Végre lakat került a nagyképű, mindenkit lenéző álértelmiségi, álkonzervatív gyomorforgató kétszínűségre és köpönyegforgatásra – így értékelte Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese az ECHO TV Troll című műsorában, hogy csütörtökön jelent meg a Heti Válasz utolsó nyomtatott száma, a jövő héttől pedig már csak elektronikus formában lesz elérhető a lap. A legnépszerűbb közösségi oldalon megosztott fényképet illetően, amin Szarvas Szilveszter és Pindroch Tamás a Magyar Nemzet és a héten megszűnt Heti Válasz egy-egy számát fogják a kezükbe, Dobos Marianne egy papírlapot tart, amin a “felkészül” felirat olvasható, Boros Bánk Levente pedig egy Hír TV-s papírt mutat, Ungár Péter LMP-s politikus annyira kiborult, hogy nyíltan megfenyegette a NER tagjait, hogyha az megszűnik majd, olyan lesz az adjon Isten, amilyen a fogadj Isten.
Szarvas Szilveszter emlékeztetett, a Heti Válasznál született egy döntés 2015-ben, a G-nap után, majd “légüres térbe kerültek”.„ Az újságíró döbbenetesnek nevezte Borókai Gábor búcsúját is, ugyanis szerinte főszerkesztő-lapigazgató hazudik, amikor azt állítja, hogy „a kétharmados erő záratta be a Heti Választ”. Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy Borókai a 24.hu-nak kijelentette: kormányoldalról iszonyatosan nehéz médiát csinálni, hiszen az újság alapvetően ellenzéki műfaj, kritikus médiumra lehet olvasót, vevőt találni.
De Gábor, 2015-ig a G-napig milyen újságot csináltatok? Maga a hiteltelenség ez a mondat és az egész szereplés is hiteltelen. 2015 G-napjáig ők kormánypárti lap voltak. Akkor, hogy lehet ellenzéki műfaj az újságírás.
– tette fel a kérdést Pindroch Tamás.
Az adás vendégei egyetértettek azzal, a Magyar Időkben megjelent véleménnyel is, miszerint a Heti Válasznál „túlhangsúlyozták az ellenzékiségüket, közben pedig megfeledkeztek a polgári értékrendről, és szépen besoroltak az ellenzéki pártok mögé. Ugyanazokat a témákat görgették, ugyanazt a hangvételt ütötték meg. Épp ezért Simicska médiájában sorra buktak el a függetlenségi próbálkozások”. Szarvas Szilveszter szerint Borókainak szégyellnie kellene magát egyrészt a hazudozásai miatt, másrészt pedig azért, mert a lapjában állandóvá vált a „korrupciózás”, közben pedig a lánya, Borókai Flóra „a rendszer kegyeltje volt.” Januárban derült ki, hogy Borókai Flóra cége, az Akció BTL Kft. nyerte a Magyar Nemzeti Bank 210 millió forintos rendezvényszervezési tenderét 2016-ban.
Ja, hogy ők egyébként kiveszik a pénzt, de korrupcióznak? S, Borókai Gábornak ezek után van képe ilyen interjúkat adni és ilyen nyilatkozatokat tenni?
– vetette fel Szarvas Szilveszter.
Nincs megállás a Simicska-lejtőn
A Hír TV-nél sok embert kirúgtak az elmúlt hetekben, fizetéscsökkentés is volt. Az Origo tudomása szerint Simicska internetes lapjánál, az Indexnél is attól félnek a dolgozók, hogy egyik pillanatról a másikra egyszerűen megszünteti az újságot az oligarcha. Ezzel kapcsolatban Boros Bánk Levente idézte Borókai Gábor szavait, miszerint Simicska Lajos az országgyűlési választások után egy nappal, április 9-én jelezte, a Magyar Nemzet, a Lánchíd rádió vezetőivel, hogy mire számítsanak, így lehetséges, hogy az Indexnél is tudják már, mikor kell bezárniuk. A műsor szereplői elmondták, Simicska talán végre észrevette, hogyha egyedül megy szembe a forgalommal, akkor nem a többiek a hülyék.
Ungár Péter fenyegetőzött egyet
Megemlítést érdemel, a pénteki Troll forgatása előtt készült egy fénykép, amelyen Ungár Péter annyira begurult, hogy fenyegetőzésbe kezdett Facebook-oldalán:
Egyszer a NER-nek is vége lesz és akkor mi sem leszünk veletek méltányosak. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.”
Ungárnak egyébként pénteken Lovas Istvánnal is sikerült konfliktusba keverednie, miután egy magánlevelezés tartalmát az LMP politikusa megosztotta Facebook oldalán. Az első levelezés alkalmával, Lovas egy LMP által kiadott sajtóközleményre reagált, az ezt követő levélben pedig már agresszívabban támadta Ungárt, amiért az a nyilvánosságra hozta a magánlevelezést. A levélváltásokat ITT olvashatja.
Forrás: Echo tv; Vezető kép: Facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS