Pesti Srácok

Újbuda DK-s polgármestere leállítaná a szuperkórház építését

Újbuda DK-s polgármestere leállítaná a szuperkórház építését

László Imre pazarló és felesleges beruházásnak tartja az Újbudán felépítendő szuperkórházat. Az egykori kórházigazgató, immár XI. kerületi polgármesterként a Hírklikknek nyilatkozva mondta el, hogy leállíttatná a kórházépítést. Meglehetősen ellentmondásos kijelentés ez az oktatásegészségügy örökös toposzaival permanens módon kampányoló ellenzék egyik frissen hatalomra került vezetőjétől.

A DK-s politikus interjújában kitért arra, hogy álláspontja szerint szükségtelen a szuperkórház felépítése; helyette a Szent Imre Kórház fejlesztését támogatja. Az emellett a saját hivatalának eddigi működését szigorúan átvizsgálni szándékozó újdonsült polgármester kijelentései könnyen nagyon problémássá válhatnak. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy a kormány nem kíván olyan beruházásokat a fővárosra erőltetni, amelyeket a főváros nem szívesen lát. A jelen helyzet azonban pont ezért érthetetlen, hiszen László Imre, mint a DK egészségpolitikusa, több esetben is síkra szállt az egészségügy fejlesztésének tárgyában. Most azonban, amikor lehetősége nyílna, hogy a szavak mellett a tettekkel is bizonyítsa elkötelezettségét, elsőként hátrál ki a fejlesztési program mögül.

Az interjú további részeiben nemcsak a szuperkórház beruházás leállításának szándékába, de a Gyurcsány-párt igencsak sokat mondó vezetői gyakorlatába is nyerhetünk betekintést.

PestiSracok facebook image

– szögezi le mindjárt, az elsők között László Imre. Természetesen az Európában legböszmébbnek számító kollégái mellett nehéz megítélni, hogy mégis milyen teljesítmény ad okot félelemre az újbudai polgármester szemében.

– folytatja gondolatait. Amit ugyan a cseppet sem sugalmazó jellegű kérdésre, illetve az esetlegesen a városházán settenkedő kormánypárti amatőr hírszerzőkre utalva tesz kijelentésként László Imre, de nehéz nem érezni egy DK-s politikustól a kijelentés súlyát. Egy telített kasszájú kerületet úgy vezessünk, hogy ne legyen mit kivinni a házból. Minden rosszindulat nélkül: pikáns elszólás lehet ez...

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.