Az ukrán csapatok folytatják az Oroszország által megszállt területek felszabadítását: szeptember eleje óta több mint háromezer négyzetkilométer került vissza Ukrajna ellenőrzése alá, Harkiv irányában pedig nemcsak dél és kelet, hanem észak felé is elkezdtek haladni, és már ötven kilométerre vannak az ukrán-orosz államhatártól – számolt be Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka vasárnap a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
A washingtoni hadtudományi intézet (ISW) elemzői legfrissebb jelentésükben – amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett – azt írták, hogy Ukrajna több területet szabadított fel öt nap alatt, mint amennyit Oroszország április óta összes művelete során elfoglalt. Megjegyezték, hogy az ukrán erők helyenként mintegy 70 kilométeres mélységig is áttörték az orosz vonalakat.
Az ukrán erők nagy valószínűséggel Harkiv megyében Izjum városát is elfoglalják a következő 48 órában, ha még nem tették meg. Izjum felszabadítása lesz Ukrajna legjelentősebb katonai eredménye a márciusi kijevi csata megnyerése óta
– fogalmaztak a független amerikai intézet elemzői. Kiemelték: Izjum visszafoglalása megakadályozhatja Oroszországot abban, hogy a donyecki régiótól északnyugatra előrenyomuljon az E40-es autópályán, amelyet az orosz hadsereg megpróbált felhasználni arra, hogy Szlovjanszk és Kramatorszk irányában az ukrán erők “hátába kerüljenek”. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben a közösségi portálokon tudatta, hogy az ukrán erők felszabadítottak egy újabb kistelepülést, Cskalovszkét Harkiv megyében.
Ez mindenhol így lesz. Kiűzzük a betolakodókat minden ukrán városból és faluból
– tette hozzá az államfő, aki közzétett egy videófelvételt is arról, hogy felvonják az ukrán zászlót a településen.
Az ukrán vezérkar vasárnapi jelentésében arról tájékoztatott, hogy az orosz megszállók egy nap alatt 400 katonájukat, 33 páncélozott járművüket és 18 harckocsijukat veszítették el. A vezérkari összesítés szerint eddig 52 650 orosz katona halt meg Ukrajnában, az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 242 orosz repülőgépet, 213 helikoptert, 2154 harckocsit, 4617 páncélozott járművet és 1263 tüzérségi fegyvert. A vezérkar jelentésében azt is írta, hogy a veszteségek miatt az oroszok az ideiglenesen megszállt területeken a férfi lakosság erőszakos mozgósítását tervezik, ezért a férfiaknak tilos elhagyni a településeket. Herszonban átkutatták a város keleti részében lévő lakóövezet lakásait, amelyekből az Antonyivszkij híd látható. Kahovka és Kozacke helyi lakosait az orosz hadsereg figyelmeztette, hogy ha az átkelőhelyekhez közelednek, tüzet nyitnak rájuk és agyonlövik őket – jelentette a vezérkar. Hanna Zamazejeva, a Mikolajiv megyei tanács elnöke a Telegramon közölte, hogy az orosz erők támadást hajtottak végre a régióban Vozneszenszk település polgári létesítményei ellen, aminek következtében legalább két civil sérült meg. Az ukrán légvédelem lelőtt egy orosz rakétát Dnyipropetrovszk megye fölött – közölte a régió kormányzója. Ugyancsak orosz rakétát lőttek le a Cserkaszi megyei Umany fölött, a roncsok magánházakra zuhantak, de emberi sérülés nem történt – számolt be Ihor Taburec helyi kormányzó.
Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhotaom vállalat vasárnap a Telegramon közzétett közleményében a zaporizzsjai atomerőmű hatos számú energiablokkjának az ukrajnai villamos hálózatról történt lekapcsolását azzal magyarázta, hogy az elmúlt három napban a hatos blokk “sziget” üzemmódban üzemelt, vagyis csak az atomerőmű saját szükségleteit táplálta kritikusan alacsony energiaszinten, mivel a nukleáris létesítményt Ukrajna energiarendszerével összekötő valamennyi vonal megsérült az orosz bombázások miatt. Az ukrán és az orosz oldal az atomerőmű és környéke lövetésével hetek óta egymást vádolja. Az Enerhoatom közleményében kifejtette, hogy szombat este, miután az egyik ilyen összekötő vonalat sikerült üzemképessé tenni, lehetővé vált az erőmű segédáramellátása Ukrajna energiarendszeréből. Ennek következtében született az a döntés, hogy lekapcsolják a hatos blokkot és áthelyezik a legbiztonságosabb állapotba, úgynevezett hidegleállásba. “Az ukrán villamosenergia-rendszer és az erőmű közti összekötő vezetékek ismételt károsodása esetén, amelynek kockázata továbbra is magas, a nukleáris létesítmény saját szükségleteit dízelgenerátorok fogják ellátni, amelyeknek az élettartama viszont igencsak korlátozott” – figyelmeztetett a vállalat. Az erőmű utolsó működő blokkját helyi idő szerint 03.41-kor választották le az elektromos hálózatról. Még tartanak az előkészületek a lehűtésére és a hideg állapotba állításra – írta az Ukrajinszka Pravda az Enerhoatom közlése alapján. A hírportál emlékeztetett arra, hogy szeptember 6-án a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kiadott egy jelentést az enerhodari látogatásáról, amelyben megerősítette, hogy Oroszország katonákat és haditechnikai felszerelést tart a zaporizzsjai atomerőmű területén.
Forrás/fotó: MTI
Kovács Pityu
2022-09-12 at 06:13
Amikor az oroszoknál megszólal a “Sztálin orgona” akkor az ukránoknak csak akkor van esélyük a túlélésre, ha gyorsan a föld-alá bújnak!
Kovács Pityu
2022-09-12 at 05:58
Már megint kikapnak az oroszok! Az oroszok megint vesztésre állnak!
Nem tűnik fel, hogy elfoglalták majdnem az egész ukrán tengerpartot. És amit nem foglaltak el (mert nem akarnak a románok felől oldalba támadást a NATO-tól) azt tökéletesen ellenőrzik a rakétáikkal és a légi-erejükkel. Légvédelmük ellenőrzés alatt tartja az egész Fekete – tengert! Meg az sem tűnik fel, hogy katonailag szövetséges Kínával, és Irán is kész arra, hogy bármikor segítséget nyújtson neki! Van pár ezer atomtöltete, a 15 – 20 Mach (hangsebesség hányadosa) sebességű rakétáihoz, amiket még az USA se tud kivédeni! Felbecsülhetetlen mennyiségű ásványi kincsekkel, nyersanyaggal rendelkezik, és a világ egyik legfejlettebb és legnagyobb országának, a gazdaságának (Kínának) a támogatása! És nem mellesleg több mint 140 millió emberanyaggal rendelkezik! A hiperszonikus rakétái a világon a leggyorsabbak, és a legnagyobb hatótávolságúak, és a pályájuk a műholdas irányítás miatt, számítógéppel kiszámíthatatlan! Szóval az USA – val (a több trillió dollár államadóssággal, és a dollár túlnyomtatásával), az egész nyugat (a világháború óta nem látott inflációjával) hamarabb fog elbukni, mint az oroszok!
Amcsi film
2022-09-12 at 02:47
Nem olyan jelentős ez a fukrán siker, mint amekkorára felnagyítja a zselé. Már az egész világ kitalálta az aljas szándékait: még több pénzt csikarni ki a Nyugati világból, ( az ál- sikerekre hivatkozva) hogy azzal elsősorban önmagukat gazdagítsák a zselé és közvetlen környezete. Nem véletlen az, hogy többségük színész vagy a filmiparban dolgozott, mind nagyon gazdagok ( us pénzből) és vagy kettős, vagy hármas állampolgárok( gondolom, a harmadik is egyértelmű itt mindenki számára) . A saját életüket nem teszik kockára. Az a szerepük, hogy az egyszerű, uk áldozati bárányokat hajtsák ( ha kell, erőszakkal is) a vágóhídra. Ezért végezték ki azonnal azt az ukrán tisztet, aki még a konfliktus elején, Kijev ( Kőjje, magyarul, amikor mi még ott laktunk Álmos fejedelem idején) megközelítésekor a békés megoldásról tárgyalt volna az oroszokkal. Már akkor lehetett látni, hogy zselé nem békét akar, hanem háborút.
Minket csak etetnek ezekkel a hírekkel.
csakafidesz
2022-09-11 at 22:53
Hitler is arról álmodozott, hogy Moszkvában fogja tölteni a karácsonyt. (A Wehrmacht jóval fegyelmezettebb volt, mint ez az ukrán csürhe.)
csakafidesz
2022-09-11 at 22:52
Ballib 2022-09-11 at 18:01
Az oroszok már 20 éve gyártanak chipeket, ráadásul kb. az Intel Pentium szintjén.
Patriot
2022-09-11 at 22:06
“Magyar idő szerint kb 19 órakor teljes Ukrajna felett légiriadót rendeltek el. Cirkálórakéták kilövéséről számoltak be a Kaszpi-tengerről és a Fekete-tengerről. Ukrajna legtöbb régiójából áramkimaradásról számoltak be. ”
Ezzel kellett volna kezdeni.
De ami késik nem múlik!
Kopanyi Ferenc
2022-09-11 at 20:56
Magyarorszag 1/31 es resze.. Ujrajna kb 600 000 km2 annak 0.5%-a..
punk csávó
2022-09-11 at 20:31
Engem az a 12 ezer négyzetkilométer zavar, amit a hazámból ellenőrzés alatt tartanak.
Mekkelek
2022-09-11 at 20:27
Az ukrán csapatok már Kamcsatkáig is ellátnak.
Csak nehogy az oroszok lekaszabolják az előretolt seregeket.
Tények
2022-09-11 at 19:07
lexarom a zongoristát
Iref
2022-09-11 at 19:02
Feltételezve, de meg nem engedve. Ha ilyen ütemben haladnak előre az ukránok,akkor tavasszal tőlük vesszük a szibériai olajat?!
Bár minden lehetséges, de London bukmékerei nagy odsszot adnának a fenti lehetőségre.
Ennyi. Karácsonykor, a kemény hidegben, tisztábban látunk!
ViAM
2022-09-11 at 18:53
Oriental 18.31.
A Vadhajtásokon elolvashatod, figyelmedbe ajánlom Nógrádi dr. gondolatait is.
Habcsók
2022-09-11 at 18:51
Van itt olyan, aki tudja, hogy a kínai dzsunkákon gyártott chipek nem jutnak el Oroszországba. (miért?) Ezért az oroszoknak vége. Szerintem ez ijesztően nagy butaság. Az oroszok általában sokan vannak, de számos okos ember is van köztük. Az oroszok kézben tartják a háborút. Ne fogadj ellenük!
ViAM
2022-09-11 at 18:51
Oriental 18.31
https://www.vadhajtasok.hu/2022/09/11/kadirov-visszaszerezzuk-a-varosokat-harkov-iranyaban-hamarosan-konkret-eredmenyeket-l
https://www.vadhajtasok.hu/2022/09/11/nogradi-gyorgy-putyin-jelenleg-az-eleteert-kuzd
XX
2022-09-11 at 18:41
És mi lesz, ha bekerítik a fele részben már zsoldos hadsereget, és nem lesz kiút semerre?
Nekem nagyon gyanús amikor egy katonai erő ilyen mélyen az ellenség vonalai mögé tud egy keskeny sávban hatolni úgy, hogy mindkét oldalon az ellenség tartja állásait legalább 100 km hosszban.
Patriot
2022-09-11 at 18:36
Ilyen ellenszenvet még nép nem vívott ki magának mint ez az ukrán lator állam. CNN már nyilván gyártja a felvételeket a tömegsírokról,megkínzott kiskutyákról,meggyalázott apácákról..meg ami eszükbe jut borzalmaról amit az oroszok elkövettek.
Hoppá
2022-09-11 at 18:35
Egy csapat könnyen kaphat gólt, ha teljesen kitámad. Gyanús ez az ukrán blitzkrieg!
Hm
2022-09-11 at 18:32
“Ukrajna több területet szabadított fel öt nap alatt, mint amennyit Oroszország április óta összes művelete során elfoglalt”
Akkor az ukrán csapatok már Moszkva alatt vannak?
Orientál
2022-09-11 at 18:31
Érdekes hogy egyik háborús féltől sem olvashatunk a csecsenekről mostanában ,maguk a csecsenek sem nyilatkoznak a háborús harcaikról.
János
2022-09-11 at 18:26
Kár itt csuklóztatni egymást elvtársurak❗
Majd ott eldöntik az illetékesek tavaszig. Türelem, türelem…
Gottwald Zsolt
2022-09-11 at 18:24
Ha nyugati-ukràn-soros médiàk àltal felépitett hireket olvasom, akkor azt kéne hinnem, hogy az ukràn (amerikai-eu-sorosista) haderök màr gyakorlatilag Moszkva alatt àllnak, és Putyin szarrà van verve!
Legutoljàra a hitleri nàci propaganda harsogta ugyanezt, szinte ugyanilyen stilusban! Aztàn szarrà verték öket!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-09-11 at 18:23
2022-09-11
Az ukrán fegyveres erők hivatalos veszteségei négy napon át több mint 12 ezer embert tettek ki
Bejelentették az Ukrán Fegyveres Erők veszteségét a Harkiv és Nyikolajev-Kryvij Rih irányokban elkövetett négynapos támadási kísérletek során.
Annak ellenére, hogy az ukrán csapatoknak sikerült megszerezniük az ellenőrzést Harkiv régió nagy része felett (és emellett a Herson és Krivoy Rog régiókban is történtek támadási kísérletek), az ukrán fegyveres erők óriási veszteségeket szenvedtek el, amelyek egyenértékűek az ukrán fegyveres erőkkel. 5 ezred.
Hivatalos adatok szerint mindössze 96 órányi konfrontáció alatt az ukrán csapatok Nyikolajev-Krivoj Rog és Harkov irányban több mint 12 ezer embert veszítettek, ebből 4 ezren pótolhatatlanok, további 8 ezren megsebesültek. Az ukrán hadsereg ilyen hatalmas veszteségei egyértelműen jelentősen meggyengítették az ukrán fegyveres erőket, ami lehetővé teszi annak biztosítását, hogy a szövetséges erők számos területen hatékonyan hajtsák végre a harci feladatokat. Ráadásul nyilvánvaló, hogy az ilyen veszteségek sokkal nagyobbak lehetnek, mivel harci helyzetben nem lehet pontos adatokat szerezni.
Nem ismert, hogy az ukrán csapatok melyik irányban szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, ma azonban ez az egyik legnagyobb veszteség az ukrán fegyveres erőknek az NMD kezdete óta, és valószínűleg. éppen ezért Kijev nem akarja kommentálni veszteségeit.
