
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt három ellenzéki tüntetővel szemben emelt vádat a Budapest Regionális Nyomozó Ügyészség, miután a vád szerint üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg 2018 decemberében a Parlament védelmére felsorakozott rendőröket. A másfél évvel ezelőtti ellenzéki tüntetésen egyébként több baloldali politikus is részt vett, köztük a Momentum-elnök Fekete-Győr András is, aki az ügyészek gyanúja szerint füstgránátot dobott az egyenruhások közé. Úgy tudjuk, ellene még nem emelt vádat az ügyészség.
A történet előzménye, hogy a túlóratörvény elfogadása miatt a baloldali pártok felhívására néhány ezren 2018. december 12-én és 13-án este az utcára, a Kossuth térre mentek. A tüntetők „pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok”, “rabszolgák”, “rohadt geci rendőrök” mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak. Megrongálták az Országház műemlék épületének I-es kapuját, parkokban és környékbeli épületekben tettek kárt, kukákat gyújtottak fel. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint 51 főt állítottak elő, 13-at közülük őrizetbe vettek. Az összecsapásokban 14 rendőr megsérült, 8 rendőrautót pedig megrongáltak a tüntetők.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a fent említett tüntetők közül három személy ellen emelt vádat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) – derült ki Keresztes Imre főügyész portálunknak küldött hétfői közleményéből. A főügyész hangsúlyozta, hogy
a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon – az egymástól elkülönülten – részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, amelyekkel eltalálták a rendőröket, illetve azért, hogy a sorfalat áttörjék, testükkel meglökték a rendőröket, akik ettől hátratántorodtak. A vádlottak ezen erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a biztosítási intézkedés körében előírt feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.
A főügyész emlékeztetett arra is, hogy
a nyomozó ügyészség hasonló ügyekben korábban több személy ellen emelt vádat, amelyek közül a bíróság eddig négy ügyben hozott ítéletet. Az előkészítő üléseken a vádlottak beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság két esetben egy év alatti börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre, míg egy esetben pénzbüntetésre ítélte a vádlottakat, amely ítéletek ellen a vádképviseletet ellátó ügyész súlyosabb büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. A bíróság egy vádlottat – az ügyészi indítványnak megfelelően – egy év börtön fokozatú, végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte, amely a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
Namond
2020-05-05 at 01:03
Nincs ez elkapkodva?
Megvannak még az akták?
Nem kellene nyomozni a pirotechnikai eszközök beszerzési forrása után, még 2-3 évig?
Azt hittem:
Türelem, önmérséklet, ez nem az az idő, majd a járvány után.
Ez lenne az az idő? Nem avas és penészes egy kicsit?
Vagy ez biztosítja a büntetlenséget?
Zsike
2020-05-04 at 22:28
Persze, h Fegyőr megússza! Azért tart hosszan a nyomozás, mert fektetik az aktát, a nép majd elfelejti…megvan ennek az “olajozott menete”! Ügyvédek, bírók “teszik a dolgukat”!
HlusztwisijakGotthard
2020-05-04 at 19:13
Azt igazábólcsak csodálni tudom,aki azt hiszi,hogy majd…
á,dehogy!
oshon
2020-05-04 at 17:21
Az biztos , az hianyzik ilyenkor … egy ilyen szarhazinak rogton adni a fejere , leultetni es ‘bekiserni’ … fogadni lehet hogy rend lenne ! Gyavak a rendorok , egy ilyen gyik csufsagat elvezni … beszarasig verni ezt a tetut ?!
Kacsmarek
2020-05-04 at 17:15
Párt talán a világon sehol nem kapott valódi,demokratikus felhatalmazást,mint a Fidesz.De ilyen pipogya módon sem kormányzott sehol,senki.ülünk a babérjainkon,állandóan védekezünk.Sok rendőr megsérül,kamerafelvétel,tanuk sokasága látta- de a nyomozás ma is “folyamatban”Ellenfeleink látva primitív reakcióinkat,gyengeségünknek tudja be.Néha arra gondolok,Rákosi pajtás kéne a Fidesz mellé vagy 2 hétre nem tovább s minden s mindenki a helyére kerülne. Reakció lenne másik oldalról mélységes aggódás,sivalkodás és kész.Ezt meg így is megkapjuk
Vízöntő
2020-05-04 at 18:44
Rendőrökre támadtak!
