Keresetlen jegyzet Urbán Flóriról, a piás focistából lett alpári edzőről, akit maga Orbán Viktor nem enged érvényesülni. Vagy inkább: “Urbán valójában csak irigy a kiválaszott, és gyakran hozzá hasonlóan kókler gyűrűhordozókra, mert neki nem jött be a Jobbik (mint anno az, hogy Belgiumba igazolt), a Fideszhez meg már túl másnaposan ébredt.”
Kálmán Olga a Xénia-láz, az úttörő-űropera legszánalmasabb pillanatait idéző habcsók-ruhakölteményeiben olyan letagadhatlan, elemi tudatlansággal viszonyul a külvilághoz, mintha Pirx-kapitány bájosan naív, vérnarancsvörös asszistensének asztrálteste lenne, aki olyan ép ésszel követhetetlen mondatokra tud rácsodálkozni az ezredik drakvúf támadás után, mint “oldara kell, ívben kanyarodni”, “engedjétek ki az oxigént a világűrbe és az égés megszűnik”. Így válik jelentékeny díszletelemmé Simicska propagandatévéjében Urbán Flóri, a magyar futball legsértettebb medvedisznóembere, akinek csak Ancelottihoz mérhető trénerkarrierjét Orbán Viktor futballdiktatúrája tette roncsra.
Mert hiába a megkérdőjelezhetetlen szakmai múlt, hiába a könyörgés, mégsem kaphat egy átkozott NB1-es csapatot ez a jóember. A magyarfoci lánglelkű Kolumbuszát eképpen próbálja ellehetetleníteni a világtalan felcsúti mini-Mugabe, nehogy a korszakos innovátorzseni véletlenül felfedezze: a földlabda igenis gömbölyű, de kurvára nem síkföld, ahogy a Váli-völgyben hiszik azt. Így lett Flóri állandó, bentlakásos vendége az ország elsőszámú pszichiátriai kibeszélősójának, ahol bárki, élő egyenes adásban adhat számot a legkülönbözőbb mentális válságáról.
Urbán azért is különleges egyede a kilencvenes évek rongyrázó vadkapitalizmusának, mert életművében aranymetszésbe kerül a pénzéhes proligengszterek vérszomja és a Kovi-pornóból kilépő úriemberek eleganciája.
Az őstoposz miszerint: “tűzzel, szívből, szenvedélyből játszani”, amiről Urbán általában hörögni próbál, amit joggal nevezhetünk a magyarfoci legfőbb populista vezérszólamának, nem más, mint suhancos vágy, férfinosztalgia a léhűtésre, a tét nélküli lődörgésre, a masztiszagtól bűzlő iskolai fiúöltözők alfahímjeinek erőfölényére, a kivételezett, kiválasztott státuszra.
Egészen pontosan arra, hogy a mutter hagyjon játszani a telepi dühöngőben, míg a fater haza nem ér a gyárból, a kétésfélszoba-betonszarkofágba, hogy lekiabáljanak a grundra: “hülyegyerek hozzá’ má’ fel két doboz nagybányait, apádnak!” Bár ennek is megvan a maga külön öröme, mert le lehet inni a habot. Ez pontosan ugyanaz az prousti magány, amit Gyárfás érezhet vezetőszáron bandukolva a csurma felé.
Öröklődnek, torzulnak az izmusok, apáról-fiúra szállnak, az első bőrbogyesz szétkopik, a grundot kinövik a kisfiúk és érett férfiként a telepek inzaghiai egyenesen a fémpultos talponállóból indulnak a válogatott meccsre, ki a fasza gyerek, ha nem én alapon. De Flóri ezt is megtehette a címeres mezzel, mert a vadkelet proligengsztereinek taotekingjét, a G-play örökzöld utcahimnuszát ő gyúrta sportemberi életfilozófiává.
A következő lírikus intermezzo szintén, minden áthallásával igazolja, hogy ennek a magyar nagygenerációnak nem Zidane, Desailly vagy Romário volt a mestere, hanem Portik Tamás:
“De ma övé a pálya, meg az utolsó játszma, / És golyóálló a nagykabátja, / De a nagymenő is ember, túl sok volt minden, / Tudod nagy ez a hajtás fáradt a szíve, / Egy igazi gengszter legszebb álmát / Darabokra tépheti egy jugoszláv gránát.”
Na az a bizonyos “jugoszláv gránát”, minket is összemarcangolt 1997-ben, nem feledjük azóta sem. Mert igen, ezek a nyomorult homo-kádárikuszok, akik kiláncolt kutyaként voltak elzárva a “jólléttől”, úgy, mint az “Itt a szabadság” című méltatlanul elfeledett passiójátékban a nyócker sötét lidércei. Ezek a félállatok a mai napig vérig vannak sértve, mert nekik csak a Fabulon jutott, és mennek, szállnak a fényre, mert annyi még megmaradt az adattárolójukban, hogy a kilencvenes évek prosztó posztkomcsi médiájában ezt simán meg lehetett csináni.
Sztárok voltak és ömlött a végtelen szponzoráció az Adidastól, a Fubutól, az Umbrotól és az összes, a vadkapitalizmus kiaknázhatatlan lehetőségeire ráébredő multitól, amik az agresszív piacosítás keretein belül valójában a salgótarjáni diszkóba próbálták eladni a felmárkázott textilhulladékot a sok Hawks-kabátos vébékázó révvikingnek. Ha tényleg úgy van, ahogyan Flóri gondolja, azaz személyesen Orbán Viktor nem engedi, hogy belőle legendás NB1-es edző váljon, akkor hálával tartozunk neki, és kérjük továbbra is tartsa meg jó szokását.
Urbán valójában csak irigy a kiválaszott, és gyakran hozzá hasonlóan kókler gyűrűhordozókra, mert neki nem jött be a Jobbik (mint anno az, hogy Belgiumba igazolt), a Fideszhez meg már túl másnaposan ébredt.
Na emberek, ez volt a legendás Csank-csapat zigótáinak sportpszichológiai mélyelemzése. Szigorú vagyok, de legalább igazságtalan. Ez van. Ezek a szarrágók ezt érdemlik, vagy még ezt sem.
PS/SZDM
Facebook
Twitter
YouTube
RSS