Pesti Srácok

V. Naszályi megrovást kaphat korrupciógyanús ügyei miatt – Karácsony a Fővárosi Közgyűlést is berekesztette, hogy a segítségére siessen

Karácsony Gergely berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését, mert a testület baloldali tagjaival átvonulnak az I. kerületbe, ahol vélhetően zárt testületi ülésen marasztalják el V. Naszályi Márta ellenzéki polgármestert annak korrupciós botrányai miatt.

A vörös segély fontosabb, mint a kerületi szervezeti és működési szabályzat, vagy a demokrácia. Ezt láthatjuk most, hiszen Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlést is berekesztette, hogy a segítségére siessen korrupciós gyanúba keveredett párttársának, V. Naszályi Mártának. A főpolgármester és a testület baloldali része információink szerint a Budavári Önkormányzat épületéhez vonul, hogy nyomást gyakoroljon a V. Naszályi felett bíráskodó fegyelmi bizottságra.

Mint ismert, fegyelmi eljárást kezdeményeznek a korrupciós botrányba keveredett V. Naszályi Márta ellen amiatt a korrupciógyanús ügy miatt, miszerint védelmi pénzt követelhetett a híres Ruszwurm cukrászdától a 2019-es önkormányzati választás előtt. Az I. kerület párbeszédes polgármesterét feljelentette a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós a rendőrségen, mert állítása szerint a polgármester védelmi pénzt kért tőle, emiatt pedig már a rendőrség is nyomoz. V. Naszályi Márta szerint ez nem igaz, ezért ő is beperli a cukrászda tulajdonosát rágalmazásért, és már azt is tudja, hogy mire költi a pénzt, ha megnyeri a pert.

Nem sokkal az ügy kirobbanását követően a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A polgármester tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt is elkövetett volna.

PestiSracok facebook image

Reagált a Fidesz az elviharzó Karácsonyra

– mondta Kovács Péter a fővárosi Fidesz közösségi oldalán megjelent videóban. A polgármester szerint a kerületek lakosságát képviselő polgármestereket faképnél hagyva inkább a botrányokba keveredett párttársának megsegítését választotta, mint hogy az idei utolsó közgyűlésre rendelt munkát végezte volna.

– húzta alá Kovács.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.