Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A kormány célja ezzel, hogy a várakozási időt csökkentse.
A politikus hozzátette, a fejlesztés 90 egészségügyi intézmény 160 telephelyét érinti szerte az országban. Kifejtette továbbá, hogy a járóbeteg-irányítási rendszer (JIR) célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben.
Jelenleg a rendelőkben évente 50 millió alkalommal fordulnak meg betegek, páciensek, akiket leginkább a várakozási idő aggaszt, ezért fontos, hogy átláthatóbbá és gyorsabbá váljon a rendszer
– közölte.
Aláhúzta,
célunk, hogy csökkentsük a várakozási időt.
Elmondta, a következő hónapokban nagy fejlesztések várhatók, ugyanis a rendszert integrálják az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobil alkalmazásába, az Egészségablakba is. Így a páciensek mobiltelefonon is nyomon tudják követni, hogy milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra.
A fejlesztések érdekében korábban egyeztettünk már a Magyar Orvosi Kamara elnökével, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagjaival, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével, 100 járóbeteg-rendelő vezetőjével és az informatikai rendszereinek készítőivel
– mondta.
Közölte, kilencven intézmény – az első ütemben harminc, a másodikban hatvan, köztük négy egyetemi klinika – mintegy 160 telephelyét érinti a fejlesztés. Két intézményben, az Albert Schweitzer Kórház hatvani és aszódi telephelyén, valamint az Országos Mozgásszervi Intézetben megtörtént a tesztelés időszaka, amely sikeresen zárult.
Ezekben a kórházakban történt rendszertelepítés
Az államtitkár tájékoztatása szerint a fentieken túl az alábbi kórházakban történt meg a JIR rendszer telepítése: az Almási Balogh Pál Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Csornai Margit Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Gróf Tisza István Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Jávorszky Ödön Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Kanizsai Dorottya Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Károlyi Sándor Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Kazincbarcikai Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Keszthelyi Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Komlói Egészségcentrum járóbeteg-rendelőjében, a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Misszió Egészségügyi Központ járóbeteg-rendelőjében, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet járóbeteg-rendelőjében, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet járóbeteg-rendelőjében, a Pásztói Margit Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Selye János Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Siófoki Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Szent Damján Görögkatolikus Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet járóbeteg-rendelőjében, valamint az Uzsoki Utcai Kórház járóbeteg-rendelőjében.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS