Pesti Srácok

Újabb vádemelés az OLAF ajánlása alapján indult egyik ügyben

Újabb vádemelés az OLAF ajánlása alapján indult egyik ügyben

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken – írták szerdai közleményükben.

Mint kifejtik, az ügyben az OLAF főigazgatójának igazságügyi ajánlása alapján, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, közbeszerzési, jogi és műszaki-szakmai szakértői tanácsadás beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással, illetve annak megvalósításával kapcsolatban az OLAF által megfogalmazott megállapítások és kifogások vizsgálata érdekében került sor a nyomozás elrendelésére.

A vádirati tényállás lényege szerint a közbeszerzésen nyertes konzorcium egyik alvállalkozó cégének ügyvezetője – annak érdekében, hogy bevételei után az általánosforgalmiadó-, valamint társaságiadó-befizetési kötelezettségét jogellenesen csökkentse – 2011 és 2013 között három gazdasági társaság ügyvezetőjétől valótlan tartalmú költségszámlákat szerzett be és állított a könyvelésébe, amelyek mögött tényleges gazdasági események nem álltak. A cselekmény a költségvetésnek – áfa és társasági adónemben – közel 84 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A valótlan tartalmú számláknak a könyvelésébe történt beállításával az ügyvezető a számviteli törvényben előírt bizonylati rendet is megsértette, amellyel mindhárom üzleti évet érintően a gazdasági tevékenységének valós és megbízható képét lényegesen befolyásoló hibát követett el.

A közlemény szerint az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyvezetőt és egy társát – aki több, mint 70 millió forint adótartalommal állított ki valótlan számlákat – végrehajtandó szabadságvesztésre, és közügyektől eltiltásra, a másik két vádlottat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje. A nyomozó ügyészség ezen túlmenően azt is indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakat tiltsa el gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától és ítélje őket pénzbüntetésre.

PestiSracok facebook image

Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség; fotó: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.