https://avia.pro/news/oficialnye-poteri-vsu-za-chetvero-sutok-sostavili-bolee-12-tys-chelovek
Még 200 óra, és egy emberük sem marad az 50.000-ből!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-09-11 at 18:19
AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK HALÁLOS CSAPDÁBA ESTEK LIMAN KÖZELÉBEN. RÉSZLETEK 2022.09.11
A kozák egység harcosai továbbra is visszatartják az ellenség támadását a Krasnolimansky vonalakon. A srácaink mindent megtesznek, hogy megakadályozzák az ellenség behatolását Krasznij Lymanba. Az orosz hadsereg tüzéreivel való egyértelmű interakciónak köszönhetően az ellentámadás első tengelye lelassult, egyes területeken pedig teljesen leállt. A ” STORM News ” távirati csatorna szárazon és röviden közvetíti a harcosok üzenetét: “Foggal kapaszkodunk”. – A Vörös Limanról. Az ukrán fegyveres erők még nem tudnak átkelni a folyón. Ha Raygorodokból tudnak átkelőket létesíteni a járművek számára, akkor a mieinknek nehéz lesz. De egyelőre a szövetséges erők ezt nem engedik meg nekik. A Liman alól egy hópárductárs azt írja, hogy még él, és ott tartanak. Krasny Lyman kapcsolatban. Bátor harcosok és parancsnokok arról számolnak be, hogy tüzéreinknek sikerült a földhöz szegezni az ellenséges egységeket. Szülőföldemen, Szeverszkij-Donyecen keresztül történő átkelés csapdává vált a rezsim alakulatai számára. Most az ukrán fegyveres erők tevékenysége csökkent. Lássuk, hogy megy. Az aktuális helyzetről eddig az óráig részletesebb információ a ” VIHARÚIR ” zárt távirati csatornán érhető el . A helyzet 30 percenként változik. Továbbra is figyelemmel kísérjük a helyzetet.
https://rusonline.org/donbass/vgryzaemsya-zubami-vsu-ugodili-v-smertelnuyu-lovushku-pod-limanom-podrobnosti
Kakukk
2022-09-11 at 18:14
Это сказка.
P@csenszkij
2022-09-11 at 18:09
Február óta az oroszok elfoglaltak összesen 100.000 km2-nyi területet. Ebből most vesztettek 3000 km2-t, azaz az elfoglalt terület 3%-t. Komoly 😀
Ellenben a Krímet és DNR, LNR területét NYOLC év alatt nem bírta visszafoglalni az EU/USA fegyverekkel, tanácsadókkal, zsoldosokkal, információkkal megtámogatott hohol hadsereg.
Erről nyilatkozzon a p@cszongorista, ezt miért nem sikerült visszafoglalni, ha akkora erőben vannak! Nyolc év alatt!
Ghandi
2022-09-11 at 17:51
Mélyen benyomultak az orosz arcvonal mögé… Kérdés, hogy kijutnak-e onnan valaha? Talán csak arról szól a nagy ukrán siker, hogy a Nyugat hajlandó legyen még sok milliárdot belefeccölni az ukrán fasisztákba… Megkapják a pénzt, aztán hullanak tovább, mint a legyek?
Ungarn über alles !
2022-09-11 at 17:50
mintha már többször említettem volna a héten bizonyos harapófogó nevű, igen hasznos szerszámot…
Ancsin Attila
2022-09-11 at 17:41
Ez a nagy előrenyomulás,nagy pofára esés lesz!!!!
István
2022-09-11 at 17:35
Nagyon érdekes.
Jó, hogy nem vagyunk benne.
Nem a mi háborúnk.
Játékos
2022-09-11 at 17:35
nekem kamunak tunik, de gondoltam bemasolom:
“A katonai szakértő szerint csak nyílt terepre csalták az ukrán nehézfegyvereket az oroszok”
Cassandro
2022-09-11 at 17:30
Gondolkozzunk már és számoljunk!
Valami nem stimmel az ukránok által most visszafoglalt 2500 km2-el, amelyről azt mondják, hogy nagyobb terület amelyet a ruszkik a háború alatt elfoglaltak. Nos! Csak összehasonlításként! A 2014-ben annaktált Krím területe 27 ezer km2. A mariupoli tengerparti sáv éa a herszoni területek ennél nagyobbak. természetesen nem lebecsülve az ukik Harkov környéki sikereit. Szóval az ukik területi nyeresége fontos tényező de a nagysága elenyésző. 5 budapestnyi terület.
Ghandi
2022-09-11 at 17:26
És ha az oroszok is bevetnek modern fegyvereket, vajon akkor is ünnepelni fog Nyugat őszentsége? Pedig kénytelenek lesznek, ha jutni akarnak valamire…