Pesti Srácok

Tovább emelkedett a Fidesz népszerűsége, az ellenzék vezető ereje a DK

Tovább emelkedett a Fidesz népszerűsége, az ellenzék vezető ereje a DK

Alig mozdulnak a pártpreferenciák: az önkormányzati választás kampánya nem térítette el a szavazókat korábbi pártjaiktól; ez alól a Fidesz látszik kivételnek: júliusban harminckettő, augusztusban harmincnégy százalék támogatta, ami szeptemberre harmincöt százalékra emelkedett. Változatlan a Demokratikus Koalíció táborának mérete: a párt kilenc százalékon áll. A Jobbik az előző hónapban hét százalékot ért el, most hat százalékos. Az MSZP tábora nem módosult, hat százalékos volt és maradt. A Momentum továbbra is öt százalékos, a Mi Hazánk Mozgalom, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt két-két százalékon állt augusztusban és szeptemberben is. A Párbeszéd egy százalékos, a pártnélküliek aránya harmincegy százalék – írta a ZRI Závecz Research Intézet kutatására hivatkozva az atv.hu.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz ötvennégy százalékot ért el, a sorban második a Demokratikus Koalíció tizenöt százalékkal. Az aktív szavazók csoportjában lényegében hármas holtverseny van az MSZP, a Momentum – nyolc-nyolc – és a hét százalékos Jobbik között. A Mi Hazánk Mozgalom négy hónapja tartósan az elkötelezett szavazók három százalékára számíthat, az LMP-nek most két százaléka van ebben a körben, a Párbeszédnek pedig egy.

Az utóbbi egy hónapban keveset változott a pártok támogatottsága, és a különböző települési kategóriákban is csak kisebb mozgások történtek. A megyei közgyűlések összetételét határozzák majd meg a pártlistákra leadott szavazatok, amely a fővárosiakat és a megyei jogú városok lakóit nem érinti, de a máshol élő választópolgárokat igen. A pártpreferenciák alapján úgy tűnik, hogy a Fidesznek jelentős többsége lesz a megyékben: a kis közepes városok és falvak választókorú népességében negyven százalékon áll a kormánypárt. Az ellenzéki pártoknak együttesen huszonhét százaléka van ebben a települési kategóriában. Augusztusban még harmincnyolc-huszonöt százalék volt a két politikai tábor egymáshoz viszonyított aránya.

PestiSracok facebook image

A megyei jogú városokban a múlt hónaphoz képest valamivel szorosabb lett a verseny a Fidesz és az ellenzéki pártok között. A kormánypárt a múlt hónapban harminc százalékon állt, most huszonkilenc százalékos. Az ellenzéki pártok valamelyest gyengültek: augusztusban harminchét százalékot értek el együttesen, most viszont harmincnégy százalékosak. Az ellenzéki többlet viszont azt sejteti, hogy a megyei jogú városokban a kormánnyal szembeni oldal az öt évvel ezelőttihez képest néhánnyal több polgármesteri posztot szerezhet, és minden bizonnyal a közgyűlésekben a mostaninál valamivel nagyobb súlya lesz.

A múlt hónapban és azt megelőzően is a Fidesznek harmincnégy százaléka volt a fővárosban, ami jelenleg harminchárom százalékos. Az ellenzék pártjai együttesen minimálisan javítottak, a korábbi, több hónapban is mért harminchétről harminckilenc százalékra. Az eltérés nagysága azt vetíti előre, hogy több ellenzéki polgármester lesz, mint amennyi most van, és a főpolgármesteri is székért is kiélezett verseny várható a ZRI Závecz Research Intézet szerint.

Forrás: atv.hu; Grafikonok: ZRI Závecz Research Intézet; Vezető kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.