Pesti Srácok

Ez sem jött össze Karácsonynak: "Gejgely" nem vétózhatja meg az atlétikai vb-t

Ez sem jött össze Karácsonynak: "Gejgely" nem vétózhatja meg az atlétikai vb-t

„Mindenképpen el kell választani egymástól a politikai és a jogi valóságot” – ezt Lattmann Tamás nemzetközi jogász mondta az ATV híradójának azzal kapcsolatban, hogy (Karácsony Gejgely) a főváros főpolgármestere megvétózná az atlétikai világbajnokság megrendezését.

A kormány a főváros nélkül is meg tudja rendezni az atlétikai vb-t, mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a kormánnyal állapodott meg a rendezésről - ezt mondta az ATV Híradójának a nemzetközi jogász. Lattmann Tamás szerint ugyanakkor a főváros kilátásba helyezett vétójának lehet olyan politikai hatása, hogy a szövetség újragondolja a szerződést. A rendezvényről ugyanis a magyar kormány, a Magyar Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség között született szerződés, ebbe a főváros lényegében nem tud beleszólni. Ugyanakkor született egy politikai megállapodás is a főváros vezetése és a kormány között, ezt Budapest fel tudja mondani, de nincs olyan jogi eszköz a kezében, amivel közvetlenül meg tudja akadályozni a rendezést.

– tisztázta Lattmann. A sportközgazdász szerint az atlétikai világbajnokságok történetében egyszer fordult elő az, hogy egy város visszalépett. London elnyerte a 2005-ös rendezési jogot, de a kormány drágának találta a szerződésben foglalt stadionépítést, ezért másik várost javasoltak. Ezt a szövetség nem fogadta el, végül egy új pályázati folyamatot indítottak, és Helsinkiben rendezték meg a vb-t.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Dénes Ferenc. A szakember hozzátette: nem szokott előfordulni, hogy valahol politikai okokból mondjanak vissza rendezést. A Miniszterelnökségi Sajtóiroda az ATV híradóval azt közölte: Karácsony Gergely politikai akciója csak az általa okozott budapesti közlekedési káoszról és soha nem látott méretű dugókról akarja elterelni a figyelmet. Hozzátették: a kormány tartja magát ahhoz, hogy a Fudan Egyetemről a budapestiek népszavazáson döntsenek, ha a beruházás feltételei ismertek lesznek.

Forrás: Atv.hu, fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.