Pesti Srácok

Van olyan DK-s, akinek jó a keleti vakcina – vajon meddig maradhat a párt tagja?

Van olyan DK-s, akinek jó a keleti vakcina – vajon meddig maradhat a párt tagja?

Nagy-Huszein Tibor DK-s politikus a közösségi oldalán tudatta, hogy már védett a koronavírus ellen, ugyanis mindkét védőoltást megkapta. A Csongrád-Csanád megyei politikus pártja kommunikációjával, de inkább fogalmazzunk úgy, hergelésével teljesen szembemenve keleti vakcinát, egészen pontosan a Szputnyik V mindkét adagját kapta meg. Komoly kérdéseket vet fel a politikus posztja: vannak még normálisok a Gyurcsány-pártban? Esetleg az egész narratívájuk blöff és mindannyian öles mozdulatokkal taszítanának félre mindenkit, hogy kapjanak oltást, akár kínait vagy oroszt? Bocsánat, ez már megtörtént. Mindenesetre kíváncsian várjuk, meddig lesz elérhető Nagy-Huszein posztja, mikor szedetik azt le a pártközpontból és vajon meddig maradhat ezután a szentségtörés után a párt tagja.

– fogalmazott közösségi oldalán Nagy-Huszein Tibor. A Demokratikus Koalíció balástyai politikusa meglepő őszinteséggel és nyíltsággal írt arról követőinek, hogy melyik oltást kapta meg. Tette ezt úgy, hogy reggel Gyurcsány Ferenc azt írta, a DK-sok az EU által engedélyezett vakcinával oltatják majd be magukat.

PestiSracok facebook image

– írta a DK elnöke péntek reggel. Nagy-Huszein kiírásában viszont azt hangsúlyozta: orvos ismerősei meggyőzték arról, hogy az összes itthon engedélyezett vakcina jó, hatásos és biztonságos, úgyhogy neki mindegy is volt, mit adnak be, csak kapja meg végre.

– írta Nagy-Huszein, akinek valószínűleg meg vannak számlálva a percei a párton belül.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.