Kampánytempó

Timcsi nem bír leállni az éhező gyerek versus stadion dumával. Bár felfigyeltünk rá legutóbb, és meg is írtuk, hogy „összehangolt stadiontámadásra készül a baloldal”, úgy tűnik többet akarnak markolni egyetlen célcsoportnál, egyetlen témánál. Timcsi a Pető Intézetes hoax-gyártások után sem vált, mert az „összehangolt kampányban” neki ez a feladat jutott. Közben a szobordöntögető Bajnai Gordon, a Viktornak üzengető Fodor Gabi, a nyugdíjasokat megszólító Schmuck Andor, és a kossuthlajoskodó Gyurcsány is adják keményen. A szerepek tehát le lettek osztva, és folyik a kampány, zajlik a show. A kövérlászlói értelemben vett zenekarban alakul azösszellenzéki harmónia, vége van a szólózásnak.

Ha a baloldal kampányol, akkor harci üzemmódban tolják. Olyankor legnagyobb hülyeségek is kritikátlanul mehetnek. Az ilyen „barna bakancsok tiporják a demokráciát” című értelmisiskedő hisztitől a „fideszmutyi, mutyimatyi mutyihímzés stadionmutyizás”kocsmai hőbörgéséig széles a skála. Erre jön rá a tocsogó populizmus nyákos ragacsos rétege, amikor az éhező gyerekek szájából veszik ki a stadionokat. Ebben a ritka alja műfajban utazik most Timcsi, de hát tudja ő is, hogy el kell kezdeni valahol, hogy az ember lányából egy szép napon igazi liberális hisztiértelmiségi lehessen. Az egyértelmű, hogy Timi ezzel mit akar: karriert, amelynek most toporog az első lépcsőfokán. A választási csalásos baromsággal az MSZP mögötti sidekick párossá alakult exminiszterelnök-duó, a Gyurcsány-Bajnai páros egy Szabó Timcsinél azért hálásabb szerepben védelmezhet már egy pici demokráciát. Szanyi Kapitány, aki már a búcsúkoncert-sorozatát adja, hisz készül Brüsszelbe, a cigifüstös bazmegelős bluest tolja. A Nemzetet, a Közös Hazát, a Galaxist, az aranyos kutyakölyköket, a meg sem született gyermekeket már menthetetlenül Mesterházy Attila tündöklő géniuszafogja megmenteni az orbánfasiszta ármánytól. Ott fénylik Attila, a baloldali eszmeiség táplálékláncának csúcsán, az eljövendő diadal dicsfényétől övezve.

Minden „jobbos” fejében megfordul: ki az a hülye, aki ezt folyton, újra és újra beveszi? Ki az, aki ehhez asszisztál azzal, hogy folyton, újra és újra megszavazza a baloldalt, amelyik sosincs rákényszerítve arra igazán, hogy ténylegesen megújuljon, elég csak újrahangszerelni a régi nótát, kicserélni a háttérénekeseket, és feltenni a régi lemezt, hogy működjön! Hogy létezhet, hogy Tímea 2013-ban valójában bizakodóan léphet egy olyan karrier-útra, amit Lendvai Ildikók és Vadai Ágnesek tapostak keményre?  Ennek – a Boogiman & Piréz Háttérelemző Intézet legújabb reprezentatív kutatására alapozva - egy oka van: valójában nem léteznek baloldali szavazók, akiket meg kell győzni. Nekik nincsenek választói tömegeik, akiket lelkesíteni, mozgósítani kell egy-egy választás alkalmával. A mindenkori „baloldali szavazó” nem olyan, mint a jobbos, aki ha Orbán Viktor beszédet mond, már ott is terem "egymilliomod" magával a Kossuth téren. A baloldaliak nem azok, akik Békemenetekben képesek részt venni az év leglehetetlenebb napján. Ők nem azok, akik megtöltik a rezsigyűléseket, és tűzön-vízen át kitartanak szeretett miniszterelnökük mellett, sőt, a nappaliban kiakasztják a képét II. János Pál pápa mellé. A potenciális baloldali szavazó a 4 év túlnyomó részében láthatatlan, és egyáltalán nem szereti se Mesterházy-t, se Bajnait, és úgy általában a „szocikat” se. Alapvetően kedves emberek ők, és abszolút nem azok a szörnyetegek, akiket többnyire az ATV-n vagy a netes fórumokon, sőt akár a Parlamentben látunk. Az az élcsapat csak. Az átlag, balosnak mondott szavazó az „én nem politizálok, mert ezek mind egyformák, engem nem érdekel a politika, jól elvagyok nélkülük  köszönöm”hitvallását követő, a politikai elemzők számára „bizonytalan, pártot nem választó” szavazóként megjelölt szürke zóna. Az ő megnyerésükre pedig tökéletes a három balos politikai szerep, a populista, a hőbörgő, és a nyafogó. Hiába taszító, nem hosszútávra kellenek. A „sok ember”, aki követi az eseményeket, aktívan politizál és az aktuális rigmusokon kívül is van véleménye, az mind jobboldali. Nem őket akarják a szocialisták és csatolt részeik megszólítani.

