Pesti Srácok

Újabb hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a magyar kutatókat

Újabb hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a magyar kutatókat

Újabb hárommilliárd forint áll a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar kutatók rendelkezésére. A jövő évi Élvonal kutatási kiválósági programra 2021. február 16-ig lehet pályázni. Jól látható a kormányok gondolkodásmódja közötti különbség, ha összehasonlítjuk a magyar kutatók számára az elmúlt harminc év alatt folyósított támogatások mértékét. Az adatok a GDP százalékában vannak megadva, tehát reálértékben a különbség még nagyobb.

Olyan kutatók nyújthatják be a pályázatukat, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) programjaiban megfelelő szakmai értékelést értek el, de nem jutottak forráshoz, illetve akiknek az elmúlt három évben zárt, vagy jövőre zárul nemzetközi kutatási projektjük az európai rendszeren belül – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye idézte a parlamenti államtitkárt, aki arról beszélt: a koronavírus-járvány is rámutatott, hogy a gazdaság szinte minden szegmensében nagy szükség van a tudományos kutatások eredményeinek minél hatékonyabb alkalmazására, valamint az új, kreatív, innovatív megoldásokra, hiszen ezek stabilabbá és eredményesebbé tesznek bármilyen céget. Az államtitkár elmondta, a minisztérium ezért is támogatja elkötelezetten a magyar kutatókat minden területen. Az ITM szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében induló pályázaton ismét tematikus megkötés nélkül lehet indulni. Olyan kutatók nyújthatják be a pályázatukat, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) programjaiban megfelelő szakmai értékelést értek el, de nem jutottak forráshoz, illetve akiknek az elmúlt három évben zárt, vagy jövőre zárul nemzetközi kutatási projektjük az európai rendszeren belül. A program most meghirdetett, teljes ötéves, hárommilliárdos keretéből jövőre hatszázmillió forint áll rendelkezésre, amely tíz-tizenkét nyertesnek biztosít majd projektenként akár háromszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást.

Az Élvonal kutatási kiválósági program a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó, kutatásaikat Magyarországon megvalósítani kívánó kutatók számára nyújt jelentős, legfeljebb ötéves támogatást. A pályázati felhíváson kizárólag felfedező kutatási projektekkel lehet indulni, tematikus megkötés nélkül, amennyiben a pályázó eddigi tudományos életrajza és kutatási terve megfelel a felhívásban foglaltaknak. Azok a pályázók esélyesek a támogatás elnyerésére, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is számon tartott, kimagasló tudományos eredményeket értek el és kutatási tervük alapján a következő tíz évben is reális esélyük van ilyen teljesítményre. A tudományos teljesítmény mércéje, hogy a pályázó 2018 januárja és 2021 októbere között sikeresen lezárt vagy le fog zárni egy általa vezetett és az Európai Kutatási Tanács (ERC) által a meghatározott kategóriában támogatott kutatási projektet, illetve e kategóriák valamelyikében megfelelő szakmai értékelést ért el, de végül forráshiány miatt nem nyert támogatást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.