Választott kormányt akarnak buktatni, miközben demokráciára vágynak. Le akarják bontani a kerítést, de nem tudják, mit tegyenek utána. Függetlennek nevezik magukat, de baloldali politikusok és amerikai ügynökök adják a kezükbe a mikrofont. Hány ellentmondás kell még ahhoz, hogy észrevegyék: meg vannak vezetve, és ők nem forradalmat vívnak, hanem eszközök egy mocskos politikai játszmában?
A forradalmi hangulat a tetőfokára hágott. Pár száz felhergelt belbudai gimnazista kikiáltotta a forradalmat, majd megrohamozták a Karmelita kolostor előtti kordonokat, amik önálló akarat és cselekvőképesség híján rendőri védelemre szorultak. Több tüntetőre számítottak, de a Karmelita magasan van, anyu pedig nem volt a helyszínen, hogy autóval felvigye őket. A hegy által emelt fizikai akadályok és az utólagos légszomj leküzdése után a diákok lökdösni kezdték a rendőröket. Ők erre természetesen arányosan, könnygázzal válaszoltak, amitől a diákok egy része ott helyben mártírhalált halt. Ez persze nem teljesen fedi a valóságot, de a haladósajtót ez nem fogja érdekelni. Ha a megrendelő ezt akarja látni, akkor ezt kell leírni.

20230503 Tanár-diák tüntetés, pedagógusok tervezett státusztörvénye ellen, a Bazilikától a Karmelita kolostorig. // fotó: Hatlaczki Balázs
A hitelesség kedvéért a hivatásos és önjelölt médiamunkások az elsők között ugrottak a könnygáz elé, hogy közvetlenül mutogathassák a kisírt szemüket a közösségi oldalakon. Ez persze semmi egy kilőtt szemgolyóhoz képest, de őket ez nem igazán zavarta. Amúgy is úgy élik meg ezt a rendőrlökdösést, mintha minimum az 56-os forradalmat vívnák. A videó 22. percétől áttérünk a pápalátogatásra és arra, hogy ez micsoda földöntúli kínokat okozott a haladóbaloldalnak. Erről bővebben itt olvashattok. Ezután szó lesz a „legnépszerűbb tinisztár” kormánykritikus daláról, amiben nincs túl sok kormánykritika, de a haladósajtó már cikkek ezreit jelentette meg az új forradalmi indulóról. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!
lesi
2023-05-17 at 10:14
no én szereztem volna nékik éveset oszt nem köszönték volna meg az biztos
Péter
2023-05-09 at 11:00
Ilyen a világon nincs, hogy nem lehet megnézni azt a rohadt videót. Miért nincs backup csatornád a Rumble-n?
Miért nem támogatod a jobboldali médiát?
Lila
2023-05-08 at 11:13
Azért az érdekelne, hogy kiskorúaknak egyáltalán van-e joguk tüntetni. Logikus lenne, hogy ha szavazati joguk nincs, akkor a tüntetéshez se legyen. A korukból adódóan viszont hatóság elleni erőszakért mindenképp felelősségre vonhatók (ld. rendőrök rugdosása).
Tóth Tamás
2023-05-07 at 21:42
Ezeknek a kettesèrt is küzdeni,kell..az egy Mount Everest..ín memoriam Magyarosi Árpád…
Theo
2023-05-07 at 11:21
Sztem egyszer meg kéne őket lepni azzal, hogy elviszik a kordont hirtelen mire felernek.
Vagy áthelyezik a szomszéd ház elé.
Vágy hirtelen kiragasztanak rájuk Soros portrékat.
Ez már úgyis olyan abszurd.
A Miniszterelnöki Hivatalt meg tessék megerősíteni, az különben is kellett volna. Fix magas kerítés, rácsok, stb.
AB
2023-05-07 at 00:51
@Varga Àdám,
Köszönöjük. Èn soha nem You Tube-on keresztül nézem a PS-t.
De igy sem sikerült.
2 ÉNAKI
2023-05-06 at 21:00
Ez a You Tube állam,az államban,azt csinál,amit akar.Szemét banda. Köszönjük Ádám a tájékoztatást.
Varga Ádám
2023-05-06 at 20:10
A YouTube sajnos letiltotta néhány videómat, de hamarosan elérhető lesz
Naprózsa
2023-05-06 at 18:06
Kicsi de hős csapat halált megvető bátorsággal rohamozta meg a tömör piszokmagas várfalat. Lélekvesztő rengő lajtorjákon másztak egyre magasabbra, szájukban karddal, s nem féltek attól, hogy várvédő szakácsnők a frissen főzött levesükkel forrázzák le őket, ők csak másztak egyre magasabban az áthatolhatatlan erődítményfalon életüket is feláldozni kész elszántsággal a nemzet szabadsága iránt…
…Még a kis különpénz, amit a nagy Filantróp effendi ígért, meg az 5-ös jegy a sikeres várkordon halálos 1,5 m-es magasságának elérése sem lelkesítette e hősöket annyira mint a demokrácia védelme.
Erre meg az a némi helyesírási tévedésű “könygáz”, amit ezek a karmelitavédő csúnya rendőrök rájuk locsoltak megakadályozták a győzelmet, pedig a brüsszeli effendik már rég parancsba adták a Tasz vagy masz vagy miaf..asz kádiknak, tilos nemdemokrata diktátoroknak úgy játszani, hogy e harcos kiscsecsemőket esetleg egy józanító makarenkói pofonnal eltántorítsák, mert még a végén nem lehet őket transzérzékenyíteni.
AB
2023-05-06 at 17:31
@2 ÉNAKI,
Köszönöm szépen. Próbáltam, de sajnos egyenlöre semmilyet. De majd keresek egy “írástudó”-t , hát ha úgy sikerül. Mégegyszer köszönöm a segitségedet.
2 ÉNAKI
2023-05-06 at 17:24
AB 17.05.Azért nem tudod megnyitni,mert privát. Nézd meg milyen lehetőséget ad a hozzáféréshez.
tarcsa
2023-05-06 at 17:22
Az érdekesség kedvéért legalább egyszer fejmagasságban gumilövedékkel kéne ezeket a taknyokat megsorozni, majd kardlapozós lovasrohammal szétkergetni. Futás után begyűjteni és egész éjjel térdepeltetni valami nyirkos, zárt udvar kövezetén. Tanulságképp pedig jó hangosan non stop a 2006-os eseményeket bejátszani nekik. Néha bevágva a kopasz rendőrnek hívott szemétláda és az aljasul vigyorgó Gyurcsány pofáját. Másnap mehetnek újra, ha még kérnek a buzeráns nagykövet apanázsából.
AB
2023-05-06 at 17:09
Na, mostmár magyarul is megjelent:
A videó nem áll rendelkezésre
Ez privát videó
AB
2023-05-06 at 17:05
Van valakinek ötlete?
Nem tudom megnyitni a videot, azt irja, hogy “Dieses Video ist privat”
Igaz, nem Magyarországon nézem, de ez eddig (még) nem fordult elö.
Nem a You tub-on nézem !!Tudna valaki egy másik lehetöséget a video megnyitására?
Elöre is köszönöm
"kormányváltó" aljas gazember génhulladék elvtársak
2023-05-06 at 16:35
Hazánkban – 2022. április 3-án – ismét 2/3-os többséggel győzött a FIDESZ-KDNP.
Magyarország nagy többséggel megválasztott hivatalos miniszterelnöke DR. ORBÁN VIKTOR ÚR.
A balliburnyák összefogásból nagyívű összefosás lett Makiszar elvtárs és Gyurcsányé Dobrevtehén vezetésével.
Na most akkor mit akar az aljas gazember csőcselék, pl. degenerált-koalíció, maszop, fosentum, parlamenti küszöb alá jól beszorult lmp, a 3 főből álló párbeszéd és és a többi nano-párt?
Elvtársak, értsétek már meg, mélyen beledögölt benneteket a nemzetszerető magyar nép a bolsevik-trágyába.
Kár a gőzért, ti sohasem kerültök a hatalom közelébe, egyre inkább “ezerrel” rohantok – hál’isten -az újabb szakadékba.
A balliuburnyák ellenzék belevaló, fejjel a húsdarálóba…
2 ÉNAKI
2023-05-06 at 16:19
Az anyjuk picsajában sem volt ilyen dolguk,mint most. Megvesztek mint a kutyák. Nincs demokrácia,felbérelt tüntetők? Ebbe a kurva nagy demokráciában,mindenki az pofázik amit akar,akkor megy az utcára tüntetni amikor akar.Túltesztek a prostikon többet vagytok az utcán,mint az iskolában.Ki kell rúgni benneteket,a tanàraitokkal együtt. Jön majd a helyetekben más.