Pesti Srácok

Újabb lépést tettek a demokraták Donald Trump elmozdítása érdekében

Újabb lépést tettek a demokraták Donald Trump elmozdítása érdekében

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága 23:17 arányban megszavazta pénteken a Donald Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) hivatalosan is elindító eljárás vádpontjait.

A bizottság párthovatartozás szerint voksolt, vagyis a demokrata párti törvényhozók valamennyien megszavazták a szöveget, a republikánusok pedig egyöntetűen elutasították. A bizottság rekordgyorsasággal döntött: alig tíz perc alatt megszavazta a Trump ellen megfogalmazott két vádpontot, azok után, hogy csütörtökön egész nap vitázott róla, és az éjszakába nyúlóan sem sikerült megállapodásra jutnia és elnapolta a döntést.

A vádpontok szerint Donald Trump visszaélt a hatalmával és akadályozta munkájában a kongresszust. A két vádpontról szóló szöveget a képviselőház egésze elé terjesztik szavazásra. A voksolást várhatóan jövő szerdán tartják. Elemzők szerint bizonyosra vehető, hogy a kongresszus demokrata többségű alsóháza megszavazza az impeachment-eljárás megindítását a republikánus elnök ellen. Ezt követően – a törvények értelmében – az ügy a szenátus elé kerül, ahol az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts vezetésével lefolytatják a pert az elnök ellen. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője csütörtök este egy televíziós interjújában azt hangoztatta: "zéró esélye" van annak, hogy elmozdítsák hivatalából Donald Trumpot.

Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárását a demokrata párti törvényhozók egy Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték, mert Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. Az eljáráshoz vezető képviselőházi meghallgatásokat összegző bizottsági jelentés a meghallgatásokból azt a következtetést vonta le, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.