
Újra gyanúsítottként hallgatták ki a dél-alföldi pénzügyi nyomozók Czeglédy Csabát; immár nem csak három, hanem kilenc iskolaszövetkezet ügyében – olvasható a Csongrád Megyei Főügyészség közleményében. Azt írták, a gyanú szerint ezzel duplájára emelkedett a lehetséges kárérték, így csaknem 6,3 milliárd forint vagyoni hátrány okozását kérték számon a szocialista képviselőn. A nyomozók bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják Czeglédyt, aki panasszal élt a gyanúsítással szemben, de a csongrádi ügyészség azt elutasította.
A bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt Czeglédy Csaba és társai ellen folyamatban levő büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett. Jelenleg heten vannak az ügyben előzetes letartóztatásban, és kilencen házi őrizetben. Czeglédy és hat társa előzetes letartóztatását 13-án hosszabbították meg, mivel a nyomozati bíró szerint továbbra is fennáll a szökés elrejtőzés veszélye, valamint annak lehetősége is, hogy a gyanúsítottak összebeszélnek, tanúkat befolyásolnak. A kényszerintézkedések hatálya március 13-án jár le, akkor kell döntenie ügyészségi indítványra a bíróságnak azok meghosszabbításáról, enyhítéséről vagy megszüntetéséről. Portálunkhoz ügyben érintettek olyan információkat juttattak el, miszerint Czeglédy Csaba védői ismét kérelmezni fogják az szocialisták ügyvédjének szabadon bocsátását, amit Czeglédy igen csak bizakodva vár.
Már 6,3 milliárd a költségvetési kár
A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011-től olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek, valamint a céghálózat alján levő, strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A korábbi gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Az ügyészség pénteki közleménye szerint viszont a kárérték a duplájára emelkedett, így az jelenleg csaknem 6,3 milliárd forint, a vizsgált időszak 2016-ról pedig már kiterjed a tavalyi évre is. Mindezen módosított gyanúsítások ellen Czeglédy Csaba panaszt nyújtott be, amit az ügyészég határozatában elutasított.
Terjednek az álhírek is
A napokban egyébként ismételten álnéven írt, valótlan tartalmú beadvánnyal próbálta valaki befolyásolni, hátráltatni a nyomozást és az ügy további lefolytatását. Ezt a levelet a beazonosíthatatlan e-mail címről több sajtóorgánumnak is, így a PestiSrácok.hu-nak is megküldte annak szerzője. Ilyen, szándékosan félrevezető levelet egyébként már korábban is küldtek ismeretlenek, még Polt Péter legfőbb ügyésznek is. A beadványok célja az is lehet, hogy Czeglédy Csaba helyett az alsóbb szintekre koncentráljon nagyobb figyelmet, és tereljen nagyobb felelősséget.
Vezető kép: Szeged.ma
Ferenc
2018-02-17 at 10:45
Ajjaj, efftársak! Mindig csak a csalás, lopás, hazudozás?
Ferenc
2018-02-17 at 13:06
A gond itt az, Kádárspicli bolsipityu, hogy Czeglédy efftársad a vörös maffia reprezentánsa, veled együtt!
Ferenc
2018-02-18 at 09:15
Bolsevik képviselő Szombathelyen. “Lemaradtál” róla?
luftwaffe
2018-02-17 at 09:04
Eseddig mennyibe kerult a vizsgålat med a birosågi tårgyalåsok? !2 millårdba?
Egy puskagolyo sokkal olcsobb
húúúúú
2018-02-16 at 23:40
Azért bűzlesz mert a fővállalkozó a Jobbikos és LMP-s gazdád a Simicska.BESZOPTÁTOK.
SobriSóska
2018-02-16 at 18:43
Gyurcsány ellen nadragulyát, gilisztaféreg ellen fokhagymát, fülfájásra ecetes korpát. 😛
Jaja
2018-02-16 at 15:11
Valóban a fidesz a jobb!
De ez a Lőrinc, Habony is fura!?
Ott is van tutti csalás, szerintem!!!
I
Jaja
2018-02-16 at 15:08
Meg Mészáros Lörinc!
Ja ő fideszes 😅😂
Ezt fogd fel
2018-02-16 at 18:55
EU semmit nem talált nála ,de a 4-es metró 167milliárd forintját megtalálta az EU ,PONTOSSABBAN ,HOGY AZ MSZP-SZDSZ-DK BANDÁD ELLOPTA.DEMSZKY-GYURCSÁNY regnálása alatt ,idején.
Aladin
2018-02-16 at 14:54
Micsoda bünszervezett áll az MSZP. és a DK. mögött. Ne szavazzunk az MSZP.-re, DK.-ra, hogy ne tudják tovább folytattni a maffiaságukat. Simon, 4-es metró, Czeglédi és 6 társa, Gyurcsány, Altusz, és még lehetne sorolni.
Ez meg
2018-02-16 at 14:14
Erre is értette a volt MSZP-S ,most DK-s Gyurcsány amikor azt mondta: jókor volt jó helyen .Most az MSZP-s Czeglédy és bandája vannak ténylegesen jó helyen a börtönben.
SobriSóska
2018-02-16 at 18:41
Azt is mondta, hogy ha tudnánk, hogy ők milyen csatornákon jutnak pártpénzekhez, jobb arról nem is beszélni. Meg hogy ezek helyette ülnek.
Érdekes, hogy Zuschlagot megint behúzták a csőbe, és el fogja vinni a balhét.
Csibate
2018-02-16 at 13:48
Minél nagyobbra dagad, annál többen vannak benne nyakig. Tehát annál valószónűbb, hogy a várható büntetést házi őrizetben, majd lakhelyelhagyási “tillalárom,haj”-ban fogja letölteni.
Mint az a legtöbb balliberális “nokiás dobozos ártatlan” ügyében megtörtént.