Bár azt ígérte Joe Biden, eddigi amerikai elnök, hogy nem fogja kegyelemben részesíteni fiát, Hunter Bident, leköszönése előtt azért mégis megtette. Ez pedig egy jó ütőkártya Donald Trumpnak, aki hamarosan hivatalba lép, hiszen ügyvédei most tudnak arra hivatkozni, amire Bidenék is, miszerint: politikai indíttatású eljárásról van szó.
Szelektíven és igazságtalanul vonták felelősségre Hunter Bident és másként bántak vele -ezzel magyarázta Joe Biden, hogy miért adott elnöki kegyelmet saját fiának. Ez az indoklás viszont egy jó ütőkártya Donald Trumpnak is, aki ellen szintén fellépett a hatóság és többször is a bíróságon találta magát. Nem volt titok, hogy a Republikánus jelöltet börtönben akarják látni.
Ügyvédei viszont most azzal álltak elő, hogy Trump ellen ugyan az a politikai játszma folyik, mint amire Joe Biden is hivatkozik a fia esetében. Az ügyvédek azt is közölték a bíróval, hogy Donald Trump jogi státusza megváltozott, miután ismét elnökké választották, ezért az eljárást meg kell szüntetni. Alvin Bragg ügyész korábban úgy nyilatkozott, hogy a republikánus elnököt valószínűleg nem ítélik egyelőre el, „csak az alperes soron következő elnöki mandátumának lejárta után.
Forrás: Index, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS