Válaszúthoz vezetett Ferenc pápa „fékevesztett zűrzavara”

Ferenc pápát konzervatív oldalról leginkább a migrációval kapcsolatos megnyilvánulásai miatt szokták bírálni, pedig ennél durvábbakat is mond és cselekszik. Ezek azonban nincsenek annyira szem előtt, hiszen a hírfogyasztók többsége nem különösebben foglalkozik a vallással és az Egyház évezredes építményét működtető dogmatikával. Jelenleg azonban már a vallásos élet alapjait képező hét szentség közül kettő körül folyik a vita, és megy a taktikázás. Ferenc pápa rövid uralkodása alatt az Egyház hasonló, vagy talán még aggasztóbb, szakadás közeli állapotba sodródott, mint amilyet XVI. Benedek egyszer már bölcsen meg tudott akadályozni. Egyre élesebb a helyzet, és a viták ívét látva, közeledik az idő, amikor mindenkinek választania kell a hagyományos, kipróbált értékek és a Ferenc pápa által elindított „új reformáció” között.

Ferenc pápa már 2016. szeptember 5-én magánlevélben fejezte ki elismerését az argentin püspöki konferencia Buenos Aires-i régiós püspökeinek, amiért úgy értelmezték az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdítást, hogy valóban áldozhatnak az új partnerrel nemi életet élő elváltak. Az ügy az Amoris Laetitia 2016 áprilisi nyilvánosságra hozatala óta borzolta a kedélyeket, mivel félreérthetően fogalmazott, és a konzervatív püspökök azóta kifogásolják, hogy a házasság, valamint ezt érintve a gyónás és a szentáldozás szentségének ellentmondóan is értelmezhető. Az Egyház törvényei szerint ugyanis az örökre tett eskü valóban örökre szól, a szentségi házasság felbonthatatlan, így akkor is házasságtörésnek, azaz súlyos bűnnek számít az új partnerrel folytatott nemi élet, ha a házastársak elhagyták egymást. Az Egyházi Törvénykönyv 915. kánonja is világosan fogalmaz ezzel kapcsolatban:

A szentáldozáshoz ne engedjék a kiközösítetteket és az egyházi tilalommal sújtottakat a büntetés kiszabása vagy kinyilvánítása után, de ne engedjék oda azokat az egyéb személyeket sem, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak.

Megnyilvánult ez ügyben II. János Pál pápa is az 1981-es Familiaris Consortio című apostoli buzdításában:

A szentségi házasság iránti tisztelet, valamint a házastársak és családtagjaik, illetve az egész hívő közösség megbecsülése tiltja, hogy a lelkipásztor bármilyen oknál fogva, vagy bármilyen lelkipásztori megfontolásból valamilyen szertartással hozzájáruljon az elváltak második házasságához. Egy ilyen szertartás ugyanis azt fejezné ki, hogy az új házasság érvényes szentségi házasság, és ezzel tévedést okozna a korábbi, érvényes házasság felbonthatatlanságára vonatkozóan.

Miközben a világsajtó nagy része a tenyerén hordozza Ferenc pápát, az Amoris Laetitia vitája kapcsán már a „félelem légköréről” beszélnek az Egyházban. (fotó: businessinsider.com)

„Alkotmánysértés” az Egyházban

Az egyházi törvénnyel és a korábbi tanítással is szembemegy tehát Ferenc, aki valóban úgy értette az Amoris Laetitiát, ahogy a konzervatív egyházi vezetők attól tartottak. Azóta Máltán, Németországban és Belgiumban is a pápai buzdítás liberális értelmezése nyert teret, a brazil püspöki kar ennél visszafogottabb volt, míg a lengyel püspöki kar, valamint az afrikai és egyes amerikai püspökök kategorikusan elutasították a házasságtörők áldoztatását. Magyarországon a püspöki kar nem foglalt állást, azonban Erdő Péter esztergomi érsek határozottan kiállt a következetes, konzervatív vélemény mellett:

Ami az elváltakat és polgárilag újraházasodottakat illeti, helyes a lelkipásztori kísérésük – ez a kísérés azonban nem hagy kétséget a házasság felbonthatatlanságának igazsága felől, amelyet maga Jézus tanított. Isten irgalmassága bocsánatot kínál fel a bűnösnek, de megtérést kíván.

Így állhatott elő, hogy bizonyos országokban, sőt egyházmegyékben áldozhatnak az újraházasodottak, máshol viszont nem. Négy bíboros – Walter Brandmüller, Raymond L. Burke, Carlo Caffarra, és Joachim Meisner – előbb levélben, majd egy hagyományos beadványformában, az ún. dubiában feltett öt kérdés által akarta tisztázni a lehetséges félreértéseket 2016 őszén (erről ITT írtunk bővebben). A dubia nem példátlan a katolikus egyház történetében, az viszont igen, hogy a pápa figyelmen kívül hagyja, és nem válaszol rá – ahogy történt. A bíborosok erre reagálva – szintén példátlan módon – nyilvánosságra hozták a dubia tartalmát a hívek eligazítására.

A „dubia bíborosok”: Raymond Leo Burke (balra fent), Walter Brandmüller (balra lent), Carlo Caffarra (jobbra fent), Joachim Meisner (jobbra lent); fotó: lifesitenews.com

Nem sokkal később Meisner és Caffarra bíborosok elhunytak tavaly júliusban, illetve szeptemberben, de december elején a hiteles tanítóhivatali megnyilatkozásokat közlő pápai közlönyben is megjelent a pápa jóváhagyása az argentin püspöki kar liberális értelmezésére. Ezzel a kérdés eldőlt, a vita azonban most lángolhat fel igazán, hiszen a katolicizmus egyik szentsége, ősrégi hagyománya forog kockán. További aggasztó újítás, hogy „hiteles tanítóhivatali” megnyilatkozásokká korábban csak hit- és erkölcsbéli rendelkezéseket tettek, egyházfegyelmieket nem. Egyesek szerint Ferenc pápa csak úgy tudja keresztülnyomni a változtatást – és ezt meg is teszi –, hogy hivatalos tanítássá emeli, holott azt még a támogatói is csupán a lelkipásztori gyakorlat módosításának tekintik. Demokratikus hasonlattal élve: az elváltak áldoztatásának hívei csak csendben megszegnék az alkotmányt, Ferenc pápa viszont hozott egy alkotmányellenes törvényt, hogy biztos lehessen az akarata érvényesülésében.

Előbb papok és hittudósok, majd püspökök vitatták a pápai tanítást

Alig egy hónap múltán, december 31-én megérkezett a hivatalos reakció (magyarul ITT olvasható): közleményben korrigálta az Egyház három aktív, kazahsztáni püspöke a pápai tanítást, és tiltakoztak „a jelenlegi fékevesztett zűrzavar” ellen, amelyet szerintük az Amoris Laetitia liberális értelmezése indított el. Tomasz Peta, Jan Paweł Lenga és Athanasius Schneider püspökök szerint az országonkénti eltérő értelmezés összezavarja a híveket, a mostanra hivatalossá vált liberális értelmezés pedig idegen a katolikus hittől, és elősegíti a válások további terjedését az Egyházban.

Nem megengedett igazolni, jóváhagyni, vagy legitimálni akár közvetlenül vagy közvetve válást és házasságon kívüli tartós szexuális kapcsolatot az »elváltak és újraházasodottak« szentáldozáshoz engedésének szentségi gyakorlatán keresztül, amely olyan gyakorlat, ami idegen a katolikus és apostoli hit teljes Hagyományától

– írják közleményükben a püspökök, akikhez kedden csatlakozott két olasz püspök, Carlo Maria Viganò és Luigi Negri.

Tomasz Peta (balról), Jan Paweł Lenga és Athanasius Schneider püspökök (PS montázs)

Tomasz Peta asztanai érsek az Amoris Laetitia kibocsátását megelőző, hasonló témákat feszegető, 2015-ös családszinóduson is keményen fogalmazott:

Valami repedésen át a Sátán füstje behatolt az Isten házába.

