Pesti Srácok

Vörösiszap – Hagyó - Biszku: vicc ez az ország

Vörösiszap – Hagyó - Biszku: vicc ez az ország

Ma, elítélték …. Őőőő NEM ítélték el a vörösiszapper vádlottjait. SENKIT sem. Innentől tehát nem kell senkinek se arról értekeznie, hogy a magyar igazságszolgáltatás jól működik. Mert ilyen – igazságszolgáltatás – nincs. Jogszolgáltatás van. Vagy a fene tudja mi van.

Miután volt az a lúzer – emlékeznek – aki 400 napot kapott, azért mert a Fészbúkon posztolni merészelt egy nem is túl erőset, meg épp most csuktak le KÉT év HAT hónapra egy olyan asszonyságot, aki némi – kettőszázötvenezer froncsi– készpénzért infókat szolgáltatott ki, Hagyót két év felfüggesztettre, a vörösiszaposokat meg nagy semmire ítélte a bíróság.

PestiSracok facebook image

Nos. Hagyómikivel kapcsolatban még nyugodtak is maradhatnánk, ott emberek legalább nem haltak meg. Elsinkófálhatott valamit, hát istenem, a politika már csak ilyen, ejj-ejj. Komoly ember ezen már meg se lepődik. Azon se, hogy a 2009-körül lebukott és 2010-ben elkapott szoclista 6 – HATOS – év után nem kapott lópimpirit se.

Node itt tíz ember elhunyt

2010-ben aztán gyütt a vörösiszap. Ha jól nézek vissza az időben, kőkemény nyilatkozatok megfogalmazása került foganatosításra a miniszterelnök, a belügyminiszter, a belügyi államtitkár, az emberügyiminiszter, az emberügyi államtitkár, a környezetvédelmi államtitkár –az exIllészoli – meg a Bakondi, meg még kismillió másik főember részéről.

Emlékszem, a cég vezetői azt bírták mondani, hogy a marólúg nem is olyan káros, erre a valaki a kormányból meg azt mondta, hogy akkor szíveskedjenek benne megfürdeni. Ezek mind vitézies, igazságos mondatok voltak, nagy, huszáros bajuszpödrésekkel, meg erélyes beszólásokkal.

Aztán: 6 – HATOS – év elteltével kiderült, hogy azok, akik a céget vezették, nos ők nem felelősek azért a 10 ember haláláért, meg a borzalmas anyagi kárért. Nem. Ők ültek ott, regéltek, kvaterkáztak, megitták a kávéjukat, satöbbi, a vörösiszap meg kiömlött.

Az se verte ki a biztosítékot, hogy a derék embörök egyébként –bár megkaparták egy kicsit – kábé 10 milláért privatizálták a céget.

A kísérlet elbukott

Nos, kérem tisztelettel: itt és most teljes nyugalommal kimondhatjuk: a Fidesz 2010-es kísérlete elbukott. T

ovábbra is a lúzer kisembert – szándékosan használom a kádári krédót - vágják meg, aki főember, annak haja szála se görbül.

Valamikor a Fidesz arról értekezett, hogy ezt meg kell változtatni. Megkockáztatom: Hagyómikinél még meg is érthető, amikortól lebukott, akár szisztematikusan el is tüntethetett bizonyos anyagokat, még nem volt Fidi kormány.

Ám a MAL-os fickók már ezen fennen fénylő kormányzat beiktatása után, annak hat darab éves regnálása alatt nem kaptak semmit. Ja, tíz ember kicsit megmurdingolt, két fél falut elsodort a vörösiszap, borzalmas kár, stb… de ez nem tesz semmit. A bíróság kimondotta volt, hogy felmentendőek ezek a derék főemberek.

Bíróság – a szakmaiság vs nagy fideszes dózer

A Fidesz a parlamenten keresztül létrehozta kétharmaddal az OBH-t. Sokan azt mondják, hogy jogellenesen leváltotta a volt főbírót, aztán lött egy új főbíró. Sikoltozások zajlottak a jogállamiság nagy megtörése miatt, volt rettegés és mekegés. Aztán közölték parlamentice, amúgy utóbb kiderült jogellenesen, hogy a 62 éven túli bírók szíveskedjenek távozni.

Jött a fideszes dózer, és nagy dózerlás zajlott ott kérem. Ja mégsem. Nem gyütt össze. Minden maradt a régiben.

Az <em>ellenjogászkodás</em> pontosan annyira volt hatékony, amennyire a <em>jogászkodás

A jelek szerint ugyanis ennek az egésznek semmi értelme nem volt. A bírókat sikerült kicsit bíróképző akadémiára vinni, kicsit jobban adminisztrálták magukat, a 62 éven túliakat visszahelyezték, de m

ég azt a Biszkubélát se sikerült elítélni rendesen, Hagyómikit pláne nem, a MAL-os fickók meg röhöghetnek jókat magukban.

Sokan ezzel kapcsolatban azt gondolhatják, hogy nem is állt senkinek érdekében a valós változás, sem fidi, sem szadi, sem szoci, sem senkinek az érdekében. Erre is mutat az a tény, hogy maradtak a dolgok úgy, ahogy voltak.

Jut eszembe, a Cúslágjanit még a szoci korszakban szívatták meg, de kegyetlenül. Ehhez képest kérem az még példás ítélet volt hetvenes millióért. Azóta se láttunk semmi ilyet.

Ezért kár volt, fiatalok, demokraták, kár volt kár, hess madár.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.