Az ilyen esetekben ki is nyomoz?
Nem párt kormányoz, hanem a Kormány, az ügyészség meg az Országgyűlésnek számol be nem a Kormánynak!
vélemény
2020-05-04 at 16:19
”Az egyik legismertebb zenemű a világon Mozart Don Giovanni című operája. A remekmű elkészülésének körülményei azonban egy mesteri halogató képét vetítik elénk. A zeneszerző a nyitány megírását a végsőkig halasztotta, korabeli feljegyzések szerint, csak a bemutatót megelőző éjszaka komponálta meg, és akkor is csak barátai hosszas unszolására volt hajlandó visszavonulni és végre nekilátni a munkának.”
Az illetékes magyar hatóság is magára ismerhet ebben a történetben, bár elfogadottságát sokkal jobban szolgálná, talán a munkatársak karrierjét is előmozdíthatná, ha minél hamarabb megszabadulna / megszabadulnának ettől a gyakorlattól.
Petőfi kötetet lapozgatván Pató Pál úr helyett inkább a Talpra magyar lenne ajánlható az illetékes munkatársaknak,
továbbá a BIS DAT QUI CITO DAT mondást is bizonyosan ismerik, aztán, de nem utolsó sorban –
a sokat emlegetett magyar jogállamiságot erősítve – a példás gyorsaság helyreállíthatja a joggal elvárható társadalmi rendet.
aladin
2020-05-04 at 16:12
Mikor látunk már valakit az ellenzék sorai közzül, hogy megbüntetik, még soha. Mint ez a nyálas ganéj magyar ellenes Fekete Györ, románniai ügynök. Fekete vagy fehér elmennél te akkor a jó ku a……..ba te rohadék.
csakafidesz
2020-05-04 at 16:11
Egy szebb korban az illetőket a porkoláb elvitte a tömlöcbe ahol száraz kenyeret, vizet és alapos verést kaptak. Ha lehetne itt is némi megkorbácsolással büntetni, nos a Fegyőrék holnap távoznának az országból.
Netta
2020-05-04 at 16:08
Fegyőr ellen vagy megszüntetik a nyomozást, vagy majd felmentik, vagy kap közmunkát, amit nem tölt le.
grimmbusz
2020-05-05 at 08:09
Vagy szimplán elévül, mire odajutnának.
Vízöntő
2020-05-04 at 15:33
“Később a párt elnöke, Fekete-Győr András a hvg.hu-nak elismerte, ő maga is füstgránátot dobott a rendőrök felé. A Momentum elnöke szerint senkit nem bánt a füstgránát,…”
Füstgránát! A kommandósok felszereléséhez is tartozik, harci eszköz, nevezhetjük fegyvernek? Szerintem igen!
Honnan szerezte?
A sarki fűszerestől?
Mire vár az ügyészség? Miért nem emel vádat?
Legalább a sarki fűszerest kapják el, vagy azt se, úgy polkorrekten?
Akkor mi is vehetünk füstgránátot? Hogy lenyomjuk a torkukon, mert “… düh van az emberekben, ezt valahol ki kell mutatni.”, hogy megvédjük a rendőreinket és önmagunkat!
Ènaki
2020-05-04 at 15:10
A tūntetèshez èrtenek,de nagyon. A menydörgős Istennyila csapjon belèjūk.
Kisflex
2020-05-04 at 14:31
Azt nem értem, mi a bánatot kell még vizsgálni. Felvétel van, beismerte, akkor még mire várnak?!
Addig vizsgálják, a végén meg simán felmentik.
Akkor ugye az is bele fog férni -természetesen következmények nélkül, hogy egy momentumos tüntikézésen valaki pofán hajítja ezt a kis b.zit füstgránáttal? Pusztán a szabad véleménynyilvánítás jegyében, szeretetből.
Salamander
2020-05-04 at 14:03
Ehhez a szerencsétlenséghez és a megítéléséhez KÉT ÉV KELLETT?
Atyaég! Persze a [email protected] majd felmentik…
Tutti
2020-05-04 at 13:31
Gyuri bérencei kimentik ezeket ugy ahogyan megvagyon irva.
Ezért ilyen pofàtlanul merészek.
