Pesti Srácok

Újabb letartóztatások a kecskeméti drogügyben

Újabb letartóztatások a kecskeméti drogügyben

A hetekkel ezelőtti letartóztatások után is terjesztették a veszélyes kábítószert, amelytől korábban ketten meghaltak. - írja a hir24.hu. Tovább gyűrűzik a kecskeméti drogügy. Házkutatások, rajtaütések, elfogások – újabb hat ember kezére került bilincs. A rendőrség vasárnap közölte, felmerült a gyanú, hogy az előzetes letartóztatásban lévő három férfin kívül több terjesztő is erősítette a csapatot, gyakorlatilag átvették a letartóztatottak terjesztői munkáját is.

A rendőrség péntekre időzítette az újabb akciót: este csaptak le egy időben hat kecskeméti helyszínen. Négy férfit és két nőt fogtak el. A nyomozók szerint a múlt évtől idén áprilisig árulták az új, pszichoaktív anyagokat városszerte. A rendőrök pénzt, mobiltelefonokat és kábítószergyanús anyagmaradványokat vittek el a gyanúsítottak otthonaiból. Utóbbi bizonyítékokat jelenleg igazságügyi vegyész-szakértő vizsgálja.

A húszas illetve harmincas éveikben járó drogterjesztőket az egyenruhások őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is.

PestiSracok facebook image

Nemrégiben kommandósok rohantak le egy kecskeméti társasházat, majd néhány nappal később újabb lakásokat forgattak fel és újabb embereket állítottak elő. Mint ismert, júniusban két fiatal halt meg egy újfata kábítószertől.

forrás: hir24.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.