Pesti Srácok

Tudatosan terjesztett álhírek táplálják a koronavírus körüli pánikot

Tudatosan terjesztett álhírek táplálják a koronavírus körüli pánikot

Tovább tombol a koronavírus Kínában, de már a világ más pontjain is regisztráltak megbetegedést. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint Magyarországon még nem regisztráltak ilyen megbetegedést, ahogy Európa más országában sincs járvány, az interneten mégis vadabbnál vadabb spekulációk láttak napvilágot a vírus kapcsán. Az egyik megdöbbentő állítást például egy vuhani ápolónő fogalmazta meg, aki szerint Kínában több tízezerre tehető a megfertőződöttek száma. Ennek apropóján összegyűjtöttünk mindent, amit tudni lehet és kell a koronavírusról, a megelőzésről és a gyógyításról.

A vuhani járvány nem az első felbukkanása a koronavírusnak Kínában: a 2003-ban kitört SARS-járvány szintén Kínából, Kuangtung tartományból indult ki és szintén a koronavírus egyik alfaja volt. A SARS-betegség légúti panaszokkal, súlyosabb esetben tüdőgyulladással járt, hasonlóan a Vuhanban regisztrált esetekhez. A járvány során több, mint 8 ezer embert fertőzött meg, a halálozási arányszám mintegy 10% körüli volt. A kutatók szerint a cibetmacskák, nyestkutyák és egyéb kisemlősök – akár a házi macskák is – hordozói voltak a SARS-koronavírusnak, ezekről az állatokról került az emberekbe a kór. A vuhani járványt okozó 2019-nCoV kódnevű koronavírus kapcsán még nincs megállapodás arra vonatkozóan, hogy milyen élőlény volt a kórság hordozója, de a Journal of Medical Virology magazin szerint kígyók lehettek hordozók a vírus számára; más virológusok szerint csak madár- és emlősfajok lehetnek a közvetítők (ebben az esetben valószínűleg a denevér volt a főbűnös).

Az új típusú koronavírus okozta első megbetegedéseket még 2019-ben regisztrálták a Hupej tartományban található Vuhan városában, azóta viszont regisztráltak megbetegedéseket többek között Hongkongban, Thaiföldön, Japánban, Nepálban, Szingapúrban, Ausztráliában, Kanadában, az USA-ban, illetve Franciaországban is. Halálos áldozata csak Kínában volt a koronavírusnak. A fertőzöttek pontos száma ismeretlen, a kínai kormány 132 halottról és pár ezer betegről kommunikál, ugyanakkor egy vuhani ápolónő az interneten nyilvánosságra hozott egy videót, amelyben arról beszél, hogy csak a betegség központjának számító Hupej tartományban több tízezren fertőződtek meg.

Légzőmaszkot viselnek vásárlók a koronavírus okozta járvány elleni óvintézkedésként egy hongkongi élelmiszerüzletben. Fotó: MTI/AP/Vincent Yu
PestiSracok facebook image

A rejtőzködő gyilkos

Tüneteit és veszélyességét tekintve a 2019-nCoV vírus nem különbözik a legtöbb, a légutakat érintő virális fertőzéstől: a koronavírus okozta megbetegedések is bárkit érinthetnek. Mint minden fertőzésre, erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyermekek és az idősebbek. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. Maga a betegség lefolyása a fertőzöttek 75-80 százalékánál enyhe, legfeljebb közepesen súlyos lefolyású, a betegek negyede kerül kórházba. Általánosságban elmondható, hogy a koronavírus elsősorban inkább a legyengült szervezetre veszélyes; a halálos áldozatok döntő többsége valamilyen kiemelt rizikócsoportba tartozó személy volt. Ilyen rizikófaktor a krónikus betegség, a szívproblémák, a cukorbetegség vagy az időskor. A koronavírus tünetei első ránézésre hasonlítanak az influenza tüneteire, ezért nehéz időben felismerni a problémát. A tünetek:

  • láz;
  • fáradékonyság és gyengeség;
  • légzési nehézségek;
  • légszomj;
  • száraz köhögés.

Minthogy nehezen felismerhető betegségről van szó, jó hír, hogy a kutatók már kifejlesztettek egy megbízható tesztet, ami képes jelezni, ha a beteg koronavírussal fertőzött. A betegség lappangási ideje 1-14 nap, de ezalatt a fertőzött személy hordozóként terjesztheti a fertőzést. Ráadásul a koronavírus könnyen terjedő vírusféle. Az Atlantic cikke szerint több kutatást is végeztek a vírus reprodukciós rátájával kapcsolatban, és az eredmények szerint ez az érték 2 és 3 közé esik, ami azt jelenti, hogy egy beteg átlagosan 2-3 embert fertőz meg. Amíg ez az érték nagyobb, mint 1, a fertőzés továbbterjed. A legrosszabb eredmény az egyik kínai kutatócsoportnak jött ki, akik 3,3 és 5,5 közé teszik a terjedés mértékét. Hasonló értéket mértek a 2002-es járványt okozó SARS-kórokozónak, ami a jelenlegi koronavírus rokona (2-5), de jóval kevésbé virális, mint például a kanyaró (12-16).