TalEle
2020-05-04 at 13:21
Sajnos, Fegyőr valószínűleg megússza a balhét, csak úgy, mint tavaly előtt az MTVA székháznál randalírozó tettestársai! Egy közepes képességű ügyész kb. fél perc alatt bebizonyította volna, hogy jogsértő módon túlterjeszkedtek a képviselői jogosultságaikon az MTVA székházban cirkuszolók, pedig ezek a betegesen gyűlölködő, ballib politikusok egyre agresszívabbá és gátlástalanabbá válnak! A fake neews médiájukkal „rabszolga törvénnyel” riogatták az embereket, sajnos nem is sikertelenül! Kár, hogy a Fidesz érthetetlen, önfeladó, elnéző politikája miatt, 2022-ben egy egész ország fog nagy árat fizetni…!
sztalin
2020-05-04 at 13:12
A kommunista vezetésű rendőrség nagyon el akarja kenni a szélsőbalos csürhe erőszakos fellépését!!
Mit lehet másfél évig nyomozni egy olyan ügyön ahol az elkövetőt tetten érték, felvétel van róla és be is ismerte????
Mátyás
2020-05-04 at 12:59
Alapos tárgyalás lehet, ha ennyi ideig tart. Ha Fegyőrt felmentik, mert a bíró szerint nem bűncselekmény rendőröket füstgránáttal dobálni, akkor gondolom ezentúl Fegyőrt is megdobálhatjuk bárhol az utcán füstgránáttal.
Nahát
2020-05-04 at 16:10
10/10
Polgar
2020-05-04 at 12:50
Nem sietik el, raadasul a libsi birok felmentik! Berg et? Mar bedugtak, serthetetlen!
Nahát
2020-05-04 at 12:47
A fotók tanúsága szerint Daniel Berg (jelenleg II. kerületi önkormányzati képviselő) is füstgyertyákat dobált. Őt is számon kellene kérni büntetőjogilag. Csak, hogy tudja, mit szabad itt egy amerikai állampolgárnak, és mit nem!
Kelemen Horváth Anna
2020-05-04 at 12:30
Bezzeg Franciaországban már a szigetekre száműzték volna. De szép lenne! Fekete Gy horgászgatna Kanadában, nem is tudom, mit is keres Magyarországon?( Valószínűleg havonta sok milliót)
khm
2020-05-04 at 11:58
2018 december 12-13.
És csodálkoznak,hogy “Napról napra porlik, amortizálódik a demokrácia intézményrendszerébe vetett közbizalom a világban”.
Hozzáteszem Magyarországon,már elég régóta porlik!
oshon
2020-05-04 at 12:50
Magyarorszagon az osszes korrupt ugyvedet , ugyeszt es birot bortonbe kene rakni hosszu ideig , helyukben pedig elhivatott , tisztesseges Magyar jogszolgakat ! Ez tortent romaniaban is jopar esztendeje , es e fiatal elfogulatlan jogaszok kozul ‘kerekedett’ fel a Laura Kovesi – román jogász, 2013–2018 között a Románia Főügyészi Hivatala keretében működő Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezető ügyésze, 2019-től az Európai Ügyészség (EPPO) főügyésze !!! Gondoljanak csak bele holl allnak az olahok a Magyar ugymond jogszolgaltatashoz kepest , ha 2016-ban az akkori roman elnok , Traian Basescu testveret , 4 ev letoltendo bortonre iteltek , mert 600.000 euro fogadott el megvesztegetesekent egy korrupcios ugyben !!! Higyjek el , az olahok mar reg bortonben zartak volna czegledyugyeseket , a szeviep es ehez kotodo birokat , az iszaposokat vagy bortonbizniszeseket … mar reg ! https://www.mediafax.ro/social/mircea-basescu-fratele-lui-traian-basescu-a-fost-condamnat-definitiv-la-patru-ani-de-inchisoare-cu-executare-reactia-fostului-presedinte-foto-15497471
[email protected]
2020-05-04 at 15:37
Látjátuk feleim szümtükhel,
mik vogymuk: isá, por ës homou
vogymuk.
Királytigris
2020-05-04 at 22:19
Mik vogymuk? F…k vogymuk, mert elturjuk…
Nyerő tipp?