Az első korrekciót azonban nem a három püspök adta ki, hanem hatvankét katolikus pap és tudós. Ebben azt írták, hogy az Amoris Laetitia apostoli buzdítás, valamint Ferenc pápa más kijelentései, tettei, és mulasztásai eretnekségek terjedését indították el. Hozzátették:

[…] azért adjuk ki ezt korrekciót, hogy megvédjük a katolikus testvéreinket – és azokat az Egyházon kívül, akiktől a tudás kulcsa nem vehető el – annak reményében, hogy megakadályozhatjuk olyan tanok további terjedését, amelyek valamennyi szentség profanizálódása és Isten Törvényének felforgatása irányába hatnak.

Ez a korrekció önmagában is hatalmas szenzáció volt, noha a sajtó ezt nem akkora felhajtás kíséretében közölte, mint Ferenc pápa migrációpárti megnyilvánulásait. Tény viszont, hogy utoljára több, mint 700 éve került hasonló helyzetbe pápa, azonban XXII. János pápa a halálos ágyán visszavonta a korrekció által tévedésnek minősített tanításait.

forrás: katolikusvalasz.blog.hu

A Ferenc pápánál több esetben is felmerülő, zavart keltő kétértelműség természetesen Magyarországra is begyűrűzött, és a jelen cikkben tárgyalt teológiai kérdéseknél sokkal jobban mediatizált migrációs válság ügyében is megnyilvánul. Idehaza Beer Miklós váci megyéspüspököt hordozza tenyerén a haladó sajtó a véleményéért, a decemberi HVG-interjújáról írt cikkem pedig, ennek megfelelően, alaposan kiverte a biztosítékot ugyanott. Előbb a püspökkel közeli kapcsolatot ápoló Szemlélek blog reagált rá, majd a Válasz.hu is szükségét érezte külön cikkben egy az egyben megismételni a Szemlélek cikkét, végül a Hír TV Csörte című műsorában is kifogásolták, ahol a „nem konzervatív” és a „politikai keresztény” még a legenyhébb jelzők voltak. Horn Gábor szerint lehetne ilyen kérdésekről izgalmas vitákat is folytatni, ez a cikk viszont „ocsmányság” volt, míg a HVG-s Hont András „hányingert keltő, lumpen procsadéknak” minősítette annak ellenére, hogy úgy véli, bárkit, tehát püspököt, pápát is lehet kritizálni.

Egy dolog van, ami az összes reakcióból kimaradt: a cáfolat. Cikkemben a püspöktől idézett mondatokkal illusztrálva, világosan olvasható a problémás kijelentések kritikája: Beer Miklós a tömeges migráció elutasításába emberi értékrangsor alapú elutasítást lát bele, lehajléktalanozza Jézust, holott nem volt az, Krisztus kereszthalálában pedig az elpusztítását, azaz holokausztot lát a megváltás műve helyett. A kritikák cáfolatára egyetlen szó sem jutott az amúgy bőszen minősítgető, terjedelmes ellenreakciókban. Csupán egyetlen kérdésben állt bele az általam és Horn Gábor által is óhajtott vitába a Szemlélek. Beer Miklós helytelenítette, hogy Magyarország kimondottan a keresztényeknek segít a válságövezetekben, mondván Krisztus minden emberért halt meg, tehát a keresztényekért, muszlimokért, sintoistákért, buddhistákért, nemhívőkért is. A Szemlélek ehhez hozzátette, hogy mindenkiért, nem csak a választottakért, és nem csak a hívőkért. Csakhogy – amint a kifogásolt cikkben is jeleztem – igaz, hogy mindenkiért halt meg, de éppen azért, hogy mindenki keresztényként üdvözülhessen, és ne muszlim, sintoista, buddhista vagy nemhívő legyen. Ha katolikusként nem abban hiszünk, hogy a katolikus tanítás az igazság, akkor – ahogy Beer Miklós fogalmazott – „baj van velünk”.