Pesti Srácok

Újabb jelentés a bolondok hajójáról

Újabb jelentés a bolondok hajójáról

Hiába igyekszem lépést tartani a hírekkel, mindig újra és újra megdöbbenek, a kultúrmarxizmus és a neobolsevizmus milyen hihetetlen sebességgel aláásta a nyugati társadalmakat. Lassan senki nem lesz hajlandó meghalni értük, ami a biztos elsüllyedés receptje. Ha volna még ilyen őrült, annak a hadseregek LMBTQ-sításával veszik el a kedvét.

A nyugati társadalmak semmilyen közösséget nem éreznek elődeikkel, akik létrehozták a mai jólétet és gazdagságot, sőt, szégyellik a történelmüket, és térden állva esedeznek azok bocsánatáért, akik semmilyen civilizációt nem voltak képesek a saját erejükből létrehozni. Politikusaik az ideológia iránti vallásos áhítattal hozzák az újabb és újabb, a józan észnek, a természetnek és a hagyománynak ellentmondó döntéseket, a választóik pedig vagy lelkesen tapsolva, vagy rezignált beletörődéssel veszik ezt tudomásul.

A legfrissebb hírek a Family Watch Newswire nyomán

A Washington Post nevű, szebb napokat látott lapban kedden arról jelent meg cikk, hogy a szülőknek meg kell ismertetniük gyermekükkel az úgynevezett „kink kultúrát” – valami szadomazochista fetisizmusról van szó, gyomorháborgás miatt csak felületesen ismerkedtem meg a témával, tudom, -fób vagyok –, mivel a fiatalokazzal küzdhetik le a szexet körülvevő stigmát és segíthetik az önkifejezésüket. A szerzőnő (!) kivitte a gyerekeit a philadelphiai Pride-ra, és megmutatta nekik, amint a teherautók platóján játékosan egymást verik ostorral a perverzek. Ugyan a gyerekek „még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy értsék, mi történik”, az anyuka megmagyarázta: ezek az emberek közösségünk tagjai, akik ünneplik, hogy kicsodák, és amit szeretnek csinálni.

PestiSracok facebook image

Szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter jelentette be, hogy minden hivatalos igazolás nélkül, tetszés szerinti nemet jelenthetnek be az amerikaiak az útlevelük kiállításakor. Ma még csak férfi, vagy női nemet, de már dolgoznak a nembináris, interszex és hasonló zöldségek választhatóságán is. Továbbra is együttműködnek az LMBTQI+ – kezdenek elfogyni a betűk, azért kell a + – „közösséggel” a hasonló jó javaslatok kidolgozásában.

Börtönbe csuknak? Választhatsz, melyikbe!

New Jersey ezentúl a „genderidentitásuknak” megfelelően helyezi el a börtönbüntetésüket töltőket. A korábbi eljárás szerint a nemi szervüknek megfelelően helyezték el őket, ennek most vége. Az ACLU nevű, egykor épeszű jogvédelmet folytató civilszervezet perelte be az államot. Az állami börtönigazgatás „a helyes irányba tett lépésnek” nevezte a megállapodást, és kijelentette, hogy a bebörtönzöttek bármikor bejelenthetik a genderidentitásukat, annak változásait. A tökös csaj, aki miatt a próbapert lefolytatták, még százhuszonötezer dollárt is kapott kárpótlásul.

Wisconsinban gendersemleges szülőket jegyeznek be a születési anyakönyvbe. Apa-anya helyett szülő-szülő. Természetesen az eddigi kivonatok átírása is kérhető.

– nyilatkozta Tony Evers kormányzó.

Iowában egy biológiailag nőnemű tinédzsernek megengedték, hogy félmeztelenül rohangáljon az uszodában, és a férfiöltözőt használja, mivel fiúként definiálta magát. Az uszoda vezetése közölte, hogy náluk mindenki a választott neme szerint öltözködhet és viselkedhet. A helyiek háborognak amiatt, hogy 2007 óta ilyen az állam törvénye. Ha lefényképezném, az nem egy fiú fényképe lenne, hanem gyermekpornográfia – mondta egyikük.

Kermit, a béka is szivárványszínű lett

A Disney a Pride alkalmából rendezvényt szervezett Kermit, a béka nevű bábjának, ahol a gyermekközönség volt a célpont. A házigazda egy Nina West nevű nőimitátor volt. Kermit, a béka bejelentette az esten – szivárványszínű bendzsóját pengetve –, hogy ő is olyan akar lenni, mint a „sokszínű” előadók.

Biden elnöki rendeletére a nemváltoztató műtétek ingyenesek lesznek az amerikai hadsereg tagjai számára. Obama még megtiltotta, hogy az állam fizessen ezekért, de a forradalom nem állhat meg!

Európába is átcsapott a hullám: Spanyolországban minden bürokratikus akadály nélkül lehet bejelenteni a nemváltozást tizenhat éves kortól. Tizenkét éves kortól csak a név megváltoztatását engedik, „természetesen” szülői hozzájárulás nélkül, orvosi igazolás sem kell hozzá. Spanyol feminista szervezetek szerint az új törvény elmossa a nőket, mint politikai és jogi alanyokat, értelmetlenné teszi az egyenjogúságért vívott harcot, valamint erőszaknak teszi ki őket.

Ha a Kedves Olvasó végső elkeseredésében most éppen kötelet keres, van azért jó hírünk is

Egy nő, Maya Forstater másodfokon megnyerte a munkáltatója elleni pert. Azért rúgták ki, mert azt merészelte szabadidejében a Twitterre írni, hogy a biológiai nem valódi és fontos, és nem lehet a genderrel összekeverni. Első fokon még veszített, mert a bíró szerint „abszolutista” nézetei vannak a nemeket illetően. Érdekes a legfelsőbb bíróság indokolása: lehet, hogy Forstater nézetei kifejezetten sértőek, sőt, lesújtóak, de egy plurális társadalomban ezeket el kell viselni. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a transz személyeket büntetlenül lehet helytelen nemű névelővel illetni a genderkritikus felfogásúaknak.

Kaliforniában már egy ideje a foglyok genderidentitásuknak megfelelően választhatják meg, hogy melyik börtönben ülik le büntetésüket. Most egy női jogvédő szervezet tiltakozik az emiatt bekövetkezett jogsértések miatt. Egy valódi női elítéltet úgy szájon vert egy frissen érkezett transznő, hogy három napig nem tudott rágni. Másokat megerőszakoltak, ki hitte volna?! Jelenleg kétszázhetvenhárom áthelyezési kérelem áll feldolgozás alatt, ebből kétszázhatvanhat férfi menne a férfi börtönből nőibe.

Az LMBTQI jogvédő civilszervezet és a feminista jogvédő civilszervezet meccsének eredményét érdeklődéssel várjuk.

Vezető kép: Nürnberg, Bolondok hajója-kút. Fotó: M. Pfeiffer/ Creative Commons BY 3.0

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.