2020-05-04 at 11:54
Amnesty, TASZ és az összes faz akcióban.
a)Megszüntetik a nyomozást. Elvégre anarchista ágensekről van szó.
b) Vádat emelnek, de a bíró felmenti.
c) Vádat emelnek, de maximálisan megrovást kap.
d) Vádat emelnek, de csak némi pénzbüntetést kap. (Elvégre “csak” a szolgálatban lévő rendőröket támadta meg fizikailag és gyakorlatilag fegyveresen.)
Na, melyik lesz a nyerő tipp?!
Vizi János
2020-05-04 at 12:08
NYerő tipp: Egyik sem. A vádat képviselő ügyész ellen emel viszontvádat a Fegyőrt védő ügyvéd, burkolt antiszemita gyűlöletkeltés miatt.
Mert ha egy bűnözőről kiderül, hogy nem tartozik a heteró, keresztények közé ( lásd Gyárfi, Bodnár, Tasnádi,) akkor automatikusan előkerül a rasszista viszontvád bunkósbotja.
[email protected]
2020-05-04 at 15:35
Nehéz választani, annyira szimpatikus mindegyik.😫🤪
Királytigris
2020-05-04 at 22:17
Az ügy 10 évig elhúzódik, aminek végen ezt a f…t a sorosi sameszes bíróság felmenti.
dajkstra
2020-05-05 at 08:29
d’lesz az ítélet de sok gyereke miatt 1oo évre felfüggesztik a havi 1o forintos törlesz tést.Továbbra is undorodom tőle és elvtársaitól.
A Nagy Testvér figyel téged
2020-05-04 at 11:44
Bezzeg ElQúró Fletó pribékei, gyorsan lezavarták a koncepciós pereket, nem töketlenkedve évekig, súlyos büntetéseket kiróva a kilőtt szemű megvert legtöbbször ártatlan tüntetőkre!
Vica
2020-05-04 at 11:48
Brüsszel, – a NAGYTESTVÉR nem csak figyel, de bénít is! Ezt ne felejtsük el, amikor kritikát fogalmazunk meg meggondolatlanul!
[email protected]
2020-05-04 at 15:33
Ha lehet tőlük tanulni, akkor kell is tőlük tanulni és a tanultakat sürgősen alkalmazni.
Valszeg, akkor EU komform volt minden cselekedet.
Straszburg szájkosáron volt.
oshon
2020-05-04 at 11:22
Ha kinaba engedte meg volna maganak mindezt amit Magyarorszagon tett , mar reg a hideg falak kozott toltene eletet … a legjobb esetben , de Magyarorszagon sport a nemzetgyalazas es a magyarellensegeskedes , ruhes tetves kutya !
Nahát
2020-05-04 at 12:46
Dehogy lenne a hideg falak között! A “Bodies” nevű hullagyalázó kiállítás kiállítási tárgyaként mutogatnák kipreparálva világszerte.
Igazmagyar
2020-05-04 at 13:51
Így is van, csináljuk mi is úgy mint egy kommunista diktatúra, nem igaz hogy itt szórakozunk az EU dolgaival!
politikai koszfészek
2020-05-04 at 11:01
Nem túl korai? Alig másfél év telt el. Sebaj, legalább tárgysorozatba veszik.
[email protected]
2020-05-04 at 15:30
Sorszámot kell húzni!
Rend a lelke mindennek.
Vicc a köbön, röhejes gittegylet.
Kinek a pártján is állnak???
Mária néni
2020-05-05 at 13:47
Aranyoskáim !
Nyomozgatunk, nyomozgatunk egy kis dombra lecsücsülünk, hopps….
gyurcsányiviktor
2020-05-05 at 14:29
Magyarországnak – a magyar nemzetnek – nincs már belső ellenzéke. Felmorzsolták.
Magyarországnak, már csak belső ellenségei vannak, “hála” soros-egy-g…-disznó-nak.
Jól látható a cél – a már évszázadok óta gyakorolt politika, a magyar nemzet végleges megosztása és polgárháborúba taszítása, hogy azután az ország egy nevető harmadik – általában az alapvetően faji alapon szerveződő háttérhatalom által pénzelt ellenségünk – ölébe hulljon.
Babi
2020-05-05 at 17:12
Hu de igaz. 56-ban is az volt az uszítõk elbújtak,az ártatlanok meghaltak
Nehogy mar ismételjen ez a szenny banda. Taknyosok nem.is éltek akkor. Jol.megbüntetni ugy h ne felejtse el. De langyi-banygyi birõsag türi?