De mi a különbség a „csendes bizonytalan” baloldali és a „hergelt biztos” élcsapat között? A hergelt baloldali olyan, mint egy Zambó Jimmy rajongó. Az ilyen fanatikus, aki rááll egy adott dologra, és nem bír leszakadni róla. Már-már mániákus. Mint mondjuk a tuti stábjának nagy kedvence, Kálmán C. Sárgaszőr, a hisztiző liberális értelmisi prototípusa. Aki legutóbb közölte, hogy a fészről törli az összes olyan ismerősét is, aki ismeri  L. Simán Lászlót. Vagy ismer olyat, aki ismeri (igen, tényleg nevetséges). Bár a fene se tudja, mi miatt rágott be ennyire egy háttérbe vonult fideszestől, de ez legyen az ő problémája. Neki a „jobboldal” a Sátán maga, és csak az lehet szép és jó, ami a vörös ötven árnyalatának egyike.  A hőbörgő baloldal képviselői gyártják a netes blogoknak a mémeket, és trollkodják szét a tutifész posztjait, jelentgetik fel, meg végzik a hőbörgős munkát azzal, hogy mindenhol elvetik a viszály csíráit. Hozzájuk csatlakoznak az Index és 444 gyakornok újságírótanoncai, meg a szabótimcsik, akiknek a kávéfőzés melletti feladata a virtuális térben is tolni az éhezőgyerekes polpulista szart.

A „csendes bizonytalannak” ha azt mondja az ember, „nézd ezt a barmot”, hamar ő is arra a következtetésre jut, mint mi, csak épp egy a bibi: ő nem nézi a barmot. Rá se tojik. Mi nézzük ezt a barmot, olvassuk, pörgünk rajta. Az SZTK-ban csücsülő, trolin utazó „nép” bizony szarik rá is, meg a Magyar Narancsra és a benne hisztiző ballibekre, ahogy a reziscsökkentésre, ’56-ra, a nemzeti ethoszra, és ezekre a dolgokra is. A végül az egység útjára lépő baloldal azonban ennek a közönségnek húzza a nótát, aki ugye „felületes szemlélő” ezért nem érti a számot, csak dúdolja, mert „sokat tolják a rádióban”. Nem szereti az X faktort, de nézi, mert szombat este ez megy a tévében. Ugyanígy nem szereti Mesterházyt, Bajnait, de rászavaz, mert most épp ők mentik meg a demokráciát, és demokráciamentés négyévente a program.

Nem ismeri tehát az egész sztorit, hogy mi történt itt Brüsszelben tavaly, azt meg pláne, hogy mi történt 80 éve Trianonban, meg 60 éve a pesti utcán, vagy 70 éve Auschwitzban. Már az is túl sok, hogy mi volt a rezsivel négy évvel ezelőtt: „Még mindig rengeteg úgyis, azt akkor is volt valamennyi. Hát nem mindegy, rablás az egész…”. Azt, hogy ki kivel van, melyik az épp aktuális kormány, amelyik éhezteti a gyereket, l opja a pénzt és csalja a választást el, miközben visszahajt minket a középkorba, nem követi. Számára a Híradó az az uncsi rész, amit elkapcsol az Eszmeralda után, mielőtt jönne az esti film.  Az érthető panelekből épített baloldali kampány le van egyszerűsítve oda, ahol vannak a jók (ellenzék) meg a rosszak (kormány) és te megszavazod, ki maradjon a villában: a pocakos csúnya csávó, aki a lánya menyasszonyi fátyla alá aszfaltozza a stadiont, vagy ez a kedves megbántott srác, aki ugyan picit suta, de a szíve az aranyból van neki.

Ugyanabból élnek a baloldalon kb. 100 éve: fasisztaveszélyesek ezek = mi vagyunk a demokrácia, lám mennyien éheznek EZEK miatt = mi vagyunk a fejlődés. Kálmán C. György , a régi kedvenc, szereti megvetni ezeket a „csendes bizonytalanokat”. Ő, Szanyi Kapitány és Timcsi eltérő szinteken, de ugyanúgy vannak: ha éppen az ő csapata nyer, azt a „csendes többség bölcsességének” szereti betudni, ha veszít, akkor elkezdi lebirkázni meg lefasisztacsürhézni ezt a társaságot. Olyankor ezek az emberek izompólót viselnek és bunkók, tudatlanok, tanulatlanok, fasiszták, kommunisták, ráadásul a körúton kívül laknak. Ha elvesztik a 2014-es választásokat, akkor - ne legyenek illúziónik -  a nemzetközi össztűzből nem csak a kormányra fog fröccsenni a sár. Az értetlen és éretlen nép is megkapja a maga büntetését. A most szeretett és hivatkozási alap„csendes bizonytalanból” egy pillanat alatt lesz nácifasiszta seggfej.