Magyarország pirézei
Közhely, de nem árt már az elején leszögezni: egy felnőtt, egészséges, heteroszexuális férfiember csak akkor kapcsolja be otthon a televíziót, ha focimeccset kell nézni. Vetélkedők, telenovellák a gyengébbik nemhez tartoznak, politikai műsorokat meg nézzenek azok, akiknek alacsony a vérnyomásuk vagy szimplán idióták, egyúttal marhára ráérnek. Sajnos szerkesztőségünk túlnyomó része sem üti meg ezt a nem kifejezetten magasra helyezett mércét, többségük puhos bölcsész vagy elvetemült női curling rajongó (az a sport, ahol két csapat háziasszony versenytfelmos’ a tapsoló, hímsoviniszta férfiközönség előtt), de legalább azt a minimumelvárást teljesítik, hogy nem szólnak be kettő percenként kényszeresen a náluk sokkal nagyobb, erősebb, férfiasabb, életük során sokkal több csajt megdugó, focibuzi kollégáiknak. (Figyelem, Piréz itt csak terel, de végül kiderül, hogy mégsem olyan fatökű a szerkesztőség - a Szerk.) Az ugyanis az életösztön teljes hiányáról tanúskodna. Mint amikor a kibomlott ing alatt jól látható bombamellénnyel szalad az idióta egy random izraeli katonai támaszpont felé.
A hazai közbeszédben ugyanakkor időről-időre elszaporodnak az elmebetegek. Illetve én nem találok más magyarázatot arra a jelenségre, ahogy akármelyik wannabe ellenzéki szerveződés, akármelyik wannabe megmondóembere, amint szembejön vele egy mikrofon, egyből ráfixál a foci vs. közjó című, merőben ostoba dichotómiára. Legyen bármi is a kérdés. Így sikerült pár kurva stadion megépítését már szembeállítani a nyugdíjakkal, az alacsony közmunkabérekkel, az felsőoktatást érintő megszorításokkal, a római parti fákkal, mindennel. Mindent visz a „miért nem adják inkább oda az éhező gyerekeknek azt az X milliárdot?” – féle rendkívül sötét demagógia.
Nem mintha a magyar foci nem lenne úgy ahogy van szar (CSAK egy csapat kivétel – najóóó, az is szar, de legalább az enyém), de pont a stadionépítésekkel és az utánpótlásbázisok kiépítésével lehet a holtpontról elmozdulni. De, oké. Hagyjuk is ezt a részét, mert sajnos tény, hogy többségben vannak, akiket jobban izgat egy magányos tonhal élete az állatkertben, mint egy jófajta focimeccs. De a foci jóval több, mint a mindig változó számú első osztályú csapat vetélkedése. Társadalmi, egészségügyi, szociális és kulturális szférába egyaránt belenyúló valami, jóval több, >>a 22 buzeráns kerget egy labdát, aminek párszáz primitív drukker örül<< értelmezésénél. Több annál, mint aminek az ellenzék szeretné láttatni, pusztán azért, mert a rendkívül cizellált>>a Kaiju szereti a focit, amit a Kaiju szeret az rossz, tehát a foci rossz<< formális logikának a követői.
Mert felettébb nevetséges, ahogy az a baloldal gyűlöli a focit hasonlóan annyira, mint egy szaros tálib szokta az afgán-pakisztáni határ barlangjaiból, amelyik folyamatosan a társadalmi megbékélésről, az összefogásról és hasonló megfoghatatlan értékekről ábrándozik. Mert a társadalom tagjai között meglévő politikai törésvonalak, a mindennapokba leszivárgó gyűlölködés jobb-és baloldal között csak egyetlen egy helyzetben vált eddig lényegtelenné, szívódott fel nyomtalanul.Mikor az ex-munkásőr Kovács bácsi tartja nekünk a bakot, nekünk, a fidesz-trollnak, hogy átmászhassunk Viktort verni a Videoton szektorába! Mert a Kispest jóval fontosabb, mint a hülye politika és a Videotont rendkívüli módon utáljuk!És nem ez lenne a lényeg? Hogy ne mindent a hülye politika szűrőjén keresztül lássunk a mindennapokban?
Persze, a fenti példa csak egy költői túlzás, mert nem szoktunk verekedni a meccseken, csak szurkolni és néha csúnya szavakat kiabálni a másik tábor felé, de a lényeg talán érthető. A nagy, megfoghatatlan és távoli országos politika huszadrangú kérdés amellett hogy mikor lesz kitakarítva a piac, mikor lesz csatornázva az utca és hogy kivel játszik a csapatunk. És ha ez a gondolkodás kissé szélesebb körben elterjedne, akár a focin keresztül is, ritkábban osztogatnánk a sajátjainknak trafikot, mert a sajátjaink nem a fideszesek, hanem a mellettünk álló arc a Kanyarban!
