Az első részben jellemző ügynöktörténetekkel világítottuk meg, hogy minden eset más és más, nem lehet egységes erkölcsi megítélés alá vonni az ügynököket. Csak történészi munkával lehet feltárni, kit milyen felelősség terhel. A folytatásban külföldi példákról lesz szó.
Schiffer András tömören leírta, mit vár az általa elképzelt aktanyilvánosságtól:
Ha lenne aktanyilvánosság, napfényre kerülne az a kapcsolati háló, amelyet a kommunista állambiztonság (nem vidéki szállodaigazgatók, nem sorkatonák) szőtt, és amely rátelepedett az új magyar demokráciára és a magyar újkapitalizmusra.
Amíg nincsen aktanyilvánosság,
az egykori vagyon- és hatalomátmentők tovább folytathatják immáron három évtizedes kisded játékukat arról, hogy ‘89 előtt valójában mindenki egyformán kommunista volt, ergo nincs itt semmi látnivaló.
Ha viszont nyilvános lenne a kommunista állambiztonsági múlt, minden, ép erkölcsi érzékkel rendelkező magyar polgár különbséget tehetne ügynök és ügynök, SZT-tiszt és SZT-tiszt, pártvezető és pártvezető tettei, felelőssége között.
Tényleg?! Akkor Schiffer nem olvasta a Karikó Katalin ügyében megjelent cikkekhez fűzött olvasói kommentárokat. Vagy nem emlékszik arra, hogyan próbálták meg Csurka Istvánt vagy akár Orbán Viktort besározni létező állambiztonsági iratokkal, elfedve azt a tényt, hogy nem súgtak be senkit (az 1982-ben leszerelt Orbán Viktort a belső elhárítás, azaz a BM III/III-as csoportfőnöksége is megpróbálta beszervezni, azonban kísérlete csődöt mondott, ezt a lejáratási kísérlet végén a HVG és a Népszava is elismerte).
„Ha lenne aktanyilvánosság, pontosan nyomon követhetnénk, hogyan épült be a régi rendszer állambiztonsági szolgálata a rendszerváltás médianyilvánosságába, a rendszerváltó pártokba, a privatizáló gazdasági elitbe, a kormányzati struktúrába.
Dr. Ilkei Csaba számos volt ügynököt felfedett ebből a körből. Nem a laikus olvasónak kellett kibogarásznia a vonatkozó iratokat és az összefüggéseket, hanem Ilkei ezt megtette helyette. Könyvei ingyenesen elérhetők az interneten. Volt ennek bármi következménye?! Megszűntek ettől a „kisded játékok”?! Hát Gervai András vagy Szőnyei Tamás könyveinek? A nevesebb szereplőket – amilyen Szabó István filmrendező – kicsit meghempergették a nyilvánosság szurkában-tollában, de katarzis ebből nem jött létre.
És ez nem magyar sajátosság. A Bumm.sk szlovákiai magyar hírportálon érdekes interjú jelent meg Bukovszky László levéltáros-történésszel, a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) Levéltári Főosztályának volt igazgatójával, aki később a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának főigazgatója is volt. Schifferék ugyanis a cseh és lengyel példát tartják követendőnek, mivel ott az interneten kereshető formában vannak megadva a kommunista állambiztonsággal együttműködők. Szlovákiában is a cseh példát követték, mondja Bukovszky:
Változást a Nemzeti Emlékezet Intézetének megalakulása jelentett, amely törvényes feladatul kapta a kommunista titkosszolgálat hálózati naplóinak a nyilvánosságra hozatalát. Ezzel egyfajta tükröt állítottunk a szlovákiai társadalom elé. Voltak, akik beletekintettek és voltak, akik inkább hátat fordítottak. Sajnos a hallgatás nem oldott meg semmit. A cél az volt, hogy egy kisebb katarzist idézzünk elő, ami egy lelki megújulást és békülést hoz változó társadalmunkban. Megbánás nélkül nem lehet bocsánatot nyerni. Ez teljesen elmaradt.
Hogy lehet, hogy Csehországban nagyobb érdeklődés kíséri az ügynöklistát?
Nem élhetünk féligazságok között! Csehország és Szlovákia ilyen jellegű összehasonlítása ég és föld. Talán abból eredően, hogy Csehországban a kommunisták a rendszerváltozás óta megszakítás nélkül ott ülnek a cseh parlamentben, köztük akár olyanokkal, akiknek párttagsága még az 1989 előtti időszakhoz köthető, teljesen másképpen jelenik meg a téma. A cseh társadalmon, a civil szférán, az oktatási rendszeren belül ez téma. Sőt, azzal, hogy az ország kormányának az élén egy volt ügynök áll, még nagyobb hangsúlyt kap a kommunista múlt megismerése.
Szóval ennyit ér az aktanyilvánosság: Csehországban a rendszerváltás óta bent ülnek a kommunisták a parlamentben, és éppen egy volt ügynök a kormányfő! Akkor mitől védte meg a társadalmat az aktanyilvánosság? Bekövetkezett, amit Schiffer vár tőle?
Akkor talán Lengyelországban! Talán csak a knédli és a sztrapacska káros kisugárzása miatt nem hatott a csodaszer a szomszédban!
Csalódást kell okoznom. Lengyelországban nagyon hasonlóan folyt a privatizáció, mint nálunk. A gazdasági és politikai hatalomátmentésben ott is szerepet vállalt az állambiztonság. Ami érdekes, hogy egy lengyel tanulmány szerint ezeket az erőfeszítéseket a KGB hangolta össze. Hazai forrásból még nem olvastam arról, hogy a magyar átalakulásban milyen szerepet vitt a KGB – ebben a lengyelek előttünk járnak.
Ugyanott olvastam, hogy a kétezres évek elején, Leszek Miller miniszterelnöksége alatt a gazdasági miniszter, a pénzügyminiszter helyettese, két államtitkár, az EU-hoz való csatlakozás főtárgyalója és a biztonsági szolgálatok és a vámőrség magas rangú tisztviselői nyilvánosságra hozták, hogy a kommunista titkosszolgálatok (legtöbbször a katonai hírszerzés) ügynökei vagy munkatársai voltak. A katolikus Lengyelországban a papok tizede besúgó volt.
Ezután a nálunk ismerthez képest sokkal szélesebb körű lusztráció (nem csak a köz-, hanem egyes magánvállalatok, például médiavállalkozások vezetőit is átvilágítják) vitatott eredményt hozott. Lech Wałęsa esete a legismertebb, a Szolidaritás legendás vezetőjéé, aki csak annyit ismert el, hogy szakszervezeti vezetői munkájával kapcsolatban „beszélgetett” az állambiztonság embereivel.
A Szabad Európa rádió honlapja „ellentmondásosnak” nevezi a lusztrációt, és idéz egy lengyel „politikai elemzőt”, aki a Kaczyński testvérek bosszújának állítja be. Ugyanezen a vonalon mozog a Deutsche Welle honlapja is. A finnyás Nyugatnak a mi próbálkozásaink a kommunista múlt meghaladására csak újabb okot adnak felsőbbrendűségük megállapítására – mivel elmaradt a látványos siker.
Tehát Lengyelországban sem következett be a katarzis, csak a politikai ellenfelek kaptak újabb fegyvert a kezükbe és újabb harci terepet a küzdelemhez. Csak álmodoznak azok, akik szerint van működő megoldás, de a gonosz hatalom Magyarországon nem hajlandó átvenni.
Aki az aktanyilvánosságtól várja a kommunista kapcsolati háló és ennek a rendszerváltozásban játszott szerepe felderítését, az mondhatná azt is, hogy történészi kutatómunka helyett tegyük fel az internetre a magyar levéltárak teljes anyagát, aztán otthon a karosszékben ki-ki majd kialakítja ebből a maga nemzeti történelemtudatát.
Valójában a legtöbb ember a maga, az ismerősei meg a celebek nevére keresne rá, és a Facebookon osztaná meg, amit talált. Most is csak a lebutított ügynöktörténetek, a híres emberek, közszereplők leegyszerűsített, fekete-fehérre retusált botlásai jutnak el az emberekhez, azok is a politikai harc aktuális követelményeihez keretezve – ez erősödne fel százszorosára.
(A harmadik, befejező rész holnap jelenik meg)
Vezető kép: a rendszerváltás első országgyűlése 386 képviselője közül Ungváry Krisztián A szembenézés hiánya c. könyvében 36 ügynököt számolt össze, de ebből a katonai hírszerzés és elhárítás esetleges ügynökei adatok hiányában nincsenek benne. A kép forrása: Dr. Ilkei Csaba: Ügynökök az országgyűlésben
Facebook
Twitter
YouTube
RSS