tagállamokat.
Az EU rosszabb mint a Szovjet Unió, és csak drukkolni lehet a kormánynak és a FIDESZ-nek hogy ki tudjon térni ennek a szörnyetegnek.
K
2023-09-19 at 11:21
Sajnos még most is vannak sokan akik el vannak ájulva attól a disznóóltól, amit Európai Uniónak neveznek.
Nincs abban semmi szokatlan hogy a disznóknak tetszik a disznóól.
K
2023-09-19 at 11:19
–Maximálisan szuper a fenti írás, sőt nagyon-nagyon jó.
-Sajnos az Európai Unió aberrált nemnormális , és ettől már csak az a rosszabb hogy még most is vannak sokan akik el vannak ájulva attól a disznóóltól, amit Európai Uniónak neveznek. Nincs abban semmi szokatlan hogy a disznóknak tetszik a disznóól.
*****
–Most valóban az EU kimondta hogy a törökök EU-tagságát törölni kell, nem lehet arról szó.
Sajnos az Európai Unó nemcsak Törökországgal ellenséges, hanem Magyarországgal szemben is az állandó ostoba rágalmazásaival és blőd hazugságaival.
–A kormány és a FIDESZ eddig nagyon jól kezelte ezeket az ellentmondásokat, és reméljük ezután is így lesz.
A FIDESZ-t szavazatunkkal kell erősíteni, most különösen fontos.
–No migració
–No Gender
–No war.
TANÉ
2023-09-19 at 10:45
Hála Miniszterelnök úr és külügyminiszterünk bölcsességének és előrelátó képességének, kül-politikánk és külgazdaságunk jó irányban indult el. Megnyugtat, hogy Törökországgal jó a diplomáciai és gazdasági kapcsolatunk, jónak tartom a türk és kinai irányt is. Néha úgy érzem, hogy az EU már “veszett fejsze nyele”, emlékeztet a 85.- 89.es évek Szovjetúniójára. Igaz, hogy idővel ők (legalábbis Oroszország és néhány volt tagállam-na nem a Baltiakra gondolok-)
nagyjából kiheverték. Rossz hír az, ha az úniós választás után nem egy tisztességesebb, normálisabb, értemelsebb irányításu EU lesz, akkor hátra arc!
JG
2023-09-19 at 10:43
“Az EU vezetői és az őket bábként mozgató beleurópai liberális elit, …”
Akiket a “pénzükért” irigylünk?
A XX. században még csak a világ egyharmada gyűlölte őket.
Laja
2023-09-19 at 10:32
Törökország a Brics 11-be akar lépni.
Megjegyzem, 24 ország adta be kérelmét a Brics tagságra…Mind utálja a beképzelt EU-t és a G7-t. Tudomásul kellene venni, hogy az EU-nak vége, sehol nem jegyzik már a világon, “Európa, mint kivételes hely meg fog szűnni.” (Friedman)
Lukács
2023-09-19 at 10:26
Remek írás! Azon kívül, hogy kiváló megfogalmazás, a sikerének titka, hogy őszinte, nyilt, “ohne PC”.
Szerencsére egyre gyakoribb ez a magyar vezető politikusank körében. O.V., Szíjjártó.
De ehhez a tudáson, hiten túl,a mai világban bátorság is kell.Ez most Botondban is megvan.
Ungarn über alles !
2023-09-19 at 10:19
csakafidesz
09:58
(valamelyes történelmi ismereteim nekem is vannak, de) direkt nem neveztem meg hadvezéreinket, mert folyvást és sorozatosan csatároztak a török ellen, ha nem tették volna akkor blitz-krieg módra talán a Notre dame-on is félholdas zászló lengene
Mekkelek
2023-09-19 at 10:14
Az eladósodott USA háttérhatalma kénytelen az EU-t kizárólagos gyarmatává tenni, hogy kiszuvattyúzhassa a pénzt, és elodázza világuralmának bukását.
A brüsszeli bilderberg csicskák ennek mentén hoznak meg egyre károsabb döntéseket, és nyíltan rendelik alá az európai érdekeket az amerikai érdekeknek.
De az agymosott nyugat európai embereknek ez még mindig nem tűnik fel.
Az EP kampányban ezt ki kell mondani, nem lehet mellébeszélni, és az EU tétlenségének nevezni európa szándékos kivéreztetését.
Ungarn über alles !
2023-09-19 at 10:07
Girolámo
09:47
a török választások után (az ukretén háborúval összefüggésben) Erdogán közel állt ahhoz, hogy a ’70-es évekbeli francia mintára kilépjen a NATO katonai szervezetéből
az lett volna a legnagyobb tette – az arab világ és Európa kis államai imába foglalták volna a nevét
csakafidesz
2023-09-19 at 10:02
“Mert azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az európai értékek csodás érvényesülése esetén az amerikaiak egy vödörnyi ellopható értéket is hagynának az európai cégeknek.”
————————————————————————————————-
Egy másik aranyköpés! Bálint Botond tényleg realista.
csakafidesz
2023-09-19 at 09:58
Ungarn über alles ! 2023-09-19 at 09:49
Nem a mi sarunk! Jan Sobieski, III. János lengyel király állította meg a törököket Bécs alatt 1683-ban. Hálából az osztrákok száz évvel később elfoglalták Lengyelország 35%-át.
Laczkó
2023-09-19 at 09:56
Nos kedves Bálint Botond, ilyen újságcikkek miatt érdemes olvasni a Pesti Srácokat. Ragyogó eszmefuttatás! Gratulálunk és köszönjük. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt kaptam a reggeli kávé mellé, ha már Máté T Gyula nem írhat nekem.
csakafidesz
2023-09-19 at 09:54
“…az európai értékek legalább maradéktalanul érvényesültek. Milyen jó, hogy ezeket az értékeket például repülőgépről is le lehet dobni oda, ahol hiány van belőlük.”
————————————————————————————————-
Ezekért a frappánsan megfogalmazott gondolatokért szeretem Bálint Botondot!
Ungarn über alles !
2023-09-19 at 09:49
ma már világosan látható, hogy annó kár volt megállítanunk Bécs előtt a török hadakat – legalább az állati hülyeség nemfejlődött volna ki bennük ilyen szintre, ha uskve kétszáz évig az életükért reszkettek volna
Girolámo
2023-09-19 at 09:47
Az EU régebbi tagjai mindössze a lehető legjobb megállapodásokat akarják elérni.
Ugyanakkor nagyobb mozgások indultak be mint sejtettük előzőleg.
Azt minden hitegetettnek jó lesz tudnia,a NATO-ban a teljesítést viszont elvárnák.
Na most,ha az irány a nulla pont,akkor minek nátóskodna pl,Törökország?
Ha a NATO problémázik a törökökkel- az úniós vakarózás ugyanez-,akkor Afrika kapcsán nem jutnak dűlőre.
Líbiában mind az USA,mind a németek nagyot dolgoztak,fél évszázada megy itt a játék.Ha az eredmény közeli,akkor elkezdődik a gyengébbek kiszorítása a buliból.
Rózsa Sándor
2023-09-19 at 09:43
“A Nyugat messze előttünk jár, de tévúton” – Tolsztoj gróf