Pesti Srácok

Túl kevés, túl későn – Máris nyekereg a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a béremelések miatt

null

A kormány ígérgetések és fenyegetések után 2024 januárjától a pedagógusok és a társadalom széleskörű tiltakozásának kései hatására végre megemelte a pedagógusok bérét – ezt a logikátlan zagyvaságot a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete dolgozók bírta összehozni, amelyből máris látjuk, miért van tragikus helyzetben az oktatás.

A béremelés miatt nyekergő szakszervezet szerint örömteli az emelés, de szerintük átláthatatlan, ki mennyit is kap, és még nagyobb bajnak nevezik, hogy az emelés újabb feszültségeket szül. Talán tényleg kár volt megemelni a bérüket. Nagyon szórakozta az alábbi kritikájuk is:

Tehát, miközben a bértábla differenciál, és ezzel segíti a pályakezdőket, azonközben nem differenciál, mégpedig azért nem, mert a korábbi teljesítményt nem honorálja, azaz nem kedvez az idősebb tanároknak. Még csak gondolkodni sem kell a mindenszerizmusba süllyedt szakszervezetiseknek: nem is várunk tőlük többet, hiszen „csak” a felsőoktatási dolgozókat képviselik.

PestiSracok facebook image

– írják, azt sugallva, hogy köszönik ugyan a pénzt, de már úgyis hiába, mindennek vége. Hacsak a kormány le nem ül velük tárgyalni. Az a kormány, amellyel rendszeresen tárgyalnak, csak azt hazudják, hogy nem. Mindenesetre, ha ilyen szakszervezetre van szükségük a felsőoktatásban dolgozóknak, akkor tényleg mindennek vége. Ez a csapat ugyanis menthetetlen.

Forrás: OS; Fotó: Facebook