Pesti Srácok

Táncolj Feri, jön a böri!

Táncolj Feri, jön a böri!

Igaza van a szociknak. Gyurcsány senkinek sem kell már. Politikai értelemben véve halott. Erkölcsileg hulla. (De néhány nyári megnyilvánulása alapján az agyhalottak közé is besorolható. Miniszterelnökként hazudott a népnek, tönkre vágta, csődbe vitte az országot. Egy igazi szélhámos volt mindig is, aki anno még diplomamunkát is plagizált, aki erkölcstelen privatizációból és kommunista családi kapcsolatai révén (felesége Dobrev Klára Apró Antal unokája) szerzett milliárdos vagyont. Nárcisztikus jelleme a politika csúcsára repítette. Gyakorlatilag rázsarolta magát és megpuccsolta egykori mentorát, Medgyessy Pétert.(Akit azért nem sajnálunk, mert D-209-es néven ügynök volt a Kádár-rendszerben, majd bankárként szarrá kereste magát a rendszerváltás után.)Kigúnyolva a demokráciát, úgy került hatalomra, hogy senki emberfia nem szavazott rá. Majd a jobboldal töketlenkedésének, a nyugati pénzügyi lobbi anyagi erejének és a Szadesz hathatós támogatásának köszönhetően 2006-ban is becsücsülhetett a miniszterelnöki székbe. Kár volt! Bár már nyáron kiderült, hogy hazudtak az uniónak a költségvetési számokról és hazudtak a zembereknek az ország helyzetéről. És hát Őszöd óta tudjuk, hogy a kormányzás és a kampány során hazudtak „reggel, éjjel, meg este”... (Bennem mindig felmerült: vajon mit csináltak délben?)


Nem tudott a Demokratikus Koalíció megállapodni a közös indulásban és listában az MSZP-vel. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy nem tudta Gyurcsány rázsarolni magát és mérhetetlen, gyakorlatilag csak a médiában létező pártját a szocikra. (Vadai Ágnes mellet talán egyedül csak Kálmán Olga sajnálja ezt igazán az országban.) De voltaképp igaza volt Mesterházynak az egyeztetésen. Ugyanis Gyurcsány önmagának a második helyet kérte (van bőr a képén!), a pátjának 9 egyéni választókörzetet és legalább 5-6 befutó helyet a szoci listán. A MSZP farvizén, egy a közvélemény-kutatások szerint mérhetetlen, közutálatnak örvendő párttal.Mesterházy és köre kikötötte: csak akkor van megállapodás, ha Gyurcsány nincs a listán. Az MSZP e mellett felajánlotta a mohácsi, a marcali és a keszthelyi körzetet, valamint a biztos baloldali buktának számító Budapest XII. kerületét. A lista első tíz helyének egyikére jöhetett volna egy DK-s politikus (de nem Gyurcsány, hanem mondjuk a Vadai Ági, aki leginkább ezért sír a megállapodás kudarca miatt), valamint kaptak volna még helyet a 11.és a 30. hely között is. (De nem Gyurcsány!)


PestiSracok facebook image

Mire fel kérhetett akkor Gyurcsány ilyen sokat? Talán igaz, talán nem – de pletykálják, hogy íróasztala fiókjában lapul néhány kompromittáló dokumentum. De kiről? A nyugdíjba vonuló Lendvai Ildiről, az unióba elhúzni kívánó Újhelyi Istiről, vagy Szanyi Kapitányról? Lehet. És lehet, hogy épp ezért húznak el nyugdíjba, vagy az Európai Parlamentbe, vagy a sunyiba jövőre. Mondjon bármit is Gyurcsány. Mesterházy és köre viszont marad és nem engedi magát zsarolni. (Azért nem leszünk nagyon szomorúak, ha mégis kirukkol Feri valamivel Attiláról is...)


A szoci vezetők visszautasításának van egy másfajta olvasata is. Üzenet az ország baloldali befolyásos vezetőinek. Üzenet a nagyvállalkozóknak, üzenet a kultúra meghatározó személyeinek, és üzenet az ex-komcsi bíróknak is.Végleg levette a kezét a szocialista párt Gyurcsányról. Nem fogja megvédeni. Gyurcsány ezek után valószínűleg úgy viselkedik majd, mint a sarokba szorított patkány, aki mindenkit ész nélkül megharap. Nincs már mit kockáztatnia. Hajrá Feri! Táncolj Feri! Üssed csak az egykori bűntársaidat!


Jövőre így Ferenc testvér el fogja veszteni mandátumát. Elveszti a mentelmi jogát. De ami még fontosabb, elveszti az ex-komcsik védelmét. Elveszti a még pozícióba lévő, a szocializmusból a nyakunkon maradt balos ügyészek és bírók utolsó jóindulatát is. Ha a Fidesz megnyeri a 2014-es választásokat és minden valószínűség szerint Gyurcsány pedig elveszti mentelmi jogát, illetve a szocik védelmét – végre felelni fog valós bűneiért. Isten sem menti meg minden aljas tettének következményétől. Ferit várja majd a böri, mi pedig várjuk az igazság pillanatát.

Zseniális Népszabadság-fotó, közvetlenül a kikosarazás utáni percekben. Elúszott a tuti befutó hely és a mentelmi jog...

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.