Pesti Srácok

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálódhat a külföldi rendbontók ügyében

null

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) vizsgálatát kérte a feljelentéseiről elhíresült Tényi István a szerda óta zajló erőszakos tüntetések kapcsán, miután kiderült, több külföldi személyt is őrizetbe vettek. Ezeknek a személyeknek közük lehet ahhoz az uszító csoporthoz, amely a tömeget szándékosan felhergelte a Parlamentnél.

Ismert, a túlóratörvény elfogadása miatt a baloldali pártok felhívására néhány ezren szerdán és csütörtökön este az utcára mentek, hidakat szerettek volna foglalni, a Fidesz-székházat megtámadni; végül a Kossuth téren az Ország Karácsonyfáján álltak bosszút. A tüntetők “Pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok”,“Rabszolgák”, “Rohadt geci rendőrök” mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak. Megrongálták az Országház műemlék épületének I-es kapuját, parkokban és környékbeli épületekben tettek kárt, kukákat gyújtottak fel. Még tart a kárbecslés, az viszont már tudható, hogy kétmillió forintot tett ki a takarítás költsége, ugyanis egy köbméter darabos hulladékot szedtek össze utánuk. Bónuszként még a rászoruló gyerekeknek szánt szánkókból is elloptak ötöt a tüntetők.

Fotó: police.hu

Ötvenegy előállítás, tizenhárom őrizetbe vétel

PestiSracok facebook image

Az elmúlt két napban a BRFK tájékoztatása szerint 51 főt állítottak elő, 13-at közülük őrizetbe vettek. Az összecsapásokban 14 rendőr megsérült, 8 rendőrautót pedig megrongáltak a tüntetők. Úgy tudjuk, több külföldi állampolgár is van az őrizetbe vettek között. Rendőri forrásaink szerint a felhergelt tömeget valakik felpiszkálták belülről, ezt az uszító magot pedig egy nagy akarategységben, koncentráltan, komoly fizikai erőkifejtéssel fellépő csoport alkotta. Miattuk kellett végül bevetni a könnygázszóró palackokat is, majd a megújuló támadás miatt később még egyszer. Noha ezzel kapcsolatban nincs közelebbi információ, feltételezhető, hogy az őrizetbe vett külföldieknek is van közük ehhez a csoporthoz. Itt érdemes felidézni Gulyás Gergely szavait a csütörtök délelőtti Kormányinfóról, ahol politikai aktivistákat és Soros György kitartottjait említette a szerdai rendbontással kapcsolatban.

A fentiekre tekintettel a feljelentéseiről elhíresült Tényi István közérdekű bejelentéssel fordult az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz (AH), hogy vizsgálják ki, fennáll-e külföldi szervezet, vagy személyek részéről nemzetbiztonsági kockázat.

A szerda óta zajló tüntetésről itt, itt, itt és ittolvashatnak.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.