“Soha többet földadót”, ezt kérték a gazdák a magyar kormánytól, és mi ezt most törvényben is garantáljuk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára kedden feltöltött videójában. Mint ahogyan arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a baloldal ex-miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter korábban azt szerette volna, ha az általa irányított Hódmezővásárhelyen lenne földadó, az új törvénnyel viszont a kormány kihúzta az ő méregfogát is.
Az Országgyűlés kedden elfogadta a földadó elleni törvényt. A miniszter ismertette: az új szabályozás megtiltja a földadó kivetését a polgármestereknek és az önkormányzatoknak.
Azért tartottuk ezt szükségesnek, mert a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere a mostani háborús időkben, a járvány és a történelmi aszály után földadót vetett ki a helyi gazdákra. A baloldal ha ezt egy településen megcsinálja, akkor kész megcsinálni a többi baloldali vezetésű településen is
– mondta Nagy István. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen lépett fel a földadó eltörlése érdekében; a földadó elleni petíciójukat március végéig több mint 120 ezren írták alá, köztük a miniszter is.
A gazdák megadóztatása forrást vonna ki az ágazatból, a földadó pedig begyűrűzik az élelmiszerek árába, így azt a magyar emberek pénztárcája is mindenkinél megérzi
– mondta. Hozzátette: a kormány meghallotta a magyar gazdák hangját és azonnal cselekedett.
Nem hagyhattuk, hogy a baloldali településvezetők még több terhet rójanak a háborútól, az elhibázott brüsszeli szankcióktól és történelmi aszálytól sújtott gazdákra
– fogalmazott az agrárminiszter. Hangsúlyozta: immár jogi garancia van arra, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját.
A most elfogadott törvényjavaslatot természetesen a gazdaszervezetekkel közösen dolgozta ki a kormány. A magyar kormány mindig, minden körülmények között a magyar gazdák mellett áll. Megvédjük a magyar gazdák érdekeit itthon is, Brüsszelben is. Soha többé földadót!
– jelentette ki.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor
Királytigris
2023-07-04 at 18:07
Cser Borbála2023-07-04 at 17:24!
Igaza van, tévedtem.
A föld tulajdonképpen egy fajta termelőeszköz. Márpedig a termelőeszközt nem adóztatják meg, csak a termelőeszközzel megtermelt profitot.
Cser Borbála
2023-07-04 at 17:24
#Királytigris!
ha valaki a földből meg akar élni, akkor nyereséget termel, és fejleszt. ( ha nem, eladja a földet).A nyereség után pedig adót fizet, azaz részt vesz a közteher viselésben.
Orientál
2023-07-04 at 16:17
Balliberális zöld álkeresztény kanadai állampolgárságú Márki-Zay tavalyi aszály károkozásainak közepette vetette fel hogy ők a településükön földműveléssel foglalkozóktól földadót szednek majd be.
Girolámo
2023-07-04 at 15:32
A földadó emlegetése értelmetlen.
A nagyban gazdálkodók nagy nyereséggel dolgoznak és abból adóznak.
Az adómentes termelési határokat szokás laikusok elött emlegetni,mert a kisember ezzel ingerelhető.Azt nem feltétlen tudja,hogy ha benne vagy a termelésben,100-ból mennyit pörgetsz vissza.Ha tudná,el sem hinné.
Az egy gyalázat és nagyon késő tanulság lesz,hogy a mezőgazdaság lett volna az eredeti nemzetregenerációra képes közeg.Téma lesz ez,mert ezekért kötél járna.
Talán ez volt az utolsó hülyékre bízott nagyképű előrelépése a szakadék szélén álldogáló nemzetünknek.
Királytigris
2023-07-04 at 14:50
100 hektár felett jogos lenne a földadó!
Adó nélkül az államháztartás összeomlik. Miért pont a gazdák akarnak a közös teherviselésből kimaradni? Mások adózzanak helyettük is? Miféle mentalitás ez?