Pesti Srácok

Trump Washingtonba várja Erdogant, mert Törökország már megkerülhetetlen a világpolitikában

Trump Washingtonba várja Erdogant, mert Törökország már megkerülhetetlen a világpolitikában

Donald Trump amerikai elnök a Twitterén jelentette be, hogy telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török államfővel, és megállapodott vele abban, hogy a török elnök november 13-án a Fehér Házba látogat. A beszélgetésben szó volt a szíriai helyzetről, a török-kurd viszony problémáiról, és természetesen a terrorizmus is szóba került sok egyéb mellett.

A török által a kurdok ellen indított offenzíva miatt romlottak meg a török-amerikai kapcsolatok, így a két elnöknek ezt mindenképpen meg kell vitatnia.

Trump Twitter-bejegyzése

Szíriában a törökök azután indítottak nagy méretű támadást, hogy Trump bejelentette: az amerikaiak kivonulnak a térségből. Erdogan álláspontja szerint az offenzíva célja az volt, hogy legyen hová visszatelepíteni a több, mint 3,5 millió, jelenleg törökországi menekülttáborokban élő szíriai menekültet; nekik egy biztonsági zónát akarnak ott létrehozni. A nyugati vádak szerint viszont a török kormány ezt az indokot csak annak leplezésére használja, hogy kiszoríthasson bizonyos, Szíria északi részén élő kurd fegyveres csoportokat a területről. Egyes kurd csapatok ugyan korábban komoly segítséget nyújtottak az Iszlám Állam elleni harcban, de egyúttal a törökországi kurd függetlenségi erőket is támogatták. A térségben kaotikus viszonyok uralkodnak; folyamatos az a veszély, hogy újabb menekülthullám indul Európa felé a térségből. Egyedül Törökország, vagyis Erdogan "jóindulatán" múlt idáig, hogy ez eddig nem történt meg, vagyis azon, hogy érdekében állt gazdasági és politikai okokból visszatartani a menekülteket.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?