Már korábban is megírtuk, hogy Budakeszi rendkívül fontos az összellenzéki összefogás számára; a háttérből szálakat mozgató Szél Bernadett és a különösen agresszív Momentum minden követ megmozgat az önkormányzati választások előtt a siker érdekében. A módszerek azonban szokás szerint övön aluliak, hazugságokra, manipulációra és látszatpolitizálásra épülnek. A helyi Momentum egyik üdvöskéje, az egyébként nem Budakeszin lakó, de a városban képviselőjelöltként induló Szemző Áron 3D-s zebrafestő gerillaakcióval hívta fel a figyelmet magára, melyet az önkormányzat által újonnan átadott iskola előtt hajtott végre, a gyermekek biztonságáért aggódva. A gond ezzel csak az, hogy teljesen törvényellenesen, szabálytalanul és fölöslegesen tette mindezt, hiszen az olcsó és kisszerű politikai haszonszerzésen kívül más ok nem biztathatta rá. Az önkormányzat ugyanis, betartva a kötelező törvényi szabályozást, közbeszerzést kiírva már korábban engedélyeztette a festést, a munkafolyamat végén pedig a kivitelező holnap készíti majd el a zebra festését, igaz, a graffitinek minősülő álzebrát – melyekhez előjelző táblákat sem tettek a momentumosok – még el kell takarítania. A cselekedet így nem csupán olcsó kampányhakni, hanem a biztonságot is veszélyezteti, melyre a helyszínre érkező rendőr is figyelmeztetett. A biztonságért aggódó politikus kihívta az akcióhoz az azonnali.hu stábját is, akik videót készítettek a zebrafestés körülményeiről, így némileg megkérdőjelezhető az állításának az őszintesége, mely szerint nem szavazatokat akart szerezni az akcióval. Ma délután pedig megjelent az ATV is a Polgármesteri Hivatalnál. Véletlen?
A PestiSrácok.hu elérte Ohr Alajost, Budakeszi alpolgármesterét, aki felháborítónak és kicsinyes politikai haszonszerzésnek tartja a momentumos politikus akcióját, és feltette a költői kérdést portálunknak, hogy vajon alkalmas-e képviselőnek az, aki törvénytelen eszközökkel kampányol, a pillanatnyi előnyszerzés érdekében bűncselekményt követ el, hogy jobb színben tűnjön fel a szavazók előtt:
Aki a kampányban törvénytelen eszközökhöz nyúl, az vajon képviselőként mit fog megengedni magának, hogy elérje a célját? Az országos politikából már megismerhettük a Budakeszin lakó Szél Bernadett és a momentumosok performanszait, de erre a mi városunknak nincs szüksége. Értem én, hogy valahogy negligálni kell az ellenzéknek a jelenlegi városvezetés eredményeit – jelen esetben városunk új ékkövét, a gyönyörű új általános iskolát –, ha nyerni akar a választáson, de a gátlástalanság és a törvénytelenség visszatetszést kelt minden jó érzésű emberben. A látszatpolitizálás nem vezet hosszútávú eredményre, Budakeszi többet érdemel ennél. A gyerekek biztonságát pedig nemtelen dolog felhasználni a politikai kampányban. Ez nem játék!
Ohr Alajos elmondta azt is, hogy várják a rendőrség közleményét az ügyben; a feljelentést megtették. A holnapi zebrafestés előtt pedig a Szemzőék által álságosan felfestett graffitit is el kell távolítani, melynek költsége az elkövetőt terheli majd. Az is érdekes a “jó szándékú, csak a biztonságot szem előtt tartó” momentumos akciót illetően, hogy az ATV stábja is megjelent a Budakeszi Polgármesteri Hivatalnál és forgatott a helyszínen, valamint interjút is kértek az önkormányzat vezetésétől. A baloldali nyomásgyakorlás tehát kitűnően működik; úgy látszik, hogy egy 15 ezer fős település annyira fontos, hogy az azonnali.hu és az ATV is ráugrik egy kampánycélból végrehajtott, biztonságot veszélyeztető gerillaakcióra. A járásközpont valóban fontos lehet a pont a momentumosokkal kacérkodó Szél Bernadett számára is.
Vélhetően a véletlenek egybeesése tehát, hogy két nappal a gyalogátkelő hivatalos felfestése, megvilágítása és az előjelző táblák kihelyezése előtt hajtotta végre a Budakeszin induló budajenői ellenzéki politikus az akcióját. Az azonnali.hu videójából megtudhatjuk, hogy a helyszínre érkező rendőr is felhívta a figyelmet arra, hogy a zebra felfestését engedélyeztetni kell, előjelző táblákat kell felállítani, és ha már a gyermekekről van szó, azt is hozzátette, hogy ha az előjelző tábla nélküli illegális zebrán elütnek valakit, akkor a gépkocsit vezető személy azt mondhatja, hogy ez nem egy gyalogátkelőhely. Mert valóban nem az. A fölösleges önfényező kampánytevékenység ezen kívül a hivatalos zebrafelfestést hátráltatja, hiszen el kell tüntetni az illegális felfestést, hogy előjelző táblákkal és láthatóan megvilágítva valóban segítse, és ne veszélybe sodorja az átkelőket. Érthetetlen, hogy ezek az emberek nem képesek a tetteik következményeit felmérni, és nem rendelkeznek a jogi felelősség érzékelésének tulajdonságával sem. Ha itt elütnek egy gyermeket a jópofa 3D-s zebra kóklersége miatt, akkor az már nem szavazatszerzésről és a helyi politika ügyeskedéseiről szól, hanem büntetőjogi kérdés.
Közelednek az önkormányzati választások, durvul a kampány, de Szemző Áron és csapata inkább ne a gyermekek biztonságát veszélyeztesse néhány szavazatért. Emberéletet nem ér egy képviselői hely sem.
Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS