Pesti Srácok

Bajnai megint nagyon eredeti...

Bajnai megint nagyon eredeti...



PestiSracok facebook image

Új szlogennel kampányol a Haza és Haladás Egyesület (HaHa) elnöke, Bajnai Gordon. Az új szöveg úgy hangzik: „A Te Magyarországod. Tegyél érte!” Mintha ismerős lenne ez a szöveg valahonnan. Idézzük csak fel az SZDSZ 2006-os kampányplakátját! Te. Én. Ugyanaz az alapja mindkettőnek: a liberális individualizmus, az önző egyén középpontba állítása, amivel az SZDSZ éveken keresztül mérgezte a közéletet. Az üzenetük közös: csak a te érdeked a fontos, a közösség egyáltalán nem számít. Nyugodtan hagyd el az országot, és vállalj állást valamelyik külföldi országban, hiába tanultál a közösség pénzén. És háborodj fel, ha a kormány olyan hallgatói szerződést próbál veled aláíratni, mi szerint 20 év alatt legalább 4, maximum 12 évet Magyarországon kell ledolgoznod (pedig a társadalmi szerződés gondolatát tudtommal a liberálisok is elfogadják.)


Bajnai pártja láthatóan tényleg az új SZDSZ szerepét szeretné eljátszani. Azt a zsaroló kisebbséget, amely mindig is azt hirdette, hogy ő majd a szakértelmével kordában tudja tartani az MSZP-t. Ezért léptek koalícióra 1994-ben, majd 2002-2010 között is. A kétharmados Fidesz-győzelem 2010-ben megmutatta, hogy ez mennyire sikerült nekik. Bajnai Gordon korszakváltást akar – az MSZP-vel együtt… –, és ő is szakértőnek hirdeti magát. Ez a gazdasági programján is meglátszik.

Az SZDSZ már eltűnt a süllyesztőben. Bajnai is el fog.
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.