Tanuló anyjának testhőmérsékletét ellenőrzik a koronavírus terjedése elleni óvintézkedésként egy általános iskolában. Fotó: MTI/EPA/Rolex Dela Pena

Csak a megelőzés jelent védelmet

A koronavírusra specifikus gyógyszer nem létezik, a hangsúly a megelőzésen van a betegség leküzdésében, de ha ez nem sikerül, akkor már csak a tüneti kezelés lehetséges. A járvány kitörése óta a kutatók folyamatosan dolgoznak egy ellenvakcina létrehozásán. Kína nemrég átadta a koronavírus genomját Oroszországnak, az Egyesült Államok pedig korábban azt közölte, hogy oltást dolgoznak ki a koronavírus ellen. Azonban szakértők szerint legalább három hónapba telik majd az első vizsgálatok megkezdése, további három hónapba pedig az adatok gyűjtése.

Légzőmaszkokat gyártanak a Csiangszu kínai tartománybeli Nantungban. Fotó: MTI/AP/Chinatopix

Mivel vírusfertőzésről van szó, a koronavírus ellen teljesen hatástalanok az antibiotikumok. Ezek szedése kifejezetten káros lehet virális fertőzés esetén, többek között növelheti a gyógyszerrezisztens kórokozók kialakulásának esélyét. Tehát a legjobb orvosság a koronavírus ellen a védekezés. Mivel az influenzához hasonló, cseppfertőzéssel terjedő fertőző betegségről van szó, a WHO ugyanazokat a prevenciós lépéseket javasolja, mint más járványok esetén:

  • Rendszeresen és alaposan mossunk kezet szappannal, alkalmanként legalább 20-30 másodpercig!
  • Ha nincs lehetőségünk a szappanos kézmosásra, alkalmazzunk alkoholos fertőtlenítő kéztisztító zselét!
  • Tüsszentéskor, köhögéskor tegyünk zsebkendőt az arcunk elé, vagy köhögjünk, tüsszentsünk a könyökhajlatunkba!
  • Kerüljük a zsúfolt helyeket!
  • Viseljünk az orrot és a szájat takaró arcmaszkot!
  • Lehetőség szerint ne utazzunk az érintett területekre, főként Kínába, vagy ha mégis kénytelenek vagyunk, kerüljük azokat a helyeket, ahol élő állatokkal vagy nyers hússal kapcsolatba kerülhetünk (pl. a piacokat).

Megkezdődött a külföldiek evakuációja Vuhanból

Az Origo szerint szerdán az Egyesült Államok és Japán is megkezdte állampolgárai kimenekítését a kínai Vuhanból, ahol az új koronavírus okozta járvány felütötte a fejét. A kimenekítettek közül négy köhögött és lázas volt, őket elkülönítették, és vizsgálják, hogy a gép többi utasa megfertőződött-e. A japán kormány bérelt repülőgépet küldött Vuhanba, hogy hazaszállítsa állampolgárait, akik közül többen annak a piacnak a közelében laktak, ahonnan a hatóságok szerint a járvány elindult.

A sportélet is megállt Kínában

A sportra is komoly hatással van a kínai koronavírus terjedése: az ázsiai országban több jelentős nemzetközi sporteseményt töröltek, illetve olimpiai kvalifikációs versenyeket más országba helyeztek át. Kína női labdarúgásban és kosárlabdában, valamint férfi és női ökölvívásban rendezett volna kvótaszerző viadalokat a közeljövőben. A futballtornának Ausztrália, a kosárlabdának pedig Szerbia az új házigazdája, míg a kontinentális bokszviadalt Jordánia rendezheti majd meg márciusban.

A kormány nyugalomra int

Az utóbbi hetekben rendkívül aggasztó, sok esetben kimondottan pánikkeltő hírek terjedtek el a Kínában nemrégiben azonosított, súlyos tüdőgyulladással járó koronavírus terjedéséről. A magyar kormány vizsgálja, hogyan lehet fellépni a koronavírusról szóló álhírekkel szemben, amelyek a közösségi médiában és a különböző álhíroldalakon terjednek – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

https://www.facebook.com/kormanyzat/posts/3445738712165491

Forrás: EgészségKalauz/Házipatika/Journal of Medical Virology/Atlantic/Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.