Pesti Srácok

Ujhelyi: Klári elvette a programunkat

Ujhelyi: Klári elvette a programunkat

Copy-paste átvették az egész programunkat, a saját jelszavaikkal, valamint Klárival elvették tőlünk – nyilatkozta az MSZP leszereplése kapcsán Ujhelyi István. Az MSZP kampányfelelőse az Indexnek arról beszélt: „amikor Gyurcsány Ferenc elhagyta az MSZP-t és saját pártot alakított, az volt az ígéret, hogy ezzel új szavazókat képes bevonzani az ellenzéki térbe, csakhogy gyakorlatilag semmi más nem történik, mint a mi szavazóbázisunk folyamatos szeletelése immár csaknem egy évtizede”.

Meglehetősen semmitmondó interjút adott a kínos bukás után Ujhelyi István, az MSZP kampányfőnöke az Index.hu-nak. Ujhelyi a DK térnyerése kapcsán arról beszélt, hogy szerinte „a NER megtalálja magának és eldönti, hogy kit emel meg és kit üt”. Hozzátette:

A szocialista politikus arról is beszélt, hogy összeérnek a szavazóbázisok az ellenzéki oldalon, és ez különösen igaz az MSZP-re és a DK-ra. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Elmondta:

Ujhelyi szerint az MSZP pontosan tudta, hogy mit veszít azzal, hogy a decemberi fordulatot követően is a teljes összefogás és a közös lista mellett foglal állást.

- jelentette ki. Kiemelte:

Arról is beszélt, hogy a DK az első napon „copy-paste átvették az egész programunkat, a saját jelszavaikkal, valamint Klárival elvették tőlünk”. Elmondta:

Forrás: index.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/MTI