Vikingekből aktivisták

Svédország tökéletes példája annak, hogyan ne kezeljük a migrációt. Ezt a svédek többsége persze még mindig nem látja be, pedig törvényszerű lenne elkezdeni gondolkozni olyan sajnálatos események tragikus sorozata láttan, mint például a bandaháborúban elesett brit (!!!) fiú, Yuusuf Warsame története.

De nem. Mert Svédországnak még mindig abban nyilvánul meg a szuperhatalmi státusza, hogy a

háborús menekülteket, eredeti hazájukban üldözötteket

migránsokat befogadja és mindenáron a gondjukat viseli. Nem meglepő persze, hiszen az órák alatt összeszerelhető kanapén kívül egyebet nemigen tudnak felmutatni. Jobb híján maradt hát ez. Hogy hogyan alakult így a helyi néplélek, arra nehéz kézzelfogható válaszokat adni, de majdnem biztosan közrejátszik a lelkiismeret-furdalás is amiatt, hogy Hitler tankjai svéd csapágyakon gurultak. De ez csak laikus töprengés. Az ország az elmúlt 15 évben 650 000 menekültet fogadott, a legutóbb Európába érkezett 163 000 példány ötödét is azonnal hazavittek magukkal. Ez azt jelenti, hogy a svédek fogadják be a saját népességük arányaihoz képest a legtöbb migránst. Hogy ez egészséges-e? Nem, ahogy az sem valaki, ha valaki nem megvédi a csaját, amikor egy részeg kamionos megfogja a seggét, hanem inkább fizet neki egy kört és megdicséri a lökhárítóra szerelt kivájt szemű Barbie fejet. Azt már mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy szerintük a kamion sofőr meghúzza-e magát, vagy inkább folytatja tapperolást. Na vajon. Svédország a nagymértékű udvariaskodás következtében az elmúlt években gyakorlatilag egy csatatérré vált, ahol törzsi háborúk dúlnak és fő megélhetés az emberek ki- és elrablása, a nőknek lassan állami juttatás a fekete hajfesték és a szőrösítő férfihormon, nehogy véletlenül kívánatos szajhának nézzék őket. De ami még ennél is nagyobb problémát jelent majd számukra, azok

a befogadott gyerekek

.

, hogy míg az iraki háború idején mindössze négyszáz gyerek érkezett évente szülők nélkül, 2014-re ez a szám pedig elérte az évi hétezret, tavaly pedig már harmincötezer jelent meg. Akinek van gyereke az tudja, hogy nem szerencsés nagyobb csoportokban egyedül hagyni őket, és ha épp csend van, az a leggyanúsabb. Bár csend van a legkevésbé. Mivel a gyerekek cserbenhagyása ugye még a legdurvább politikai helyzetben is nettó geciség, ezért jó lenne velük valami értelmeset kezdeni, de a kulturális különbözőség, a temperamentum, a vallás olyan hátráltató tényezők, amelyek az egész projektet lehetetlenné teszik – ezek a fiatalok azt látták évekig, hogy apa megy elől, anya hátul, ha kivillan a bokája, akkor meg leöntik savval. Az ilyet nehéz kinevelni az emberből. Ezt pedig a mindennapok alá is támasztják: a gyerekek általában frusztráltak, kirekesztettek és ezáltal pedig

sokkal hajlamosabbak arra, hogy drogot áruljanak, zsebpénz fejében kurválkodjanak, vagy legrosszabb esetben csatlakozzanak a vallási fanatizmus intézményéhez,

amely a túlvilágon PlayStationt, 70 szüzet és végtelen segélyt ígér. Ez az egész egyébként lassan igaz az átlag európai tizenévesekre is, akik állandóan a médiában akarnak elhelyezkedni, de ehhez még a középiskola elvégzését is indokolatlan vegzálásnak tartják. Ez is kezelésre szoruló probléma lenne, de talán majd egy másik cikkben foglalkozunk vele. Tanárból, nevelőből és rendőrből meg ennél fogva kevés van, gyakran pedig a gyerekek beazonosítása is gondot okoz, mint ahogy a kínaiak meg az európaiakat látják egyformának. Mindez szomorú annak tükrében, hogy az emberiség egykoron birtokolta a nevelés képességét: nagyapáink idejében ez úgy működött, hogy ha a fiatal a parkban a pad támlájára ült, vagy beszólt a tanárnak, esetleg véletlenül bombát akart gyártani, akkor akkora pofont kapott, hogy egyből képes lett a civilizált viselkedésre. Ha meg jött az esélyegyenlőségi hőbörgő, akkor a visszakezet már ő kapta. Maradt tehát a fegyelem. Régi szép idők. Mindegy. Az itt maradt kitoloncoltak a gyerekeknél egy fokkal veszélyesebb kategória, belőlük futószalagon közel 3000 példány készült el, de van még régebbről is egy 22 000 darabos árukészlet. A rendőrség szeretne velük valamit kezdeni, de sajnos a legtöbbjük eltűnik a radarról a svéd alvilágban. Most kellene jönni annak a résznek, hogy megoldást javaslunk, de semmi okos nem jut az eszünkbe. Valaki?   http://www.spectator.co.uk/2016/09/how-sweden-became-an-example-of-how-not-to-handle-immigration/